"Azokban a háború utáni években nehéz volt orvosnak lenni. Gyógyszer sehol, csak a zsákmányolt aszpirin a Wermacht tartalékaiból, valamint kaptunk a Vörös Hadsereg feleslegéből is, utána már csak a jó szó maradt. Kevés élelmiszer, kevés ágy, ronggyá mosott ágynemű és rengeteg ember, akik mintha összebeszéltek volna: vége a háborúnak, épségben megúsztuk, most aztán betegeskedhetünk. Karpeta meg a penicillinről áradozott. Igen ám, de penicillinhez akkoriban csak az amerikai zónában lehetett hozzájutni, nem pedig nálunk.

Ez az, ami nem volt. Ez sem. (Kép: DailyNutmeg)

Úgy gyógyítottunk, ahogy tudtunk, ugyebár. S ekkor nőtt meg Karpeta igazán a szememben. Nem tudom, hol tanulta ezt ez az ember. Nyilván a lágerban, ahol valószínűleg még kevesebb gyógyszerük volt, mint nekünk. Merőben kezdetleges gyógymódokat alkalmazott a kórtermeiben. Száraz és nedves pakolásokat (!), hideg és meleg borogatásokat (!!!), feltúrta a kórház gyógyszertárát, talált ott a szekrényben néhány üveg szárított gyógyfüvet, fogalmam sincs, hogy kerültek oda, talán még abból az időből maradtak, amikor a Bulovka kórházat felszerelték, és mindenáron teát akart belőle főzni a betegeknek. Nekem nem nagyon tetszett a dolog. A mindenit, háborogtam, végtére is orvosok vagyunk , nem füvesasszonyok. Karpeta erre halkan megjegyezte, hogy az ember több ezer évig gyógyított a modern kémia vívmányai nélkül, úgyhogy mi is ellehetünk nélkülük néhány hónapig. Ebben van valami, ugyebár. S amúgy sem volt mit adnunk a betegeinknek, ráhagytam hát, próbálja meg.

Kis ezerjófű (Fitorterápiakalauz)     

    S tudja, hogy hatott a gyógytea? Hogy Karpetának sikere volt vele? A nővérek ugyan szentségeltek, több volt a munkájuk (:-D), az emeleten pedig bodza- meg ezerjófű- meg jó ég tudja, milyen dudvaszag terjengett, úgy éreztem magam, mintha füvesasszonynál volnék, ezek az illatok jóformán teljesen elnyomták a valódi kórházi odőrt (ezért ez nem AKKORA baj, szerintem), de tény, hogy a legrosszabb időket így vészeltük át. A nedves pakolásokat pedig még sokáig alkalmaztuk, gyakorlatilag addig, amíg nem volt megfelelő mennyiségű penicillinünk."

Folyt. köv.

In: Jaroslav Bocek: Karpeta doktor esete, Európa, Bp. 1982, 121, old. Kiemelések tőlem, B.K