"Rosszkor érkeztünk haza. Rézi fejére szorított kezekkel a házunk előtt járkált, iszonyú fejfájások gyötörték eben az időben, ilyenkor nem tudott megmaradni a házban az udvaron rohangált fel-alá, az utcára is kiszaladt, két kézzel szorította a fejét, mintha szét akarná roppantani, az arca eltorzult, a szemei megüvegesedtek. Azt hiszem, észre sem vett bennünket, amikor megálltunk a ház előtt. Rá kellett kiáltanom.

-Vajúdó asszony van a szekéren,

Rézi megtorpant, arcába és szemeibe lassanként visszatért az élet. Kissé kábán, de értelmes tekintettel jött oda hozzánk. Megnézte a nagy hasú, szenvedő asszonyt és megkérdezte:

-Ezek a Te gyerekeid?

-Az enyémek-mondta az asszony.

-Akkor már megtapasztaltad, mivel jár a szülés. Kelj föl, menjünk be a házba.

…

(Rézi levezeti a szülést, egészséges kisfiú születik, de a csángó fiatalasszony nyomban fel akar kelni és menni tovább Szőregre (!)).

Rézi eltorzult arccal ráripakodott:

-Fogd be a szád! Nélküled is elég bajom van. Szétrobban a fejem.

-Mi történik magával? - nézte elképedve a csángó fiatalasszony Rézi eltorzult arcát.

-Megöregedtem. Már csak más asszonyokból húzom ki a gyerekeket.

-Fáj a feje?

-Már másfél éve fejfájás kínoz. Néha úgy érzem, hogy beleőrülök.

A csángó asszony még mindig halk hangon beszélt az ágyból, de hirtelen ő kezdett el rendelkezni.

-Van torma a kertjében?

-Szedjen ki néhány tormagyökeret, reszelje le, locsolja meg ecettel, tegye vászonzacskóba, és rakja rá a fejére.

-Minek?

A friss torma kiszívja a fájdalmat.

-A csontból is?

-A csontból is.

Rézi gyanakvóan, majdnem ellenségesen nézte a paplan alatt vérző fiatalasszonyt, aztán megrázta a fejét, a konyhába jött, felkapta a konyhakést, kirohant a kertbe és három tormagyökérrel tért vissza.

-Ennél rosszabb már úgysem lehet – mondta. A szemei ismét megüvegesedtek.

Megmosta és lereszelte a tormagyökereket, a reszelékbe ecetet öntött, fehér vászonzacskóba rakta, a vászonzacskóba rakta, a vászonzacskót a fejére tette, úgy ült vissza Dániel Sarolta ágya mellé. Olyan volt, mint egy megmerevedett, hósipkás szobor, vagy mint egynagyon elfáradt kórházi nővér, és még mindig bizalmatlanul nézett a csángó asszonyra.

         A szobában mindenki boldog volt, a csecsemő békésen elaludt, testvérei mosolyogva figyelték, Dániel Ferenc továbbra is felesége kezét simogatta. Csak Rézi szenvedett a boldog emberek között, eltorzult arca egyre vörösebb lett, aztán már sötétlila, olyan, mint Sava Jaksic arca, amikor letérdelt Török Ádám elé. Odamentem hozzá, átfogtam a vállát.

-Gutaütéses színed van-mondtam.

-Ég a koponyám. Úgy érzem, mintha parázs lenne a fejemen.

-Tűrje el a parazsat – mondta Sarolta. Ez húzza ki a fájdalmat. Tartsa a fején minél tovább a friss tormát. Egész életére kihúzza a fájdalmat.

-Egész életemre?

-Ha eltűri az égést.

- Eltűröm - mondta Rézi. -Azt sem bánom, ha lángra lobban a hajam, Legalább elégnem az ősz hajszálaim. Nagyon sok van belőlük.

-A mai napon beteg feleségekkel vert meg bennünket az Isten - mondtam Dániel Ferencnek. – A tied alulról vérzik, az enyémnek meg a feje lángol.

-Holnapra már mindketten talpra állunk- mondta Sarolta.

Rézi még azon a napon talpra állt. Jó másfél óráig szenvedett elkékült arccal, akkor visszajött a régi színe, és már visszamosolygott a boldog csángókra. Ismét ő rendezkedett a házunkban. Levágott két tyúkot, levest főzött, húst sütött, megetette Saroltát, én Dániel Ferenccel és a gyerekekkel a konyhában ettem."

In: Gion Nándor: Ez a nap a miénk, Noran Könyvkiadó, 2007, 499-502. old.

Kép: pinterest, ignant.de