A San Gennaro-gyógyszertár is egyik menedékem volt, amikor nem mertem egyedül lenni. Éjjel nappal nyitva volt. Don Bartolo folytonosan készenlétben állott és főzögette a sokféle kotyvalékot és csodaszert, a színes majolikakorsókból, amelyek még a 17. századból valók voltak s rajtuk latin névvel megjelölve az orvosság, amelyet legnagyobbrészt nem is ismertem. A faliállványt néhány nagyobb üvegpalack díszítette, bennük alkoholam kígyók meg egy főtusz*. San Gennaro nápolyi védőszentjének kis oltára előtt a szent ampolna égett, a mennyezetről pedig pókhálótól beszőve egy kétfejű bebalzsamozott macska lógott. A gyógyszertár specialitása azonban Don Bartolo híres koleaelleni szere volt. San Gennaro képe volt a palackon, másik felén pedig koponya s alatta ez a fölírás: Morte alla Colera. Az 1834-i járvány óta családi kincs volt a szer receptje, apáról fiúra öröklődött. San Gennaro segítségével ez a szer mentette meg akkor a várost. Másik specialitása pedig egy titokzatos üveg volt, melynek fölírása Cupido nyilától átlőtt szív volt, tartalma bájital. Ez is családi titok volt s mint hallottam nagyon keresett cikk. Don Bartolo vevőköre az ucca közelében lévő kolostorokból és templomokból került ki. A pénztárnál mindig ült néhány pap, barát vagy fráter, hevesen megvitatva a napi eseményeket, ennek vagy annak a szentnek legújabb csodáit s a különböző Madonnák varázserejét, a Madonna della Carmine-ét, a Madonna della Aiuoto-ét, a Madonna della Buona Morte-ét, az Addolorata-ét., a Madonna Egizaca-ét. Isten nevét ritkán hallottam, a fiáét soha. Kitűnő barátom, a kopott, öreg fráter előtt kifejezést mertem adni csodálkozásomnak, hogy Krisztus neve sohasem szerepel beszélgetéseikben. S az öreg fráter nem is titkolta azt az egyéni véleményét, hogy Krisztus csak annak köszönhette hírét, hogy a Madonna volt az anyja. Amennyire ő tudja, Krisztus soha senkit nem mentett meg a kolerától. Szent anyja pedig kisírta a két szemét miatta. S ugyan mit tett ő az anyjáért? „Asszony, - mondotta neki- mi közöm vagyon hozzád?”

-Ezért is lett olyan rossz vége.

De amint egyre közelebb és közelebb értünk a szombathoz, ritkában hallatszott ki a beszélgetéseikből a különböző szentek és Madonnák neve. Péntek este hemzsegtek a gyógyszertárban a papok, vadul gesztikuláltak és a másnapi lutri kilátásait mérlegelték.

34, 69, 43, 17!”

In: Axwl Munthe. San Michele regénye, Káldor Könyvkiadó Vállalat, Bp. 1935; 137. old. (kiemelések tőlem, B.K.)

*magzat

Kép: https://en.wikipedia.org/wiki/Catacombs_of_San_Gennaro#/media/File:Catacombe_Di_San_Gennaro_Fresco.jpg