Első közös edzés a fiúkkal, mert szünet van.

Már nagyon kíváncsiak voltak, hogy anya hova jár, mit csinál, mikor „tornázni megy”, meg minden…Bemegyünk a tornaterembe, anya szépen (=egyre jobban izzadva �)hallgatva figyeli az eseményeket; inkább kicsit félve, hogy az idegen helyen elkerülhetetlen izgalom torkollik-e obligát marháskodásba.
A Nagyfiú szépen tornázik, ahogy az edzőnő mondja.
Kisfiú viszont felfedezi a BOXZSÁKOT (bokszzsákot?).
Anya megijed.
-Hagyd, kisfiam, békén!
Edző nyugtat.
-Nyugi, itt mindent szabad!-
Kisfiú elkezdi ütögetni-rugdosni a zsákot. Bejön egy férfi. (később megtudom, hogy ő a bokszedző :-)). Nézi kicsit a gyereket (ezt megértem, ragyogóan izmos kis fickó, mint a bátyja), aztán megkérdezi:
-Te karatézol?
Kisfiú nevet
- Dehogy…
-Akkor kick-bokszozol?
Kisfiú még jobban nevet:.
-Azt se’…!
-Akkor biztos sokat nézed a tévében, igaz?
Kisfiú kérdően rám néz, én kissé szaggatottan (felülés közben nehéz a megfelelő tónusra ügyelni):
-Nem-is-néz-nek-té-vét…
Férfi tanácstalan.
-Akkor hol gyakorolja a verekedést?
Anyuka végképp nem bírja, nevet: