Tegnap fél ötkor jutott eszembe, hogy nincs virág holnapra a fiúknak (hogy vigyenek az osztályba nőnapra, a kislányoknak. Meg a tanítónőknek).  Pontosabban az elsősöm vinne virágot. Mert a negyedikes kijelentette, hogy ő ugyan nem visz. Neki névnapja van. Ebből kifolyólag csokit visz.

Fél ötkor a teszkóban ez egy zsibbasztó kétségbeejtő felismerés bír lenni (az volt). Ötkor zár a Nyíl utcában az Árendás Virág (én máshol nem veszek, azt eldöntöttem rég), azt én már el nem érem. Reménykedtem, hogy e jeles nap alkalmából, jól felfogott érdekből, meghosszabbított nyitvatartással várják a kedves vásárlókat, így gyermek-összeszedés után, útban hazafelé arra jól arra kanyarodtam.

Tévedtem, mert már négykor bezártak. Nyolckor nyitnak reggel, úgyhogy egy potenciális hiperkorai anyai futás sem húz ki a bajból.

Oké, meggyőzés jön, hogy a csoki UGYANOLYAn jó, mint a virág…és (köszönöm, Uram) a kicském elfogadta ezt a dolgot.

Én azért picit szégyelltem, hogy nem viszünk virágot.

Kérdeztem ma a kicsit.

ANYA Mit szóltak a kislányok a csokihoz?

KISFIÚ (szűkszavúan ) Örültek. Maradt is belőle. (feloldódva) Senki nem vitt semmit. Csak én.

ANYA (hitelenkedve) Virágot sem, senki?

KISFIÚ Senki.

ANYA Megkínáltad a kisfúkat is?

KISFIÚ (megütközve) Dehogy. Ők nem nők. Bár amúgy a kislányok se (kuncog).

ANYA (beletörődve) Akkor a maradékot hazahoztad?

KISFIÚ Haza.

Összegzés

Tudom, TUDOM, hogy a Nemzetközi Nőnap kommunista szocialista eredetű dolog. De nekem mégis jólesnek, igen

a facebookos csoportköszöntések

a cserepes százszorszépek, amiket öltönyben adnak át

tulipánok

rózsák

és a jácint, ó, ami végérvényesen jelzi, hogy itt a tavasz, jön a húsvét!

Még a politikai gyökerű vörös piros szegfűnek is örültem.

És olyan jólesett látni a

buszmegállóban a szegfűt (alig van már gerbera) szorongató kamaszt

a hatalmas, selyempapírba csomagolt virágcsokorral hazabicikliző lányos apukát

a reggel, esőben iskolába tulipáncsokorral rollerező kisfiúkat (bizony).

Van remény.