Tegnap fél ötkor jutott eszembe, hogy nincs virág holnapra a fiúknak (hogy vigyenek az osztályba nőnapra, a kislányoknak. Meg a tanítónőknek). Pontosabban az elsősöm vinne virágot. Mert a negyedikes kijelentette, hogy ő ugyan nem visz. Neki névnapja van. Ebből kifolyólag csokit visz.
Fél ötkor a teszkóban ez egy zsibbasztó kétségbeejtő felismerés bír lenni (az volt). Ötkor zár a Nyíl utcában az Árendás Virág (én máshol nem veszek, azt eldöntöttem rég), azt én már el nem érem. Reménykedtem, hogy e jeles nap alkalmából, jól felfogott érdekből, meghosszabbított nyitvatartással várják a kedves vásárlókat, így gyermek-összeszedés után, útban hazafelé arra jól arra kanyarodtam.
Tévedtem, mert már négykor bezártak. Nyolckor nyitnak reggel, úgyhogy egy potenciális hiperkorai anyai futás sem húz ki a bajból.
Oké, meggyőzés jön, hogy a csoki UGYANOLYAn jó, mint a virág…és (köszönöm, Uram) a kicském elfogadta ezt a dolgot.
Én azért picit szégyelltem, hogy nem viszünk virágot.
Kérdeztem ma a kicsit.
ANYA Mit szóltak a kislányok a csokihoz?
KISFIÚ (szűkszavúan ) Örültek. Maradt is belőle. (feloldódva) Senki nem vitt semmit. Csak én.
ANYA (hitelenkedve) Virágot sem, senki?
KISFIÚ Senki.
ANYA Megkínáltad a kisfúkat is?
KISFIÚ (megütközve) Dehogy. Ők nem nők. Bár amúgy a kislányok se (kuncog).
ANYA (beletörődve) Akkor a maradékot hazahoztad?
KISFIÚ Haza.
Összegzés
Tudom, TUDOM, hogy a Nemzetközi Nőnap kommunista szocialista eredetű dolog. De nekem mégis jólesnek, igen
a facebookos csoportköszöntések
a cserepes százszorszépek, amiket öltönyben adnak át
tulipánok
rózsák
és a jácint, ó, ami végérvényesen jelzi, hogy itt a tavasz, jön a húsvét!
Még a politikai gyökerű vörös piros szegfűnek is örültem.
És olyan jólesett látni a
buszmegállóban a szegfűt (alig van már gerbera) szorongató kamaszt
a hatalmas, selyempapírba csomagolt virágcsokorral hazabicikliző lányos apukát
a reggel, esőben iskolába tulipáncsokorral rollerező kisfiúkat (bizony).
Van remény.