Jelmezhez (holnap jelmezbál) keresek kelléket zárás előtt 10 perccel a papírboltban. Partykellékek közt böngészek, jobb híján. „Ördögszarv nincs?” „Volt, de elfogyott” néz rám a testes, rosszul sminkelt eladó-pénztáros. Elkeseredett arcomat látván biztatólag hozzáteszi: „nézd csak, itt szemben, a bizsus pont most rakott ki párat, szaladj át, hátha VAN MÉG NEKIK!”

 Volt. Kifizetem, visszanézek. 

Egymásra mosolygunk.

Telefon, otthon, este. Fiatal édesanya hív: "csak meg akartam köszönni a tanácsodat, sokkal jobban vagyok, és már nem is fáj!" A telefonnak mosolygok.

Fültanúja vagyok egy beszélgetésnek, ahol a fiatal édesanya meséli, hálásan és megkönnyebbülve a másik édesanyának: „képzeld, a gondozónő lefotózta nekem Lacikát, ahogy vidáman játszik, hogy nehogy azt higgyem, hogy egész nap sír, csak mert elváláskor szomorkodott. OLYAN jólesett, hogy ilyen figyelmes, most már én is tudok mosolyogni…”

Nagyáruházban szaladok a pénztárhoz, kezemben csak a legszükségesebbek. Előttem egy hölgy, rakott kosárral. Rám néz: „menjen csak, látom, siet, nekem tele a kosaram, soká tartok”, és előreenged.

Egymásra mosolygunk.

Tornateremben, az öltözőben leöntöm magam vízzel. Majdnem elbőgöm magam, nincs váltás tornanadrágom. A mellettem öltöző lány hozzám fordul” kéred a nadrágomat? nem izzadtam bele, csak gerinctornán voltam”.

Megköszönöm és egymásra mosolygunk.

Hivatalban vagyok, egy adminisztratív mulasztást követtem el. Kellően alázatosan bocsánatot kérek, próbálom helyrehozni a hibát. Közben felsóhajtok, félig magamnak” hogy fog az asszisztensnőm bánkódni, hogy elfelejtettük ezt a levelet…”. Hivatalnoknők magatartása azonnal megváltozik. „Jaj, mondja meg Neki, hogy ez bárkivel megeshet…nehogy ezen egye magát! Semmi baj nem történt…Ő mindig olyan pontos, precíz…mindenképpen nyugtassa meg!”

Hálásan rájuk mosolygok

Rövidáru-boltban ráncolót veszek. Boltosnő leméri, összecsavarja…aztán megkérdezi: csinált már ilyet? Varrt már fel ráncolót?” ennyire látszik rajtam az amatőrség? „Régen” felelem.  „Csak azért, hogy nehogy fordítva varrja rá, velem bizony már megesett.” „Hát, is tőlem kitelik” felelem elbizonytalanodva.

„Miért mondja ezt? BIZTOS REMEKÜL fog sikerülni!

Egymásra mosolygunk.

Kisfiam csontokat visz (előzetes egyeztetés alapján) kis osztálytársnőjének, mert ők büszke kutyatulajdonosok. Tanítónője ezt észreveszi, és megdicséri kisfiamat, amiért ilyen figyelmes, hogy a kutyákra is gondol. Mikor találkozunk, megköszönöm a TANÍTÓNŐ figyelmességét, hogy azt is észreveszi, hogy melyik gyerek mit hoz magával…és természetesen

egymásra mosolygunk.

Kisleányka, csodálja a frissen nyílott ibolyákat a játszótéren. Meg szeretne szagolni egyet. Hasrafekszik, és a virágokhoz tartja az arcocskáját. 

Eszébe sem jut leszakítani.

Befelé mosolygok.