Nagy rajongója vagyok az árpád-házi királylányoknak.

Végtelen csodálattal és büszkeséggel tölt el, hogy olyakor kontinensnyi távolságokat átszelve hogy megállták a helyüket, alárendelve...nem! MELLÉrendelve magukat férjüknek, új életüknek...

Pl.  Szent Piroska-Iréné, Szent László és Adelhaid leánya bizánci császárné, aki a címlapon, illetve a Haghia Sophia mozaikján szerepel.

Mária, nápolyi királyné, V. László leánya, aki tizennégy gyermeket szült és ő az összekötő kapocs az Árpádok és az Anjouk között.

Vagy Mária, III. Béla lánya, II. Angelosz bizánci császár özvegye, aki később,  Thesszália kormányzója lett

Vagy Jolánta, II. Endre lánya, Hódító Jakab felesége,  akinek természetes volt, hogy akár várandósan is követi férjét a harcmezőre

Természetesen a szent/boldog királylányok, királynék, a teljesség igénye nélkül, Erzsébet, Margit, Kinga...

Vagy Erzsébet, a tössi apáca, az Árpád-ház utolsó ágacskája, aki tízévesen hagyta el Magyarországot, utolsó mondata  mégis az volt: „Uram...úgy búcsúzom, hogy nem emlékszem, láttam-e egyet is rokonaim közül, mióta atyám országából eltávoztam.”

(Külön kedvencem, Skóciai Szent Margit, a skórok nagy kiránynéja sajnos nem szerepel a könyvben, mert nem volt vérrokon, bár Szent István udvarában nevelkedett. Ahogy én tudom.)

Node.

Most a könyvről.

Nincs kétségem afelől, hogy a Szerző a kilenc oldalon fölsorolt szakirodalom-listát földolgozta...de a stílusa kissé csapongó. Olykor ellentmondásos és nehezen követhető. Érződik a ragaszkodás és a szeretet választott témájához, néhol mégis az az ember érzése, hogy este abbahagyta az írást, majd reggel folytatta, de nem nézte meg, hol hagyta abba.

„ A tényleges magyar király, III. Endre ekkor vette el mésodik feleségét, Ágnest, HabsburgAlbert lényét. Amagyar trónon az első Anjou király Károly Róbert, Martell Károly fia lett.” (212. old)

Én itt biztos hozzátettem volna, hogy Árpádházi Mária unokája. És akkor rögtön világosabb.

 Meg olyakor olyan öregurasan bájos: ha nincs neve egy királyi hercegnőnek, akkor ad neki, pl. Géza egyik leányát Ilonának, Szent László egyik leányának, Lampert grófnak meg lehet, hogy Zsófia volt a neve az okiratokban, de nem biztos, tehát:

„Mégis – kapjon ebben a könyvben saját, szuverén elnevezést a legkisebb lány is. Az ősmagyar nyelvben ’szépet’ jelentett a ’szépa’ szó, nevezzük most, a királylányokról szóló könyvben is így.” (77. old.)

Ühüm.

Hát jó.

De amúgy jól olvasható, csak ne #egyszuszra, mert belezavarodik az ember a sok Máriába, Margitba, Jolántába :D

Apropó, én innen tudtam meg, hogy a Jolántának semmi köze a mi Jolán nevünkhoz, mert előbbi latin eredetű, és az ibolya szóból ered (Hódító Jakab feleségét Aragóniában Dona Violetának nevezik), a mi Jolánunkat meg Dugonics András alkotta, a „jó lán” szóösszetétellel. (159. old.)

De olvashatunk arról is, hogy Szent Erzsébet szeretett férjével, Lajossal többek között

„A hajléktalanoknak szegényházat alapítottak. Aki viszont a szegénységben munkabíró volt, az nem pénzt, nem ennivalót kapott, hanem alkalmas szerszámot és hozzá munkát. E tekintetben Erzsébet szigorú nevelő volt – tudunk róla, hogy volt, akit megvesszőztetett, mert lusta volt. Megbüntette a visszaélő csalókat. Férje mindenben támogatta feleségét.” (155. old.)

 

Fogadjunk, hogy ezt nem gondoltátok volna (én biztos nem).

Akit komolyabban érdekel a téma, inkább Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában című, rendkívül alapos ÉS olvasmányos művét ajánlom.

Margit magasztos témakörében pedig Gárdonyi Géza: Isten rabjai és Kodolányi János: Boldog Margit című regényei a kötelező olvasmányok.

Rajta hát!

Soltész István: Árpád-házi királylányok Európában: Győztes és bukott csillagok, GABO, 2002