Az ünnepek alatt nemigen tudtam eljárni tornázni. 

Az edzőm is kisgyermekes anya, én kiskamaszos anya vagyok...szünet volt...folytassam? Ugyehogy.

Nem különösebben érdekel a súlyom  tömegem (amíg a kedvenc sálam nadrágom rámjön)...de azért, csak éreztem, hogy most azért már...azok a felülések...illetve azok kiáltóan teljes hiánya, meglátszik majd, meg bizony!

Tehát, dolgos hétköznapok, irány a TEREM.

Tornázgatok becsülettel. 

Érzésem szerint az edzőm be akarta pótolni az elmulasztottakat. :-)

"Ha nem elég az ötös súly...hozhatsz nagyobbat is, felmegyünk nyolcig" (kéretik nem röhögni, NEM TESTÉPÍTŐ vagyok, és egyébként is jólesik.)

Próbálok szorgalmasan lépkedni a dobozra. 

Közben kérdezte kedvesen: 

-Fogytál?

-Dehogy! Illetve fogalmam sincs. Nem szoktam a mérleggel bajlódni. 

Azért a mosolyom nem volt őszinte, mikor láttam, hogy Edina indul a tízes tárcsáért :-D...reméltem, nem felülni kell vele. Hússzor. (és ebből 4 kört, okés?)

Mellettem tornázik egy másik lány (anyuka Ő is). Rám bámul.

-Fogytál?

-Nem tudom. Szerintetek?

-Tuti fogytál.

-Akkor jól van.

-De hogy? Diétáztál?

-(ééén? muhahaha) Dehogy!

Elfordul, félhangosan:

-SZEMÉT...!!!

És mindhárman nevetésben törünk ki.

Utóirat: Önbizalommal telve léptem ki az utcára...mennyire menő is vagyok! Beülök a kocsiba, Spotify maxra (mert menő vagyok, ugye) És akkor látom, hogy a gondosan kiválasztott parkolóhelyem jobbról-balról és még hátulról is körbe lett parkírozva szerintem férfiak által...úgy, hogy a tolatóradar egyfolytában, minden irányban csipogott, mit csipogott, visítozott.

Asszony kétségbeesik. 

Spotify ki. 

Férjet felhív.

"Drágám, ide tudnál jönni? Nem tudok kiállni a kocsival..."

Összességében elmondhatjuk, hogy a testméretek optimalizálása nem vonja magával EGYÉRTELMŰEN  térlátás-térérzés javulását.

(kép: Femina)