ez NEM a Jósika utca...de a kocsi ugyanaz
-Mink van?
-Vérnyomáskiugrás.
-Hány éves?
-97.
-Kapott valamit?
-Nem tudom.
-Hova megyünk?
-A zsidó szeretetotthonba. Ide, a Jósika utcába.
Zsidó szeretetotthon? Tudtam, hogy van katolikus szeretetotthon, ott még dolgoztam is, meg van nazarénus szeretetotthon. A Jósika utcában? Mondjuk, hol máshol, hisz itt a zsinagóga is ott van ...de hogyhogy én nem tudtam erről? 1993 óta élek Szegeden, A Jósika utcába még orvoshoz is jártam, és pont EZ kerülte el a figyelmemet, szégyen.
Pedig a Mentőállomáshoz is milyen közel van. Hopp. Már itt is vagyunk.
Hogy micsoda? BIRNFELD SÁMUEL* könyvtár? Ennek okvetlenül utána kell néznem (wikipédia...szeretlek).
Betegünk 97 esztendős (nálam ez már respect). Vérnyomáskiugrása van. Egyelőre ennyit tudunk.
Csöngetünk („ügyelet”!), berregés, bent vagyunk a szárazkapu-bejáróban. Balra pár lépcső, még egy csöngőberregés. Egy alacsonyabb, testes, erősen sminkelt de mégis vonzó nő fogad minket. A folyosón a ragyogó tisztaság sem tudja elnyomni az obligát pisiszagot, de NEM BAJ!
Otthonos az egész.
A nővér referálja az esetet. Á.Á.-né, szemműtétje volt délelőtt, délután, mikor a betegszállító hazahozta, a reguláris gyógyszerek ellenére felszökött a vérnyomása. 2 alkalommal adott 12,5 mg Tensiomint (legalább megpróbálta), de semmi.
Oké.
Benyitunk, a nővér felkapcsolja a lámpát, ez olyan kegyetlennek tűnik hirtelen a másik két panaszmentes alvó estében. Alvó...eddig aludtak szegények. Érintettünk tágra nyílt szemekkel vár minket. Nyolcvannál egy perccel sem néz ki többnek. Intelligens, barátságos arca van ÉS kék(!) fülhallgató köti össze a rádióját a fülével.
Nem is láttam még kék fülest.
Bemutatkozom. Kikérdezem (nincs alarmírozó jel, fiz. status lényegében neg.). Megkockáztatunk még egy Tensiomint, megpotencírozva egy Frontinnal. Utána jönnek a lényegesebb dolgok.
-Mit tetszik hallgatni?
-Komolyzenét (nem lepődtem meg)
-Ha nem adnak komolyzenét...akkor (szégyenkezve) MAXIMUM a Dankórádiót (miért, nem kell szégyenkezni: van ott néha rendes népzene is)
(azt hiszem, megvan a kémia, ahogy mostanában mondani szokták)
-És ki a kedvenc zeneszerzője (szerintem Wagner)
-Wagner (oh bingó)...és Mozart... és Beethoven...DE KÉPZELJE: (mondja felderülve), vasárnap volt a Bartók Rádióban a Beethoven-maraton. Az valami...az valami csodálatos volt.
- Én is hallgattam (igaz, csak töredékesen, sajnos)...valóban az volt.
(a helyzethez illően visszafogottabb terjedelmű beszélgetést folytatunk egymás kedvesebb darabjairól. ZENEI darabjairól, mármint. ) Aztán...
-Á. néni, készítünk egy EKG-t, addig én kimegyek, megírom a papírokat.
EKG. Amíg elkészül, kimegyek. ÉS megírom a papírokat.
A nővérszobában várjuk, hogy hatnak-ea gyógyszerek, átnézem a terápiás lapot, elmondom a nővérnek, mire figyeljen, közben beszélgetünk, hogy hányan laknak az otthonban, ilyesmik. Megkérdezem:
-Gondolom, kóser konyhát visznek.
-Naná! Külön szakácsunk, mészárosunk van
(tényleg, a SAKTER, a METSZŐ)
-Valójában mit tesz az, hogy kóser? -kérdezi az ápoló kollégám, az EKG-csíkkal visszatérve (amin nincs kóros, hála Istennek)
( „ne főzd a gödölyét anyjának tejében!” 2 Mózes, 23:19; csak hogy egyet említsek)
-Bonyolult és ősi szabályok szabályozzák az ételek elkészítését és egyáltalán, hogy mit szabad elfogyasztani...
(ápolómat szemlátomást a lényeg érdekli)
-És jó-e ez a kóser konyha?
(műszakvezető ápolónő elmosolyodik)
-Meghiszem azt! Tizenöt kilót szedtem fel, mióta itt dolgozom. Most bemegyek, visszamérem Á néni vérnyomását.
Bemegy, visszamér, visszatér.
-Minden rendben. De a néni nem akar úgy elaludni, hogy a doktornőtől személyesen el ne köszönjön.
És azt a doktornő sem szeretné elmulasztani.
szárazkapu
*https://hu.wikipedia.org/wiki/Birnfeld_S%C3%A1muel