Bartók Béla 1937. január 13-án tartott egy előadást a Zeneakadémián "A gépzene" címmel, melyben a következő megállapítás hangzott el: (a képen látható életkoránál nyilván idősebb volt már...csak olyan jó ez a fotó)
„Végeredményben a gramofon felvétel úgy viszonylik az eredeti zenéhez, minta konzervgyümölcs az élő gyümölcshöz; az egyikben nincs vitamin, a másikban van."
"Kottaírásunk tudvalevően többé-kevésbé fogyatékosan veti papírra a zeneszerző elképzelését, ezért csakugyan nagy a jelentősége annak, hogy vannak gépek, amelyekkel majdnem egészen pontosan meg lehet rögzíteni a zeneszerző minden szándékát és elképzelését. Azonban: maga a zeneszerző, mikor művésznek előadójaként szerepel, sem adja elő minden esetben hajszálnyira egyformán a sajátmaga művét sem. Miért? Azért, mert él; azért mert az élőlény természetéhez tartozik az örök változékonyság.
(Bartók: A gépzene, 1937)
Az előadás végén egy fiatal, bajuszos férfi elkérte az előadás szövegét a Szép Szó számára.
József Attilának hívták.
