„Lila nagyvonalú is volt. Egy délután Gennaróval felcipeltetett egy régi számítógépet. Megmutatta, hogyan működik és azzal zárta a mondókáját: neked hoztam, ajándék.

            Már másnap használatba vettem a gépet. Gyorsan hozzászoktam, csak attól rettegtem, hogy elmegy az áram és sokórás munkám kárba vész. De különben nagyon tetszett. Lila jelenlétében mondtam a lányaimnak, hogy: képzeljétek csak el! Tollal-tollszárral tanultam meg íri, arról tértem át a golyóstollra, aztán írógépre, majd villanyírógépre, és most tessék, épp csak megérintem a billentyűket és varázslatra megjelenik, amit írok. El vagyok ragadtatva, soha nem térek vissza a golyóstollhoz, annak vége, mindig számítógéppel fogok írni. Nézzétek, tapintsátok meg a bőrkeményedést a mutatóujjamon, megvan, mióta az eszemet tudom, de most majd szépen eltűnik.

            Túláradó örömöm felderítette Lilát, látszott rajta, hogy ő is örül, amiért ilyen nagyra érékelem az ajándékát. De azért azt is mondta: az anyátok tisztára odavan, de érteni nem rti az egészet; azzal kiterelte a lányokat a szobámból, hadd dolgozzak nyugodtan.”

In: Elena Ferrante: Az elvesztett gyermek

(kiemelések tőlem, B.K.)

Kép&gép: saját.