Rájöttem, hogy a „rohanó világ” toposz nemmás, mint egy látványos pajzs, amit magam elé tartok, nehogy le tudjak lassulni, el tudjak csöndesedni, neadjisten, elmélyedni. Még a végén kényelmetlen kérdéseket tenne föl a Csönd, olyasmiket, hogy mivégre vagyunk a világon, biztos egyedül értem-e el a dolgaimat, vagy esetleg állt mögöttem Valaki[i], aki eljött megváltani a bűnös világot, ilyesmi, de nem érek rá ilyeneken gondolkodni, mert sok dolgom van, értse meg a Megváltó legyen szíves, hiszen annyi beteg van és még az ablakok sincsenek megpucolva (szerintem nem is lesznek), mert ójaj, NAGYON SOK A DOLGOM.
Aztán persze majd csodálkozom (és becsapottnak érzem majd magam persze), hogy miért nem KERÜLTEM (mert az ember csak hopp, már ott is van, mi?) a karácsonyi varázslatos hangulatba.
Cifra takaró a kifogásokból összetákolt köpönyeg, de szakadozott-vékony: nem melegít.
Szerintem a családorvos a változó idő egyik csúnya metszéspontján helyezkedik el. Le fogom egyszerűsíteni, nekem ez így érthető. A bálványozott felvilágosodás után fokozatosan lázadtunk fel a tekintélyek ellen és diadalmas vigyorral löktük őket a szemétdombra, olykor csizmával meg is tapostuk. Körülbelül ilyen sorrendben: Isten, egyház, nemzet, iskola, egyáltalában minden INTÉZMÉNY, aztán a család, szülő…mert a TEKINTÉLY rossz. Talány az anyaság „intézménye”, ami úgy-ahogy tartja magát…valameddig. És igen, az orvos is ilyen fenyegető tekintély, és az orvos-beteg kapcsolatban újra és újra lejátszódik a szülő-gyermek kapcsolat, a segítő Anya, aki megpuszilja a bibit, és a strukturáló Apa, aki a megoldásra törekszik, és elvárásai vannak (diétát, mozgást ír elő, horribile dictu, hogy szedjem ezt a tablettát). Miután társadalmunk egy ideje a (kórosan prolongált[ii]) kamaszos lázadás fázisában van, mintegy kamaszként viselkedik: tiltakozik a tekintély ellen, ugyanakkor sóvárogja a puszit is.
Ugyanitt jelen van a tudattalan-nagyon ősi mágikus ösztön-elvárás az orvossal szemben: neki HATALMÁBAN[iii] áll, hogy meggyógyítson (ha jó leszek/ szót fogadok/ viszek neki ajándékot). Ezt izgalmasan színezi posztmodern társadalmakban a piaci szemlélet: ez egy szolgáltatás, ÉN fizetem a tébét …de azért mégis jó lenne ha a Mágikus Gyógyító teljes szívével, teljes elméjével és minden erejével a szolgálatomba állítaná a hatalmát.
A háziorvos ilyen szempontból különösen nehéz helyzetben van, hisz alapesetben ő az első képviselője a Mágikus Gyógyító Szisztémának, nagyon sokszor egy bosszantó adminisztratív küszöb[iv], akadály amit a betegnek át kell lépni, LE KELL GYŐZNI, hogy bejusson a varázslatos birodalomba, ahol gyógyírt lelhet, de legalábbis ANTIBIOTIKUMOT.
35 év körüli, trendin öltözött fiatalember a rendelőben. Panasza tegnap kezdődött torokfájás. Minden tudok segíteni? Hát kíváncsi volna, hogy fertőző-e. Megvizsgálom, belevilágítok a torkába, megtapogatom a nyakát, majd derűsen kijelentem, hogy nem piros a torka. Meghökken, majd rám szól: „megnézné még egyszer? Mert BIZTOS, hogy piros!”
Én így látom, de próbálok a szebbre koncentrálni. Nagyon mást úgysem tehetek.[v]
Mint például:
tizenöt éves nagyfiú, édesanyjával érkezik a szomszéd faluból, de édesanya kint marad a váróban (mily dicséretes😊). Szépen, értelmesen elmondja a panaszát, megvizsgálom, megbeszéljük.
Így köszön el: „legyen SZEBB NAPJA!”.
Szebb napot Nektek is, és készítsetek magatoknak VALÓDI, meleg, prémes köpenyt-kabátot (én mindenesetre körülnézek)! 😊
Lesz még hidegebb is.
[i] vö: Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről
[ii] S mint ilyen, improduktív: milyen szánalmas egy negyvenéves „kamasz”. Vagyis, ha jól számolom, 55, mert a mi kamaszunk 1968-ban született, aufklérista nagyszülőktől :D.
[iii] Hatalma valójában: megszerzett tudása és tapasztalata.
[iv] Szuperjó, hogy a klinikusok is általában így tekintenek ránk.
[v] Vö: tanult tehetetlenség, vagyis a depresszió előszobája, patkánykísérletek.
