"Egy februárusi reggelen lelkendezve rohan hozzánk Cselkeyéknek az egyik bérese:
- Tessen átjönni: meghalt a tekintetes asszony.
Csak elrémülök. Este tízkor még nálunk ültek. Még vendégünk is volt: a kerületi új orvos. Az orvos nálunk is hált, és korán reggel ment tovább. Cselkeynének semmi baja se volt. Jól evett, ivott. Nagyokat nevetett az orvos anekdótáin. Azon a télen már annyira hízásnak indult, hogy úgy lihegett mint a hízott lúd, - különösen ha gyalog jöttek át hozzánk. Mindig fáradtságról panaszkodott. De más baja nem volt. Igaz hogy egyszer a szívének valami különös megrezzenését is említette. Időnkint mintha egy pillanatra megállna a szíve verése, aztán egy rándulattal megint megindul. Vígasztaltuk, hogy semmi az, mindenkivel megtörténik olykor ebédután, két-három órával az ebédnek utána. S pláne őnála: hiszen virított rajt az egészség. Mi történhetett?
- Azonnal fogjatok be, - mondom a cselédemnek.
S elképedve fordultam be az ajtón.
- Fenn vagy már Margit? Borzasztó hír...
Margit épp fésülködött. Csak leejtette a fésűt. Maga is majd leomlott a székről.
- Lehetetlen!
- Átjösz-e velem? vagy csak magam menjek?
- Megyek én is. Talán csak elájult: nem tudnak vele bánni.
Tekercsbe csapta a haját. Megtűzte három tűvel, és magára kapkodta a téli ruháját.
- Elájult, - lihegte könnyes szemmel, sápadtan. - Gyerünk, gyerünk! Sokat evett a kocsonyából! Csak nem mondhatom a mi asztalunknál, hogy ne egyék!... Az az ostoba ember!... Ki kell oldozni a ruháját... Fűző csak nincs tán rajta? Talán ecetjük sincs erős...
Szaladt a konyhára. Összekapkodott ecetet, szalmiákot, odkolont. Tárva-nyitva hagyta a ruhaszekrényeket. Csak éppen, hogy az ajtót zártuk be és kocsira ugrottunk.
S hajtottuk lóhalálában. Az úton nem is beszéltünk. Csak Margit szólt egyszer:
- Vajjon elküldte-e Cselkey az orvos után?
Tudtuk, hogy az orvos a szomszéd faluba utazott.
Hát bizony Cselkeyné meghalt. Semmi baja se volt reggel se, csak ahogy a harisnyáját húzta, visszadőlt az ágyára:
- Jaj, Zoltán....
Többet nem szólt: meghalt. Locsolhatták azt, szagoltathattak vele akármit, nem törődött az többé földi szagokkal.
Az orvos alig két óra mulván belépett, és megvizsgálta.
- Szívszélhüdés, - mondta, - én már az este figyelmeztettem, hogy a nagybőjt egészségügyi rendelet.
Nohát azok szörnyű napok voltak. Margit feküdt belé, annyira siratta azt az asszonyt. Cselkeyben meg én támogattam, tartogattam a lelket."
In: Gárdonyi Géza: Szunyoghy miatyánkja, 1916
Kép: todayifoundout
#napigárdonyi
#diéta
#vérzsír
