Az ünnepek alatt nemigen tudtam eljárni tornázni.
Az edzőm is kisgyermekes anya, én kiskamaszos anya vagyok...szünet volt...folytassam? Ugyehogy.
Nem különösebben érdekel a súlyom tömegem (amíg a kedvenc sálam nadrágom rámjön)...de azért, csak éreztem, hogy most azért már...azok a felülések...illetve azok kiáltóan teljes hiánya, meglátszik majd, meg bizony!
Tehát, dolgos hétköznapok, irány a TEREM.
Tornázgatok becsülettel.
Érzésem szerint az edzőm be akarta pótolni az elmulasztottakat. :-)
"Ha nem elég az ötös súly...hozhatsz nagyobbat is, felmegyünk nyolcig" (kéretik nem röhögni, NEM TESTÉPÍTŐ vagyok, és egyébként is jólesik.)
Próbálok szorgalmasan lépkedni a dobozra.
Közben kérdezte kedvesen:
-Fogytál?
-Dehogy! Illetve fogalmam sincs. Nem szoktam a mérleggel bajlódni.
Azért a mosolyom nem volt őszinte, mikor láttam, hogy Edina indul a tízes tárcsáért :-D...reméltem, nem felülni kell vele. Hússzor. (és ebből 4 kört, okés?)
Mellettem tornázik egy másik lány (anyuka Ő is). Rám bámul.
-Fogytál?
-Nem tudom. Szerintetek?
-Tuti fogytál.
-Akkor jól van.
-De hogy? Diétáztál?
-(ééén? muhahaha) Dehogy!
Elfordul, félhangosan:
-SZEMÉT...!!!
És mindhárman nevetésben törünk ki.
Utóirat: Önbizalommal telve léptem ki az utcára...mennyire menő is vagyok! Beülök a kocsiba, Spotify maxra (mert menő vagyok, ugye) És akkor látom, hogy a gondosan kiválasztott parkolóhelyem jobbról-balról és még hátulról is körbe lett parkírozva szerintem férfiak által...úgy, hogy a tolatóradar egyfolytában, minden irányban csipogott, mit csipogott, visítozott.
Asszony kétségbeesik.
Spotify ki.
Férjet felhív.
"Drágám, ide tudnál jönni? Nem tudok kiállni a kocsival..."
Összességében elmondhatjuk, hogy a testméretek optimalizálása nem vonja magával EGYÉRTELMŰEN térlátás-térérzés javulását.
(kép: Femina)