Botos Kölönte

a zord külső bölcsész szívet takar

Ágyúk és virágok

2018. február 21. 21:03 - Hans Castorp

avagy Cziffra 97

cziffra006_1960-parizs.jpg

                 (https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/sosem-latott-fotok-a-vilaghiru-zongoramuveszrol/) 

Mielőtt visszaviszem a könyvtárba, pár dolgot kijegyzeteltem ebből a könyvből (Ágyúk és virágok, Zeneműkiadó, Bp. 1983).

Hihetetlen számomra ez az életút.

Édesanyja szíve alatt érkezett haza Magyarországra, mert édesapját, sok más honfitársunkkal együtt a franciák internálták (mint idegen állampolgárt, kinek hazája hadban állt Franciaországgal; vö. Kuncz Aladár, Fekete kolostor).

Nyomorúságos fabarakkokban laktak Angyalföldön. Kétéves korában fiatalabbik nővérét a Holland Vöröskereszt kiutaztatta Hollandiába, ahol később nevelőszülők örökbe fogadták.

Nagyobbik nőveére, Jolánka miután felfigyeltek rá, hogy milyen kiválóan beszél franciául és megemelték a fizetését, zongorát bérelt (Angyalföldre!). Kisöccsét tanítgatta, aki beteges lévén, egész nap bent ült az apró, nyomorúságos szobában, hamarosan a zongora lett egyetlen pajtása. Ötévesen, fülhallás után tanulta meg Gounod Faust-keringőjét…”ekkorra a pianínó valóban templomommá vált” (33. old).

Vándorcirkusz porondján lépett fel, majd kalandos úton (nem lőnék le minden poént) Dohnányi Ernő és Keéri-Szántó Imre tanítványa lett.

19 éves korában megnősült:

…pár nappal ismerkedésünk után már nem tudtunk egymás nélkül meglenni. Igazi villámcsapás volt, 19 éves szívünk hirtelen föllángolása. Ám ez a föllángolás olyan erővel font össze minket, hogy pár nappal megismerkedésünk után összeházasodtunk - természetesen szülői beleegyezés nélkül. Az aktushoz szükséges tanút hirtelenjében az elöljáróság épülete előtt elmenő járókelőkből kértük fel. Az összeadás után ez a két ember ugyancsak hosszú orral távozott, mert mi még csak egy pohár italra sem hívtuk meg őket. Az ok egyszerű volt: nem tellett zsebünkből. Egy meleg kézfogással útnak eresztettük őket. Mi magunk nem messze, egy téren, egy padon, 20 deka lóparizerrel ünnepeltünk egybekelésünket. Számunkra fejedelmi ebéd volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk. érzéseink a mai napig változatlan erővel kötnek össze bennünket. „ (68. old).

Amikor megjött a behívója, Soleilka már babát várt.

György kalandosan megszökött (olyannyira kalandosan, hogy ha filmet forgatnánk róla, megrónánk a rendezőt, hogy hogy gondolhatta, hogy ezt a sztorit bevesszük*).

Mikor Magyarországra visszatért, kisfia már négyéves volt. felesége és anyósa egy közeli famegmunkáló telepen dolgoztak, mint anyagmozgató segédmunkások. ő maga csak lokálokban kapott munkát, a Zeneakadémia kapuja és a koncerttermek zárva voltak előtte (talán azért, mert cigány származású volt. Szocializmus ide, vagy oda). Keserűen így ír:

Az Angyalföldről csak azért kerültem az Akadémiára, hogy diplomámat majdan a koldusbörzén újítsam meg, azt a diplomát, mely azon kívül, hogy megszerezte nekem azt a jogot hogy a háborúban megölessem magam egy tank kormányánál s ezen az alapon egy posztumusz vaskeresztet szerezzek, végül arra is jogosított, hoyg muzsikálhassak hazánk ivóiban, s az istenadta néppel elfelejtessem, hogy másnap reggel kötelessége tovább építeni a szocializmust. Ennyiben foglalható össze művészi múltam.” (179. oldal)

 

Elhatározták, hogy disszidálnak, de elkapták őket. Felesége 2 év múlva szabadult, különös kegyként visszamehetett dogozni a fatelepre. Kisfia halál széléről, egy év ápolás után tért haza. Cziffra György egy évvel Soleilka után szabadult, 18 hónapon át  egy kőfaragó vállalat munkásainak 150 kilós kőhasábokat kellett szállítania (egy zongorista, és a csuklója…). Nagyon megbecsült munkás. Később zongorázhatott.

Október 22-én hatalmas sikerű hangversenyt ad, Bartók II. zongoraversenyét játssza.

Másnap megnyílnak a határok.

Emigrálnak.

Tíz nap múlva már koncertezik.

Saját lemezeit meglepetéssel látja a kirakatokban.

Révbe érnek.

És mégis: (populizmus alert) nem azon rágódik, hogy a Magyarország elárulta. Meg az Isten. Úgyhogy Ő már most, mintegy kárpótlásként, élvezné az életet.

Nem.

Mit tehetne azért, hogy a fiatal zenészeknek könnyebb legyen a dolga? Hiszen nem hangversenyezhetnek (mert senkit nem érdekelnek), míg nincsenek lemezfelvételeik, ÉS nem készítenek lemezfelvételeket velük, míg nincsenek hangversenyeik (továbbiakban lásd Joseph Heller).

Pódiumot a fiataloknak! Gondolta ki Cziffra. És Marlraux-hoz fordult, az akkor kulturális miniszterhez.

„ Ez a terv csak tiszteletet érdemel…de nem Párizsban kell megvalósítani. Itt már nincs egy hüvelyknyi olyan terület sem, ahová „emberi kéz be ne tette volna a lábát”. Szólt és fáradt kézzel mutatott ki az ablakon, melyen át távolból látszottak a befejezéshez közeledő Centre Beaubourg fémesen csillogó fémoszlopai. Nem- ismételte-, menjen inkább Senlis-ba. Ez nemcsak afféle francia város, mint a többi. Senlis több ennél: Franciaország bölcsője. És azt hiszem, hogy legrégibb temploma, az ódon, Szent Frambourg-nak szentelt királyi kápolna veszélyeztetett remekmű. Valaha…híres épület volt, az első Capetinget itt kiáltották ki királlyá. Ma az összeomlás előtt állt. Amióta a forradalom alatt feldúlták, ez a kápolna volt már az Ész temploma, kovácsműhely, katonai takarmányraktár, volt már lovarda és tűzoltókaszárnya, most meg fizető autóparkoló (csodálkozik valaki?-B.K.). Pedig, Úristen de szép lehetett! Ha magának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát gyújthatna a maga tiszteletére. Ezt én mondom magának!” (226. oldal)

Vicces fiú ezt az André.

A kommunista miniszter, aki egy 1956-os emigráns, cigány származású, legkevésbé sem proletár, viszont mélyen hívő katolikust biztat arra, hogy építsen újjá egy 200 éve lerombolt ősi templomot. Pénzt, na azt nem ígért egy petákot sem. De legalább csillogott a szeme. Minden bizonnyal. A Cziffra házaspár bele is szeretett azonnal Senlis-ba.  Főleg Soleilka  (a legtöbb nőben elveszett egy belsőépítész ÉS lakberendező is, vö. IKEA). Az állagmegóvásig jutottak nagyjából, kifizetetlen számlák halma alatt fuldokoltak. Cziffra úgy írja, hogy „egy este, munka után nem mentem el szokás szerint az esti ájtatosságra, de később benéztem néhány percre a templomba, hogy ott magamba szálljak” (kiemelés tőlem, B.K.). Szalézi Szent Ferenchez imádkozott.

Mikor hazaért, felsége azzal fogadta, hogy valaki két gyönyörű, színes üvegablakot szeretne fölajánlani a kápolnának. Az egyik Szalézi Szent Ferencet, a másik Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja. Ezután százszámra jelentkeztek az alapítványhoz hozzájárulni akarók. És 1977-ben megnyitották a hangversenytermet, mely Liszt Ferenc nevét viseli. Fiatal zongoraművészek és mutatkozhatnak be itt (ha jól tudom, a Virtuózokból zsűrijéből ismert ifj Balázs János is, aki 2012-ben meg is nyerte a Cziffra Alapítvány fődíját).

Eddig kalauzol ez az Ágyúk és virágok című könyv, melyet szívből ajánlok elolvasásra. Azt hiszem, meg is veszem az antikváriumban, egy példányt láttam még délután.

Az már nincs benne, hogy ifj, Cziffra György, az egyetlen fiú 1981-ben egy lakástűzben meghalt. Két kislánya maradt, Isabella és Cosima. Ők folytatják a nagypapa munkáját.  

 

*dokumentumfilm született róla, én nem láttam még: https://port.hu/…/in-memoriam-cziffra-gyorgy-in…/movie-42660

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://botoskolonte.blog.hu/api/trackback/id/tr6713688480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.