Botos Kölönte

"To entertain these fair well-spoken days, I am determined to prove a villain"

Hátizsákból retikülbe?

2019. január 23. 23:00 - Hans Castorp

egy kudarc nosztalgikus elemzése

 

Elérkezett életemben az az idő, mikor úgy éreztem, a hátizsákos megjelenés vállalhatatlan kevésbé vállalható. Értelmesebbeknek ez hamarabb eljön, én most jutottam idáig. De mibe pakolhatnék?

És ekkor bevillant, hogy hosszú évekkel ezelőtt szakvizsgázni sem hátizsákkal mentem, ó én konformista…meg kell legyen valahol! Éééés: meg is lett. Az érzelmi túlfűtöttségben letettem egy békés, zavartalan, pókhálós sarokba, és azóta ott pihen. Nosza hát, éljen a Gondviselés, nem kell nekem súlyos tízezreket költeni új táskára, íme, itt a szakvizsgázós táskám (anyósom jóvoltából, aki volt kedves nekem ajándékozni a sajátját #nőiösszetartás).

A táska megvolt, nem is volt penészes, de volt neki tartalma…amit ki kellett pakolni, hogy beleférjek (nem fértem)… szeretném megosztani Veletek, mert kortünet, vagy a fene tudja.

taska1.jpg

 

11 órától, az óramutató járásának megfelelő irányban:

„Amlator” feliratú higiénés kendő.

Alatta egy elem valami ismeretlen játékból (megvan végre!).

Reklámtoll.

50 faktoros Vichy termékminta (? Ezt miért? Mire számítottam? Vár a napfényes strand? NOVEMBERBEN?!)

"P" feliratú piros pendrive (rajta a tételek, gondolom).

Gyűrött, de tiszta papír zsebkendő (ezek szerint nem sírtam, csak befelé).

Dm-es szőlőcukor (mért nem ettem meg?).

Alatta gyógyszer-prospektus (Eliquis).

Alatta Telekom-felhatamazások (tesók Németo.-ban, nyilván vmit intéznem kellett vizsga után).

Cetli, vérkép-töredékkel (tétel?).

taska2_1.jpg

Vizsga-behívó.

Toronyirány, katolikus újság (alighanem betértem a templomba, előtte, kétségbeeséstől vezérelve, vagy utána, hálából, már nem tudom. Remélem, mindkettő.).

Tollak.

Tollak.

Tollak.

Ismertető a nyílt napról az iskolában (a kisebbik fiam akkortájt akarhatott kezdeni a suliban).

taska2.jpg

Szőlőcukor again.

Valami színes cukorka (de az tuti nem én voltam, nem tudom, hogy került oda, szerintem valaki utólag belerakta).

Még egy Vichy termékminta (rejtély: ennyire akartam napozni?!).

Lottószelvény. (bármikor bejöhet).

 

:-)

 

 

U.i.: Persze, a háti űrtartalma nem állt arányban az elegáns kézitáskával…úgyhogy…:-D

 

Szólj hozzá!

Született: 1928. január 13-án

2019. január 13. 22:31 - Hans Castorp

mama_apa.jpg

91 évvel ezelőtt, január 13-án Franek Teréz egy Bácsalmás környéki  tanyán világra hozza elsőszülöttjét, egy lánycsecsemőt, akit Margitnak neveznek el.

Ő az én apai nagymamám.

Teréz később még két fúnak ad életet, a legkisebbel együtt szállnak sírba 1941 körül, (körülbelül olyan idősen, mint én most vagyok); családi történelem szerint Rém és Borota között szekereztek, mikor egy eső elkapta őket, ekkor fázott meg végzetesen dédanyám (vagy ezután lángolt fel a tébécéje…ki mondja meg?).

Nagymamám ekkor 13 éves volt. Dédapám a gyászév letelte ELŐTT újranősült. Nagymamámat nem sokkal később  a szabadkai tanítóképzőben találjuk…a háború miatt Bajára menekülnek az apácák, így a Miasszonyunkról nevezett kalocsai szegény iskolanővéreknél szerez tanítónői oklevelet, melyet megcsodálhattam néha. Már majdnem apácának állt, de Baján már elkezdett udvarolni Neki leendő nagypapám, az egyke parasztfiú a félárva lánynak…unokatestvérének adta ki magát, így látogathatta meg nagyritkán a tanítónő-növendéket.

Összeházasodtak, négy gyermekük született, az elsőszülött: édesapám.

Nagymamámnak fogalma sem volt (bár, ki tudja?!) a feminizmusról, és ha lett is volna, szerintem jellegzetes mozdulattal a sarokba hajítja (valahogy a paraszt-polgár családokban a baloldali dolgok nem örvendtek különösebb népszerűségnek, ki tudja, miért): dolgozó nő volt, gyermekek generációit tanította írni-olvasni, vezette a háztartást, öko-bio élelmiszerekkel táplálta a családját…és nem éreztem soha, hogy elégedetlen lett volna a sorsával.

Mikor papáért jöttek 1956-ban, negyedik gyermekét fürdette, ha már melegített vizet, a csirkéket is előkészítette kopasztani, állt gőz a konyhában és jöttek a férjéért a pufajkások (nagypapám bezárta a pincébe két napra  a párttitkárt a forradalom hevében és éheztette kicsit: Lenin-köteteket dobált le neki a pinceablakon, hogy ezeket eszegesse…vérengző személyiség volt, na); mama rásegítette a kabátot és nem szólt egy szót sem.

1990 után mondjuk, 32 percig tűrte, hogy nagypapám a bácskai kis faluban kirakja az ablakba, hogy MDF –iroda :-) (Lehet, hogy nem bízott a rendszerváltásban? :-)

 

Hogy miket tanultunk tőle, ezt majd később mondom el.

 

Ma lenne 91 éves.

 

A képen: nagymamám elsőszülött kisfiával (1950)

Szólj hozzá!

Déry Tibor: Betlehemi állatok

2018. december 24. 17:10 - Hans Castorp

piccolagiottocappelladegliscrovegninativit.jpg

 

József megfogta fuvoláját, a szájához emelte, és játszani kezdett rajta. Úgy vélte, legfőbb ideje, hogy Mária elpihenjen: hiszen nem kis dolog az, ha az ember – s méghozzá éjnek idején – gyermeket hoz a világra. Olyat fog játszani, gondolta, ami álomba ringatja sorjában, elébb az anyját, majd a kisdedet, utolsósorban pedig az istálló állatait, amelyeknek ugyancsak nyugtalan éjszakájuk lehetett: ritkán esik meg, hogy állat szülni lássa az embert. Vajon megértették-e, tűnődött, hogy mi is történt úrnőjükkel, akit még soha nem hallottak sírni? 
Gyöngéden szólt a fuvola, s oly tápláló-pihentetőn, hogy József maga is elálmosodott. Odakünn a karácsonyéji nagy hideg megropogtatta az istálló falait, és megszikráztatta az égen a csillagokat. A szomszédban az egyik zsúpfedeles, hasas falú, nagy parasztház udvarán egy nedves orrú kiskutya hangosan panaszkodott a hidegre: elsőnek őt altatta el a mézillatú fuvolaszó. De Mária sem volt rest, alighogy a kutya elhallgatott, és egyenletes, békülékeny szuszogásából kitudódott, hogy már nem fázik, maga is a falnak fordult és elszunnyadt. Édes arca kipirult álmában, piros ajka csillogni kezdett, kis kezén, melyet arca alá fektetett, egy verejtékcsepp fénylett, mint egy gyöngyszem, buzgalomból és elégedettségből. Egy kicsit szuszogott is, hogy kiengesztelje fáradtságát, s a lábujjait durcásan kiegyenesítette a takaró alatt, hogy hadd feledkezzenek már el a vajúdás fájdalmairól: úgy aludt, mint aki elvégezte a dolgát. S alighogy József ezt észrevette, neki is lecsukódott a szeme, a fuvola kihullott a kezéből, s a szalmán végigdőlve hortyogni kezdett, ahogy egy apához illik. 
A gyermek azonban még ébren volt és mosolygott. Miért is igyekezett volna oly sürgősen elaludni, amikor épp csak hogy megpillantotta a világot, s a szemecskéjével, fülével, orrával is tudomásul kellett vennie mindazt, amit boldogságával már tudott. De nem szólt egy szót sem, nehogy felébressze a kis jászol előtt fekvő Józsefet, s két kezét szelíden ökölbe szorítva, mozdulatlanul nézte feje fölött a szürke mestergerendát, amelyet már simává koptatott az állatok lélegzete. S minthogy hideg volt, szája fölött a saját kis lélegzete is láthatóvá vált, hogy ezt is megismerje ezen az első napon. 
Mert lám, alighogy az anya és az apa elaludt, az istálló érezhetően hűlni kezdett. 
Az ökör aggodalmasan megrázta a fejét. – Hideg van – mondta –, meg fog fázni! A szamár felemelte a fejét, melyet a tanúság fáradalmaitól a deszkapadlóig lógatott, és bársonyos orrcimpáin át harsogva beszívta a levegőt. 
– Csendesebben – morogta az ökör elégedetlenül –, mert még fel találod ébreszteni. 
– Hisz még nem is alszik – dünnyögte a szamár. 
Ezt az ökör is tudta, hisz egy pillanatig sem vette le a szemét a jászolról, amelyben a kisded kerekre nyílt ragyogó szemekkel, mozdulatlanul feküdt, s csak apró, bimbószerű ökleit rezzentette meg olykor, ha egy-egy légy szállt el fölötte. Hogyne tudta volna, amikor ennél még jóval többet is tudott! 
– Tudom, hogy nem alszik – válaszolta -, de azért te csak maradj csendben, mert mégiscsak felébresztheted. Mit tegyünk, hogy meg ne hűljön? 
– Keltsük fel az anyját? – kérdezte a szamár. 
– Nem – felelte határozottan az ökör, aki Máriát nem kevésbé szerette, mint a kisdedet. – Pihennie kell, mert egész este sírt szegény. 
– Hát akkor? – kérdezte a szamár, aki még mindig nagyon fáradt volt, s így semmi sem jutott az eszébe. 
Mind hidegebb lett, az istálló apró ablakán bevilágított a csillagsütötte udvar, és fényével ezüstszínűvé festette az ökör és a szamár farát. Mária egyre könnyebb lett álmában, József egyre vaskosabb. Az újszülött alatt a frissen szedett szalma hirtelen illatozni kezdett, mintha széna volna. 
Az ökör restelkedett. Nem szeretett leleményesebb lenni senkinél a világon, de most mégsem hallgathatta el, hogy volna egy épkézláb tanácsa, amelyet más, nála okosabb is megfogadhat. Elfordította a fejét szégyenében. 
– Álljunk szorosan melléje – mondta –, s melegítsük meg méltatlan testünkkel. Ha nem bírja a szagodat, akkor majd kissé elhúzódhatsz. 
– Jó lesz – helyeselte a szamár. 
– Te jobboldalt állsz majd, s elfogod a jobb oldali hideget, én meg baloldalt elrúgom s elmarom a bal oldali hideget. 
Így hát felálltak ketten, kétoldalt a jászol mellé, s az ökör nagy igyekezetében még be is görbítette a testét, hogy lábtól is jusson egy kis védő sövény a hideg ellen. A szamárnak azonban rövid időre el kellett hagynia helyét: fejével kitaszította az istálló ajtaját, kiballagott az udvarra, s illemtudóan ott végezte el szükségét. Mire visszajött, álmélkodva látta, hogy az ökör nagyokat fújtatva, leheletével melegíti a kisdedet, oly magától értetődően, mintha csak valami kis borjút ápolgatna. 
Milyen merész egy állat, gondolta, s bensejében egy kis irigység kelt, az első alacsony érzés Betlehemben a gyermek születése óta: nem csoda, hogy az ablakra abban a pillanatban egy kevés pára futott fel, s az istálló egy árnyalattal elsötétedett. Mi minden nem jut az eszébe, tűnődött az istálló ajtajában állva, pedig máskor, ha az úton keresztbe teszek eléje egy szalmaszálat, hát nem tud továbbmenni tőle. Most pedig milyen nagy gondolatai támadnak! 
Az ökör szerencsére nem látta meg, mert háttal állt az ajtónak, rendületlen nyugalommal melengette az újszülöttet. Ez fénylő nagy szemével csendesen nézte, s oly elégedett volt, hogy még a két öklöcskéje is szétnyílt: először, amióta a világon volt. Mire a szamár a jászol mellé ért, az ökör már a kisded lábujjait lehelgette. Négyszer fújt rá mindegyik lábra. A szamár megsebzett szíve megbékélt. 
No lám, gondolta, mégiscsak ostobább nálam. Még ötig sem tud számolni. 
– Miért fújsz te csak négyszer mindegyik lábra? – kérdezte súgva, hogy a gyerek meg ne hallja: mert nem akarta megszégyeníteni előtte az ökröt. 
– Annyiszor fújok, ahány lábujja van – felelte ez. 
A szamár szívébe nagy szánalom költözött. 
– Még egyszer fújj – mondta –, még egy van ott! 
Az ötödik ujja azonban olyan piciny volt, hogy az ökör csak most vette észre, hogy jobban odanézett. Gyorsan ráfújt még kettőt-kettőt, hogy pótolja az elmulasztottat, a szamár pedig úgy helyezkedett el a jászol mellett, hogy farkával elhessegesse a legyeket, amelyek kettőjükről az újszülöttre szálltak. Nagy csend volt az istállóban, csak az ökör boldog lihegése s a szamár farkának suhogása hallatszott: József és Mária oly szorgosan aludt, hogy szinte belesimultak az éjszakába. Az ökör a maga lassú módján elgondolkozott a szamár felől: vajon illő-e, így elmélkedett, hogy hátat fordít a kisdednek. De hamar megnyugodott: csak tudja, hogy mit csinál, gondolta. 
Mindkét állat olyan erősen gondolkodott, hogy az istállóban csakhamar melegebb lett. A szamár már úgy nekibátorodott, hogy egyengetni kezdte a szalmát a kisded rózsaszínű teste alatt: fogaival elhuzigált néhány összegubancolódott szálat a gyermek farocskája alól: egyszer az orrával majdnem hozzáért a lábához is. Amikor restelkedve elkapta a fejét, a kisded megszólalt. 
Nem szólalt meg igazán, mert még nem tudott, csak mosolyogni és sírni: de azért az állatok minden szavát megértették. S rögtön fel is hagytak munkájukkal, a legyezgetéssel és melengetéssel: úgy meg voltak döbbenve, hogy a szamár feltartott farka hirtelen megmerevedett, mint az alázat zászlaja, az ökör nyitva felejtett szája előtt pedig apró gomoly formájában megállt a lehelet. 
A kisded szava azonban oly gyöngéd, vidám és türelmes volt, hogy csakhamar magukhoz tértek ijedtségükből. – Miért fújsz te rám? – kérdezte az ökörtől. 
Sokáig hiába várt a feleletre: bár az ökör már nem félt, de még egyelőre nem bírta becsukni nyitva felejtett száját. 
– Te meg miért legyezel engem a farkaddal? – kérdezte a kisded egy idő múlva a szamártól. 
Ez ugyan hamarabb feltalálta magát, mégsem tudott válaszolni, a szíve úgy reszketett az örömtől és a büszkeségtől. Elfordította ormótlan, nagy fejét, nehogy meghatott nyála a jászolba csöpögjön. 
– Nos? – kérdezte a kisded egy óra múlva. 
Az ökör egyik elülső patáját óvatosan végighúzta a jászol előtt frissen felhányt szalmán, és szarvával egy csöppet, alig észrevehetően megböködte a levegőt. 
– Te felelj először! – súgta a szamárnak. 
– Miért? – kérdezte ez. 
– Mert te vagy az okosabb – mondta az ökör. 
– De te erősebb vagy – vélte a szamár. 
Ezen egy ideig eltűnődtek, s mint ahogy ilyenkor szokás, ártatlan nyálukkal benedvezték maguk előtt az istálló padlóját. Egy kis harag is gyűlt fel szívükben önmaguk ellen, hogy minek is tettek olyat, amiért a gyermek kérdőre vonhatja őket, s ha már megtették, miért nem tudnak megfelelni neki. Tán rosszul tettük, amit tettünk, gondolta az ökör, hátha nem kellett volna megmelengetni? Mily tiszteletlenség, hogy nem felelünk, gondolta a szamár, s jóvá lehet-e ezt tenni valaha is? 
– Miért nem válaszolsz már? – súgta az ökörnek. 
– Hát te? – súgta ez vissza szégyenkezve. 
– Téged kérdezett meg először – mondta a szamár szelíden, határozottan –, tehát előbb neked kell felelned. 
– De nekem négy gyomrom van – védekezett az ökör –, s így tovább tart, amíg megemésztem a kisded kérdését. 
A szamár most már felbőszült: látnivaló volt, hogy ellenfele letér az igazság és a méltányosság útjáról. Két hosszú, szőrös füle megmerevedett felháborodásában. 
– Ó, te szamár – mondta haragosan az ökörnek. 
Ez meglepetésében oly gyorsan emelte fel a fejét, hogy szarvával majdnem beleakadt a jászolba. – Hogyan? – Kérdezte megrökönyödve. – Én, szamár? Hisz te vagy a szamár. 
De nem folytatták a vitát, minthogy mindketten fél szemükkel a kisdedre sandítottak, észrevették, hogy ez úgy mosolyog, oly szelíden és mégis csillogón, mintha kinevetné őket. Lám, nem haragszik rám, gondolták mindketten ujjongva, s lehet hogy a barátomra sem neheztel. 
Az ökörnek egyszerre megeredt a nyelve. 
– Azért lehelek rád – mondta –, hogy olyan erős légy, mint amilyen én vagyok. S hogy olyan jó szagod legyen – tette hozzá elbizakodva –, amilyen nekem van. 
– Én pedig – mondta a szamár, a szavába vágva, mivel attól tartott, hogy az ökör nem engedi szóhoz jutni –, én pedig azért legyezlek a farkammal, hogy elkergessem arcodról a legyeket, amelyek barátom orráról szállnak rád. 
– Azért fújok rád – folytatta az ökör –, hogy megmelengesselek. Bocsáss meg, hogy a lábadra csak négyszer leheltem, de oly pici az egyik ujjad, hogy nem vettem észre. 
– Én pedig – mondta a szamár – azért hessegetem el a legyeket, amelyek a barátom orráról szállnak rád, mert ártalmasak az egészségre, s kárörvendő rossz szavakat súgnak az ember fülébe. Bár lehet –tette hozzá tiszteletteljesen –, hogy a te füled előtt megtartóztatják magukat! Vajon meg fog-e nőni még a füled? – kérdezte kíváncsian. 
A kisded úgy hallgatott, mint aki felelni készül, az állatok gyorsan elnémultak. Az egyik hallgatás füstszínű volt és csupa kérdés, a másik aranyszínű, és csupa bizalom. Odakünn, az istálló ajtaja előtt egy kis szürke egér ült hátsó lábán, a csillagok fényében, orrát az ajtó felé fordítva: ő képviselte a mezei csendet. A csűr fölött, az udvar túlsó felén a látóhatár alacsony övezetében egy kék csillag szállt fel az égre, s célirányosan, lassú mozgással Betlehem felé vette útját. 
– Miért melengetsz te engem? – kérdezte a kisded az ökörtől. – Miért adod nekem az erődet? 
Ha nem lett volna oly nagymérvű tiszteletlenség, az ökör vállat vont volna. 
Lehet erre a kérdésre egyáltalán felelni? Ha volna rá felelet, az ugyanakkora, ugyanolyan súlyos, s a fejétől a farkáig ugyanolyan alakú volna, mint maga az ökör. De honnét szedjen a csöpp kis agyából ekkora feleletet? 
– Nos? – kérdezte a kisded. Miért? 
Az ökör meg sem mert moccanni. 
– Miért hessegetted el arcomról a legyeket? – kérdezte a kisded a szamártól, s néhány pillanatra behunyta a szemét, hogy az állatok kedvükre vonogathassák a vállukat. De most már a szamár is úgy állt, mint a cövek, még a bőrét sem merte megrándítani: hisz az ő felelete is akkora volt, hogy nem fért el a fejében. 
– Nos? – kérdezte türelmesen a kisded. 
Az istálló túlsó sötét sarkából ekkor egy kevés panaszos bégetés hallatszott: oly fodros, átlátszó, ezüstszínű volt, mint egy csöpp bárányfelhő, amely elszáll a hold alatt. A gyermek elmosolyodott. A kis fekete bárány, amelyet eddig eltakart a sötétség, s most hangja által láthatóvá vált, megnyugtatta a szívét: hiszen alig volt valamivel nagyobb nála. Ha fel tud kelni a jászolból, bizonyosan odatipegett volna hozzá… 
– Hozzuk ide? – kérdezte szolgálatkészen az ökör és a szamár, akik mindketten titkon abban reménykedtek, hogy a kisded elfeledkezik kérdéseiről. Az ökör boldogságában egy kicsit megnyalta széles nyelvével a gyermek lábujjait: tán nem veszi észre, gondolta bizakodón. 
A kis fekete bárány azonban, amely csak hangja által vált láthatóvá, már ismét eltűnt: oly gyönge volt, hogy csak akkor tudott volna segíteni a kisdeden, ha előbb magán segít. A szamár lopva hátranézett, de mire tekintete a sarokba ért, a bárány már sehol sem volt – csak egy kevés, kesernyés gyapjútakaró úszkált a levegőben, mint egy kis gyapjas bárányfelhő. S mivel a szamár tudta, hogy most már végképp nem halogathatja tovább a feleletet, tehát térdre ereszkedett a jászol elé. 
A jászol túlsó oldalán az ökör is letérdelt. Nem esett nehezére, habár a jobb térde kissé fel volt sebezve, de úgy helyezte el a súlyát, hogy az inkább a szíve felőli oldalára billent. Fejét a szalmás padlóra fektette, csak nagy, szégyenkező szarva ért fel a jászol faláig. 
A kisded pedig megértette, hogy ez az állatok felelete, s a szíve elszorult: először, amióta a világra jött. De nem szólt egy szót sem, s a térdeplő állatok szerencsére nem láthattak fel az arcára, amelyen a halál egy percre végighúzta sötét árnyékát. Hiába is szólt volna, mert körös-körül mindenki elindult a szolgálatára, s a két jámbor állat mögött már az egész világ térdre ereszkedett. A kisded tudta, hogy akit szeretnek és szolgálnak, annak meg kell halnia, s minthogy még csak néhány órája jött a világra, megsajnálta magát és sírva fakadt. De ezt senki nem vehette észre, mert már egy perc múlva újra mosolyogni kezdett, s két öklöcskéjével elmorzsolta a szeme sarkában lágyan fénylő könnyeket. Mindössze Mária sóhajtott fel álmában, s kezével egyszer lassan végigsimított kipirult anyai arcocskáján. 
Odakünn pedig a kemény világ szolgálattételre készülődött. 
A szomszédságban nagy hajnali torokreszeléssel s krákogással felkeltek a pásztorok, hogy illő időben üdvözölhessék az újszülöttet. Legtöbbjük kezet is mosott ez alkalommal, majd megkötözték kutyáikat, s markukba köpdösve, ahogy a nagy vállalkozások előtt szokás, előkotorták a sarokból legszebb pásztorbotjukat. A háromkirályok már javában nyelték a port az országúton: toronyiránt haladtak, nyílegyenesen, amerre az égen futó kéken hunyorgó csillag mutatta az utat. 
Az ökör meg a szamár még sokáig térdepelt a kisded előtt. Lám, mégiscsak megfeleltünk neki, gondolták elégedetten, s fejüket a padlóra fektetve, pislogva, csendesen nézegették egymást a jászol alatt.

 

(Kép: Giotto: Jézus születése; Padova)

Szólj hozzá!

Az adományozás elviselhetetlen könnyűsége

2018. december 20. 15:13 - Hans Castorp

főleg a ruháké

 

adomany.jpg

ÉN elégedetten szemléli művét, több zsák ruhát, cipőt készített össze adománynak

LELIKIISMERET Most elégedett vagy, mi?

ÉN meghökken Mitagadás…mért, nem szabad?

LELIKIISMERET számonkérően És mégis mitől vagy olyan nagyon elszállva

LELIKIISMERET védekezően Nézd, mennyi mindennel segítem a rászorulókat…sportcipő

LELIKIISMERET elnézően Kinőtték a gyerekek, mi?

ÉN védekezve Ki, persze, de nagyon jó állapotban van, alig hordták…

LELIKIISMERET gonoszul Vagyis olyan jól megy, hogy alig hordták, kinőtték, kaptak újat, igaz?

ÉN Ha így fogalmazol…

LELIKIISMERET Így. Mert ez az igazság.

ÉN És ez jó kis kabát, nézd, tiszta jó! Bőr!

LE kezd megenyhülni Drága volt legalább?

ÉN büszkén Nem dehogy! Turkálóban vettem, kitisztítottam…

LELKIISMERET Ja, hogy megvetted és nem hordtad?! És most veregeted a válladat, hogy mekkora király vagy, hogy jótékonykodsz?! megvetően Szánalmas!

ÉN szégyenkezve Igazad van!

LELKIISMERET Még nem végeztem! Ezek a cuccok nem kellenek Neked, de sajnálod kidobni, mert pazarlásnak éreznéd… a rászorulók csupán úgy jönnek a képbe, hogy csökkentik a „kárbavész” érzetedet, és cserébe még kicsit jónak is hiszed magad, hát hallod…

ÉN Igazad van…de mit tegyek? reménykedve Szerintem azért örülnek majd egy kicsit

LELKIISMERET szigorúan A NOANOA bőrkabátod? Azt is beleraktad?

ÉN megijed Még nem is volt rajtam…!

LELKIISMERET kegyetlenül Mert nem áll jól! Rakjad bele a csomagba, és írj egy levelet a következő szöveggel:  „Kedves Címzett! Kérlek fogadd szeretettel ezeket a ruhákat/ciőpket/táskákat! Ha nem tetszenek, vagy nem jók Rád, nyugodtan tedd pénzzé bármelyiket (jófogás): ne érezd úgy, hogy illik megtartani! Szeretettel üdvözöllek, Feladó.” Kész?

ÉN Kész. Most akkor jó?

LELKIISMERET Nem vagy reménytelen. Legközelebb azt gyakoroljuk, hogy ha két pár csizmád lesz, a jobbat-szebbet,a Vagabondot tegyed bele a zsákba, ne a kínait, oksa?

noanoa.jpg

Szólj hozzá!

Michelin-ellenőr

2018. december 13. 22:57 - Hans Castorp

inkognitóban :-D

Amint azzal az előző bejegyzésemben dicsekedtem, volt szerencsém egy négycsillagos szállodában eltölteni két éjszakát.

Méltán merülhet fel olvasóimban a kérdés: vajon mit lehet enni, milyen étkezési lehetőségek állnak rendelkezésre egy ilyen menő helyen.

 

Kéremszépen, van a svédasztalos reggeli. Ennek igénybevételéhez csak azt az (uszodákban adottakhoz megtévesztően hasonlatos) órát kell odacsippenteni a hosztessz termináljához, amivel a szobánkat is nyitjuk (nem a hosztesszel, az órával!). Bejutottam az étterembe, hurrá!

Én ilyenkor, (idegen helyen, nyaralás), a gyomorfekély-rizikóra fittyet hányva mindig kávéval indítok: „ az ember sohase tudhassa” (Micimackó). Aztán reggeli után jöhet még egy…mekkora HEDON! A kávé kifogástalan volt, úgyhogy a mohóság majdnem visszaütött: eleve 2 ristrettót nyomattam a poharamba (a magyar ristretto ugyanis egy espresso inkább), aztán zárásképp egy capuccino (nyaralok), ristrettoval megtámogatva…hát, a délelőtt első része megdobogtatta a szívemet :-)

siofok1.jpg

 Egyszerű, és nagyszerű: narancs és egyenesen a (kistermelőikézműves) piacról :-) 

A reggeli: eklektikus. Maga az étkezés 2 tematikára van felépítve. Nagymama konyhája/Grannys Kitchen és Far-far Away/nemtom hogy volt magyarítva. Eleinte azt hittem, hogy a konyhapult két karja két egyforma ételt kínál, mert a reggelinél így volt, de nem. Ebédkor van a hagyományos piroslábasos, és a második, az egzotikus (fárfárövéj).

Vissza a reggelihez.

 Állítólag a tejbegíríz nagyon finomra sikerült,; volt obligát felvágottas-sajtos tál (kiábrándítóan kommersz), joghurt/müzli/zabpehely, főttojás/bundáskenyér/rántotta. Az én választásom egy kicsike sültkolbászra esett, aminek ízét, szaftosságát még az ipari mustár és a nagyüzemi péksütemény sem tudta elnyomni. Még a narancslé sem...:-)

 

Ebéd csak ebédjeggyel

Nekem volt olyanom!

Az első nap az út után csak betámolyogtam, egy sertésízű sertés-Wellingtont káposztával és rántott fogast (vállfa) ettem. A káposzta meglepően finom volt, csakúgy mint a hal. Ó, mondom, ezt szeretni fogom! Volt leves is: csicsókaVELUTÉ (LOL) és korianderes marha-erőleves. Ezeket akkor pont nem kóstoltam, pedig később megtapasztaltam, hogy a marha-erőleves IGAZI, szerintem kényelmi terméket nem használtak hozzá, vagy legalábbis intelligensen csinálták, hogy #janemaprplekölönte sem vette észre.

 Első nap még nem fedeztem fel, hogy külföldi konyha is van…de később bebizonyosodott, hogy nem is vesztettem borzasztó sokat.

 Csak az utolsó ebédnél mertem fényképezni.

 (Sokszori :-)) elmondások szerint marha sokat és marha fölöslegesen szoktam fényképezni, de ételeket…evés közben…nem. Valahogy nem és kész. A csicsókaveluté megkísértett, mert  a neve a fúziós konyha maga :-), de mire összeszedtem  a bátorságomat (másnap), már más volt a menü. Hogy is…? Ugye, nem fényképeztem, így már nem is jut minden eszembe…határozottan emlékszem, hogy szarvasgombás MARHA-ERŐLEVES bolti tortellinivel. Más emlékezetes nem úszik be…valami szárazkás pizza? Igen, meg spagetti con aglio e oglio, talán.

Meg picike, stampedli méretű pohárdesszertkék, amúgy egész jók.

 

A búcsúebédről tudok képekkel szolgálni (NAGYON meg akartam mutatni a családnak:-))…a magyar mellett keletiesre vették a stílust aznap.

Phó (bó) leves (no persze)

pho_bo.jpg

A már ismert marha-erőlevest rá lehetett merni a betétekre: tolakodó koriander, tépkedett csirkehús, szottyadt gomba, érdekes metélt, ami kísértetiesen emlékeztetett a négytojásos hosszúmetéltre, de az is lehet, hogy én nem láttam még ilyen formátumú üvegtésztát; a biztonság kedvéért a ’sülttészta’ fantázianevű egytálételben is visszaköszönt. (Zárójel. Nem tudom, hogy attól, hogy szójaszósszal bebarnítjuk a főtt tésztát, miért kell sültnek hívni, de mindegy. Zárójel bezárva.).

Bolti sushi; meg lazacba göngyölt rizs: borzalmas! Maróan édes a rizs, brr. Mellette iszonyat: KIMCSI-nek csúfolt tegnapelőtti káposzta szójaszósszal...remélem, egyetlen koreai sem tud erről, mert, baj lesz. 

Lild-ben vásárolt mirelit tavaszi tekercs: sokat elmond, hogy ez volt a legjobb a keleti pultban :-)

kimcsi.jpg

Lazac édes rizsen, mellett vágott káposzta, de nem KIMCSI!!!

Hal(lapos?)filé mártással…basszus, mintha a szúnyogriasztóval (citronella) öntötték volna nyakon az amúgy majdnem elfogadható halat! Brrr.

 

A magyarosch vonal tisztességes volt, a csirkenyárs szaftos, jól elkészített, a hagyma kellemesen karamellizált, finom.

csirke.jpg

 Tizenegy óránál a tavaszi tekercske kapros-joghurtos mártással, egy óránál a citronellás hal, héttől kilenc óráig a csirkenyárs

Összeségében elmondhatjuk (voltaméndákörös), hogy a hotel konyhája ismeri a külföldi konyhák ételneveit (és feltételezi rólam, hogy én is csak a neveit), azonban vagy a technikai tudás, vagy az anyagismeret sajnálatos hiánya egyelőre megakadályozza a becsületesen elkészített ételek…mittudomén…létrehozását

Persze biztos lenne valaki, aki ezt maliciózusabban fogalmazná meg...de én most kivételesen tartózkodnék ettől, várom a Karácsonyt, meg minden.

 Ugyanakkor a hazai emblematikus fogások határozottan tisztességesek.

 

Köszönöm a figyelmet!:-)

Szólj hozzá!

Csillagosok, hotelek

2018. november 27. 12:07 - Hans Castorp

ABSZOLÚT naiv szemszögből

  

Szeretném leszögezni, hogy nincs nagy tapasztalatom a hotelekkel (ezért tudom biztosítani a naiv szemszöget). Gyerekkoromban, amikor nem a kocsiban nem aludtam kilencedmagammal (Ó, Volkswagen Transporter, nem hippiség, píszflávör, hanem család; helyszín: Égeikum), fiatalkoromig, amikor  másodmagammal (Ó, Ford Fiesta, kicsi GEE, a helyszín: Szepesség, közelebbről Késmárk), kempinegztünk. Vagy MAXIMUM apartman, ultimum refugimuként panzió. Slussz. Talán, mintha egyszer Közép-Olaszországban megszálltunk volna egy hotelben, mert a kollégiumban nem tudott elhelyezni ideiglenesen a szervező (felfelé buktunk, hehehe), igen, erre emlékszem. Ott olvastam ilyet a fürdőszobában, hogy "spórolj a törölközővel, óvd a környezetet" (kilencvenes évek!) csak akkor dobd le a padlóra, ha tényleg koszos. Nem tudtam hová lenni a csodálkozástól, hisz otthon akkor se dobáltuk a padlóra, a a szennyest, ha NAGYON koszos volt (BTW sokkal kevesebb szennyest termeltünk, talán azért, mert horribile dictu, felvettük ugyanazt a ruhát TÖBBSZÖR? Most jövök rá, hogy a szüleink ily korán és kimondatlanul, de a környezettudatosságra neveltek), de oké, ha ez az olaszoknál így van, hát legyen. Menőség.

 

Eltelt pár év (tized), volt szerencsém újból hotelben alhatni. És jól körbetanulmányoztam. Csomó mindenre rájöttem, ezek következnek itten alább.

hotel_azur.jpg

 

Szerintem, a négycsillagos szállásnak az a lényege, hogy beesel minden nélkül, kizárólag egy monogramos, csináltatott, tenyérnyi retiküllel a kezedben, mint például Pamela/Samantha Ewing, mikor elment, hogy „átgondolja a dolgokat”, akkor is minden meglegyen.

Törölköző, sampon, szappan. Idáig oké. Bár a törölközőben koppant valami, szerintem az valami lopásjelző fémgomb, bár nem tudom, miért lopna Mrs. Ewing törölközőt, hovatovább bele sem férne a retiküljébe szerintem.

lompomagnes.jpg

A kép alsó részben van a gombocska

 

 

 

Szentírás, hogy legyen mit olvass (ez kifejezetten teszik).

biblia.jpg

Gideon-kiadás, szerintem ingyen kapták, de attól még segíthet átgondolni a dolgokat

 

minibar.jpg

Minibár, ha nem akarsz embereket látni, ellenben szomjas vagyol. Akár még kis ropogtatnivaló is. Mondjuk, az árak engem speciel arra sarkalltak, hogy a közeli spárban szerezem be a táplálékomat, de azért ilyen is van. 

arlista.jpg

Naponta egyszer van feltöltés

 

DE! Ha elszakad a ruhád, varrókészlet!

Feltételezik Rólad, hogy igényes gyapjú-felöltőben, illetve kosztümben érkeztél, így annak rendben tartásához ruhakefe.

Kézzel varrott cipődhöz (na jó, nem feltétlen) cipőkanál.

kefe.jpg

 

Ruhakefe, cipőkanál, varrókészlet, mosodai szatyor

 

És ha tényleg egy szál ruhában szaladtál el hazulról gondolkozni, mosodai-vasalós szolgáltatás is van, 3 órán belül dupla áron, de van. (Az a vicc, hogy nekem EGYETLEN olyan ruhadarabom sincs, ami többe kerülne, mint a tisztíttatás maga, de mondjuk, ez engem minősít).

Rólam sem feledkeztek meg, egy relikvia a folyosó falán. :-)

kartyas_telefon.jpgAmennyire modernnek számított, annyira retró most, hát nem furi?

 

Úgyhogy, élmény volt, köszönöm! 

Majd elfelejtettem: a wellneshez adnak fürdőköpenyt. Ez valami szabály lehet. Papucsot nem, úgyhogy ez a kérdés megoldásra vár (hogy fér bele a retikülbe, ugye). Vagy az öcsillagosban van? Ki fogom deríteni.

A következő posztban az étkezés jön :-)

Most jut eszembe, hogy a Garp szerint a világ című könyvben az egyik szereplő ezzel foglakozott, a hotelek csillagjait ellenőrizte, vagy valami ilyesmi. El is olvasom még egyszer, hogy VALÓJÁBAN hogy csillagozzák a szállodákat.

 

Köszönöm a figyelmet!

Szólj hozzá!

Hoffmann Dezső, a Beatles (és még sokan mások) fotósa

2018. november 02. 19:56 - Hans Castorp

Selmecbányáról a világhírig (hadd legyek már kicsit hatásvadász én is:-))

Selmecbányán született.

Ha elindulunk a Szentháromság tér felől felfelé a hegynek, a sarkon egy omladozó házat láthatunk: no, itt született. Akkor még senki sem sejtette, hogy a Beatles és más hírességek fotósa lesz a kis Dezső...(hú, bocs).

hoffman4.jpg

Egész pontosan ebben a házban.

hoffman3.jpg

Zsolnán, Pöstyénben, majd Prágában tanult. Ott ismerkedett meg a filmezéssel. A spanyol polgárháborúban a magyar Rákosi-zászlóaljban harcolt, később a sajtóegységhez került. megismerkedett Robert Capaval és Ernest Hemnigwayjel: elválaszthatatlan barátok lettek. Hoffmann Dezső állítólag akkor kezdett fényképezni, amikor a filmfelvevője elromlott.

A polgárháború után a dél-francia Saint Cyprien-be internálták, Londonba szökött, majd tudósítóként megjárta az észak-afrikai, indiai, burmai hadszíntereket.

A normandiai partraszálláskor megsebesült, így nem harcolt tovább.

A háború után megalapította saját filmtársaságát, ő  készítette az első dokumentumfilmet Jugszláviáról (Tito kérésére). Ám hamarosan végérvényesen fényképész lesz, olyan hírességeket fotóz, mit Charlie Chaplin, Marlene Dietrich, Frank Sinatra, Louis Armstrong, Marilyn Monroe. Újszerűsége abban állt, hogy mellőzte az állványt, a vakut és szívesen dolgozott külső helyszíneken,

„Nézze, engem mint abszolút amatőrt nem kötöttek a szakma babonái. Egyszerűen azt kérdeztem magamtól: ha filmet lehet csinálni vaku nélkül, miért ne lehetne fotót is? A képek szebbek, tónusosabbak lettek, mélységük, hátterük volt.” (Szántó Péter interjúja Hoffmann Dezsővel)

 

beatles_3.jpg

1963. március 24. Liverpool Empire. A kép előterében a fényképező fiú Mike McCartney, Paul tesója (forrás: pinterest, készítette: Hoffman Dezső)

 

hoffman2.jpg

Az emléktábla ideiglenesen az ablak mögé került, gyaníthatóan a felújítás miatt

 

 A csehszlovákok és a szlovákok is magukénak vallják, vallanák, de ő határozottan magyarnak tartotta magát, és ezzel is szeretném befejezni :

– Mr. Hoffmann! We are Hungarian reporters and we would like to make an interview with you!

Az öregúr ránk nézett, majd elmosolyodott: – Nagyon örvendek, de ha óhajtják, beszélhetünk magyarul. A Dezo Hoffmann név ugyanis a felvidéki Hoffmann Dezsőt takarja.”

– Szántó Péter interjúja Hoffmann Dezsővel

 

 

Bővebben lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_Dezs%C5%91 és az ott megadott források :-D

Szólj hozzá!

Otthonka

2018. október 11. 23:15 - Hans Castorp

ha megöregszem, otthonkát akarok

otthonka.jpg

Ha megöregszem*, otthonkát akarok.

Ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. Az otthonkát is kinéztem: nagymamám sötétzöld, fehérpöttyös nejlonotthonkájára vágyom. Vigyázok, hogy a környékbeliek, nagymamák, háziasszonyok ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes asszonyok  a maguk világából való tisztességes asszonynak tartanak majd, tehát nagymamának, valakinek, aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa, esetleg egy körtefa alatt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, rózsafüzérrel a kezemben, rongyzsebkendővel, savanyúcukorral, esetleg kisfésűvel az otthonkám zsebében.

Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben.

 Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Életünk, nem éltünk kinek fontos igazán?… Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, az imák, miket imádkoztunk és vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.

 

puska_otthonka_gyor_offmedia.jpg

 

*tehát holnap

Képek: http://karolyfalva.freeweb.hu/gazdtort/asszonyi_munka.htm

https://gyor.offmedia.hu/kultura/puska-otthonka-napszemuveg-tetko-a-kiskuti-majalis-kulonos-pillanatai?fb_comment_id=1316784945069415_1316918971722679

Szólj hozzá!

Tepsis lecsó

2018. október 04. 12:11 - Hans Castorp

vagy ratatouille

 lecso.jpg

Gyerekkoromban utáltam a lecsót. 

Már az étel neve is milyen...semmi méltóság csak simán "LECSÓ".

A paradicsomot nyersen sem szerettem (sok értetlenkedést, rábszélést zsebeltem be..."legalább KÓSTOLD MEG"...hiába mondtam, hogy igen, megkóstoltam már, de köszönöm, nem tetszik és KÉSZ.  De mindeig elfelejtették (vagy csak úgy tettek), hogy már megkóstoltam, és kezdődött elölről...brrr.

A paprikáért sem voltam oda. 

De lecsóban, ahogy pöndörödött a paradicsom héja...brrr...esetleg a bő lére vett változatban úszkált a kicsapódott tojás, nemnem. Ezt határozottan nem nekem találták ki. 

Aztán...lett saját háztartásom...és kipróbáltam a következő módon. Nem is igazi lecsó, inkább ratatouille, mert a padlizsán, illetve a cukkini dominál benne, nem a parpika. Innen merítettem: http://gaultmillau.hu/receptek/ratatouille

 

Hozzávalók (6 főnek tuti elég)

paprika (én a kápiát javaslom) 3-4- db

paradicsom 1 kg

cukkini 1 kg

padlizsán 70 dkg

fokhagyma 1 fej

vöröshagyma 80 dkg

póréhagyma

ízesítőcsokor: petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, zellerszár, (a póréhagyma külső levelébe csomagolva).

olívaolaj

 

A hozzávalókat külön-külön készítjük el, úgyhogy elő a nagy (vas) lábasokkal! 

A hagymát szálirányban felvágjuk és 20 percig pároljuk, épp, hogy színt kapjon.

Eközben a paprikákat a sütőben meggrillezzük, lefedjük, majd lehúzzuk a héjukat, csíkokra vágjuk, félretesszük. A lecsorgó levet felfogjuk, nagyon finom, belekeverjük majd az ételbe a végén.

A paradicsomokat forró vízbe dobjuk, majd lehúzzuk a héjukat, negyedekre vágjuk (lecsorgó lé megment) és a kés lapjával összetört fokhagymákkal a hagymához adjuk. Akinek van ideje türeleme, kimagozhatja; nekem nem volt.

A padlizsánt és a cukkinit kockákra vágjuk, megpirítjuk. Csak utólag sózzuk!

Az egészet az ízesítőcsokorral egy nagyon lábasba tesszük, (nekem itt elfogytak a lábasaim, máég a fazekai mis, ezért lett tepsi :-)) ,majd betoljuk a sütőbe 150 fokra, fél órára. 

A legjobb, hogy másnap még jobb. Hidegen is.

 

Bocs kis kék virágokért (borágó), túl szimmetrikusan szórtam oda, így nem eléggé trendi,:-),de már megettük, nem tudok új képet csinálni..

Szólj hozzá!