Vannak emberek, akiknek életét megpecsételte a korszak, amelyben élniük-halniuk adatott. Egy olyan korszak, melynek bűnei és hazugságai korunkig nyúlnak. .Aztán Ők válnak valamiféle megnemesedett pecsétté, életükön a korszak lenyomatait, kitörölhetetlenül hordozva
Esterházy János gróf, a trianoni békediktátum után a csehszlovák földreform során 5000 holdnyi birtokának kilenc tizedét elvesztette (mégis az egész után kellett adóznia persze). Politikai pályafutása során a magyarok és a többi kisebbség jogfosztottságát igyekezett megszüntetni. 1936-ban a jóhírű Beneš miniszterséget ajánlott neki, de csak a fenti feltételekkel lett volna hajlandó elfogadni.
1942-ben egyedülikén tartózkodott a zsidóság kitelepítését elrendelő törvény ellen (ellenszavazat nem volt). Két tartózkodó a szavazás idejére elhagyta a termet, hogy tartózkodnia se kelljen, de Esterházy tüntetőleg bent maradt. (a zsidóüldözés során személyesen sok zsidó családot bújtatott, szöktetett, életüket is megmentve).*
Aztán jöttek a szovjetek.
Esterházy Gustáv Hušáknak szóvá tette a magyarok üldözését, mire is az letartóztatatta és átadta a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Lubjanka börtönben tartották fogva, és ezt olvastam nemrég Szolzsenyicinnél:
A ravasz, de jóságos redők elmélyültek, megszaporodtak Potapov arcán. A szemüvegét megigazítva azt felelte: Amikor Esterházy herceggel ketten egy cellában raboskodtunk a Lubjankában - én, érti, páros napokon hordtam kia a küblit, ő meg páratlanokon, és a falon függő Börtönszabályzat szerint oroszra tanítottam-, a születésnapjára három, kenyérből csinált gombot ajándékoztam neki – minden gombját teljesen levágták - , esküdözött, hogy egyetlen Habsburgtól sem kapott megfelelőbb ajándékot.”**
És tovább?
Nincs nagyon tovább, a történelmet valamennyire ismerő (érző?) polgártárs számára a TOBÁBB könnyen kitalálható.
10 év kényszermunkára ítélték és valamelyik szibériai gulágra hurcolták. 1947-ben Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Bíróság halálra ítélték "fasizmussal való együttműködés" (sic! a zsidómentő grófot...az osztályellentét felülírja az antifasiszta cselekedeteket, ugyeugye, meg hát magyar is volt) miatt, és a testvéri Szovjetúnió két év múlva kiadta az elítéltet a testvéri, akkor már Csehszlovákiának. Elnöki kegyelemből életfogytiglani büntetést kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy ő nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt. Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957-ben a morvaországi Mirov börtönben meg nem halt. A börtönparancsnok nem adta ki holttestét a családnak***.
Az oroszok rehabilitálták, a lengyelek poszthumusz kitüntetést adományoztak számára (mert a lengyel menekülteket is segítette).
Boldoggá avatási pere 2019-ben megkezdődött
Csehországban és Szlovákiában mind mai napig háborús bűnösnek számít.
A lánya 1994-ben kérelmezte az rehabilitációs eljárás megújítását, de a bíróság ezt szlovák és cseh történészek szakmai ítéletére hivatkozva elutasította.
*a mai napig nem kapta meg a Jad Vlasem Világ Igaza elismerését, pedig a tények egyértelműek és alátámasztottak.
**Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca, Magvető, Budapest, 1990, 224. old.
*** Egy tömegsírba dobták ugyanis akkor.
Kép: tripadvisor, saját, wiki.
