Férjem ma színházba ment az édesapjával, egyenesen a munkahelyéről, vagyis nem tudott hazajönni átöltözni előtte. Megoldotta persze, csak elgondolkodtam, hogy én mit csináltam volna hasonló helyzetben...és erről eszembe jutott egy korábbi olvasmányélményem.

Akkora hatást tett rám. hogy meg kell osszam Veletek.

Betűhív átírásban. (A kiemelések tőlem vannak. )

„ Hogyan öltözzön fel a dolgozó nő, aki egyenesen a munkahelyéről kénytelen színházba menni? Már reggel öltsön kisestélyit s abban álljon a munkapad mellé, vagy gyűrje munkaköpeny alatt, az íróasztal mellett? Sokan a karjukra akasztva beviszik az esti ruhát a munkahelyükre, az öltözőben szépen rendbeteszik magukat, átöltöznek s úgy mennek az előadásra, mintha otthonról indultak volna. Ennek a megoldásnak is sok hátránya van. Ha zsúfolt a villamos, összegyűrődik a ruha. Ha esik az eső, megázik.

Praktikusabb megoldással is találkoztam már. Egyik ismerősöm szintén messze lakik munkahelyétől, s ha színházjegye van, nem tud időt szakítani arra, hogy hazamenjen átöltözni,. Nem szívesen hozza be szép selyem estélyi ruháját a munkahelyére, mert kicsiny az öltözőszekrénye, csak összegyűrné az anyagot. A napközben viselt ruhában semmiképpen nem ülne be a nézőtérre. Ezért választott egy „harmadik utat”: már reggel felvesz i részekből szabott, fekete, gyűrtelenített könnyű szövetszoknyáját. Hozzá több blúza is van: egy mélyen kivágott, háromnegyedes ujjú, fekete bársony, egy rövidujjú, fekete nylon csipke, egy húsvörös selyemripsz blúz, gyöngygombokkal. A blúzok egyikét is felveszi, a a retiküljébe tesz egy pulóvert. A szűk szekrénybe csak a blúz kerül-  ez kényelmesen elfér ott. A fekete szövet szoknya nem gyűrődik, egyszerű pulóverrel nappal is hordható. Mivel az aljhoz mindig más blúzt vesz fel, sosem látják „ugyanabban” a ruhában, ha színházba megy. Így megtakarítja azt az időt, amit a hazautazás és a színházba való visszautazás igénybe venne, ezalatt megigazítattja a haját, vagy elmegy az üzemi kozmetikushoz.

            A legideálisabb azonban- és ha csak egy mód van rá, ezt a tanácsot kövessük- munkaidő után hazamenni, megfürdeni, fél órára, vagy akár tíz percre is lepihenni, és felfrissülve, pihenten, esti ruhába öltözve színházba menni.A néhány perces kényelem- szépít is! Jobban, mint a „friss kikészítés”, amelyet a fáradt arcra kentünk fel. „

In:

A dolgozó nő otthon

II. kiadás

Táncsics Könyvkiadó

1963

Gyermekeim kicsikarták az ígéretemet, hogy nézni fogom A Dal című produkciót. Kikötöttem, hogy csak akkor vagyok hajlandó, ha szabadon kritizálhatok (persze, visszafogtam magam).

Nagyjából sejtettem, mire vállakozom, és nem volt éppen elviselhetetlen.

Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy hogy jön a tízéveseknek ez a (remélem, ideiglenes) 180 fokos fordulata zenei érdeklődést illetőleg…hisz pár hónapja még a Bartókot hallgattuk a kocsiban, most meg ugrik, hogy a Petőfire kapcsoljon (ááááááá).

Nekem úgy rémlik, hogy hogy tízévesen az István, a királyt hallgattam izgatottan (bakelitről, meg VHS-ről, mert a lemez megolvadt a teraszon a kánikulában, amikor kivittem a lemezjátszót, hogy teregetés közben is hallgathassam a lemezt, ezért várnom kellett, 1990-ig, mikor „adta a TV”, mi meg fölvettük videókazettára);  meg a Zenehallgatás-lemezeket, mert rajta volt a Palotás (emlékszik még valaki ezekre a lemezekre?).

Az iskolában beszéltek a fiúk valami Danubius nevű rádióról, de azt a mi készülékünkkel, 1-2-  km-re a határtól nem lehetett érdemben fogni.

Nos, de visszatérve a A Dal című műsorra…nem fogok itt kritikát írni, mert nincs kedvem, de tényleg rosszabbra számítottam.

Viszont.

Nézzük a műsort. Igyekszem, hogy az  arcomon (remélhetőleg) látható érdeklődés összhangban legyen a belső világommal (lsd. hitelesség, mint szülői főparancsolat :-). Nem tudom  a nevét az erősen sminkelt lánynak, aki a színpadon van, Zoli csak Csöcsösnek említi (szemlátomást plasztikázott, de ezt ráér még megtudni).

Ádám megszólal:

-Akkor mért kell úgy kifestenie a szemét, ha olyan messziről úgysem látja a zsűri?

Van remény.

Kép forrása:https://aprohirdetesingyen.hu/szorakoztato-elektronika/11026602/bakelit-lemezek

(mert az enyém nincs itt és különben is lila)

FELESÉG (tétován) Elkezdtem olvasni a Háború és békét.

FÉRJ (optimistán) Ezzel legalább elleszel egy darabig.

:-)

Negyedikesek

Megyek a gyerekeimért az iskolába.

A portán rám köszön két kislány az osztályból, Anna és Vera.

Haladok a folyosón, ahol szembejön velem nagyfiam, Zoli és legjobb barátja. Szokatlan, mert ilyenkor az udvaron kellene lenniük. Rendszerint fociznak, persze.

-Szia anya! Épp Annáék után nyomozunk (mit csináltok?!).

-Sziasztok! Miért, mi történt?-gondoltam, nem árulom el a kislányok hollétét, ki tudja, miért nyomoznak utánuk a fiúk.

Egymás szavába vágva mondják el, hogy az egyik osztálytársuk csúnyákat mutatott a lányoknak (mit? „hát, a középső ujját”) és itt picit zavaros volt a történet, mert szerepel benne egy kisfiú, aki éppen nem is jár most az iskolába, de az egyik kislány feltételezhetően szerelmes belé.

-És most mit akartok a lányoktól?

-Mit, mit, bocsánatot kérni. (nahát)

Teljesen meghökkentem (egyáltalán, lehet csak félig meghökkenni?:-)).

Ekkor a lányok feltűntek a folyósó végén, a porta felől. Nagyfiam és barátja odamentek hozzájuk és bocsánatot kértek, hogy megbántották őket.

Szemmel láttam és füllel hallottam.

Egészen meghatódtam.

Közben szedem össze az elsős fiamat és a táskákat. A művelet során nagyfiamnak nyoma vész. Az alkonyatban nehezen fedezem fel: öten-hatan, osztálytársak, a focipályán, a fal mellett zárt körben összedugják a fejüket, ott van Zoli is, láthatólag komoly tárgyalás közepette.

Intek Zolinak, búcsúzik tőlük, futva jön felém.

Haladunk hazafelé. Fúrja az oldalamat a kíváncsiság.

-Mi volt ott a pályán, indulás előtt az a csoportosulás?

-Ja, semmi. Csak megbeszéltük a dolgokat.

Negyedikesek…:-)

Kép forrása: https://nlc.p3k.hu/data/cikk/22/214064/1.jpg

Robin Hood, a tolvajok fejedelme

(rendezte Kevin Reynolds, 1991)

Szakmaspecifikus munkarendem keretei között lehetőségem nyílt ma tévét nézni.

A film elejét, meg a végét, a közepét nem, de nem is baj tulajdonképpen. Nem is a film maga az érdekes, azt úgyis láttuk VHS-en annak idejénJ, hanem a Bryan Adams-dal (Everything I Do), I Do It For You, ami a L-A-S-S-Ú szám volt boldogult leánykoromban.

Az osztálybulikon, tudjátok.

Gyakorlatilag ez volt az egyetlen, amit lejátszottak. Jó, néha esetleg az Elton John-féle Sacrefice  (1989), vagy nagyritkán volt Phil Collins: Another Day In Paradise (1989).

Jól emlékszem, mert engem senki sem kért föl táncolni, így ráértem a dalokra figyelni. :-) :-) :-)

Most hogy nézem, azért Kevin Costner volt tán a leggyengébb színész ebben a filmben. . Morgan Freeman jó.

Alan Rickman, Isten nyugosztalja (Brandon kapitány az Értelem és érzelemből, bár biztos többen ismerik a Harry Potterből, mint  Perselus Piton professzort)…sokkal, de sokkal jobb színész és szerintem vívni is jobban tud.

És nocsak, itt van Nick Brimble is, mint Little John,  Nick Brimble-re még a Dempsey&Makpeace sorozatban (késő nyolcvanas évek) figyeltem föl. Nahát! Mikre jön rá az ember J

A végén meg jön Sir Sean Connery, mint Oroszlánszívű Richárd, aki a kor leg-…(nem is tudom, milyen szót használjak: -erősebb, -vagányabb, -befolyásosabb, -műveltebb…tetszőleges aláhúzandó) asszonyának, Aquitániai Eleonórának a fia.

Kitérő következik.

Eleonóra megér egy külön posztot, szóval most róla most csak annyit, hogy első férje, VII. Lajos azért vált el tőle (1152!), mert csak két leányt szült, fiút nem.

Ezután Eleonóra hozzáment II. Henrik angol királyhoz, akinek öt fiút és három lányt szült.

Kitérő vége.

https://www.youtube.com/watch?v=T57Dtu80_Fc

Szaladok fel az osztályba. Sietnem kell, mert nagyobbik fiam már lent van a portán, indulunk edzésre két másik kisfiúval együtt. Az elsősöket még nem engedik le a portára, úgyhogy fölmegyek kisebbik fiamért az első cébe.

Ott már öltözködnek, uzsonnát majszolnak, az én gyermekem (Ádám) persze beszélget, nincs még készen.

Hirtelen mellettem terem egyik kis osztálytársa, ellenállhatatlan kötött, csíkos sapkában. Ölelésre tárja ki a karját. Örömmel megölelem, lehet, hogy még meg is puszilom (…a sapkát, nehogy szégyellje, hogy itt puszilgatják. Ó, ha tudná az óvodás gyermek anyukája, hogy mennyire megritkulnak a puszik az iskolában…már elsőben is…).

Ekkor mellém ugrik egy kislány, a cserfesebbjéből (elsőben a kislányokat két csoportra lehet osztani szerintem, legalábbis nálunk. Vannak a köszönősök, meg vannak a cserfesek. Bár tulajdonképpen a cserfesek is köszönnek. Na, mindegy). Szemrehányással kevert érdeklődéssel a hangjában megkérdezi:

-Te miért szoktad megpuszilni Misit, ha nem is vagy a rokona?

Zavarba jövök.

-Tudod, ez a szerelem, felelem sután.

Misi a csíkos sapkában érdeklődve pislog.

-Mi az a szerelem? – így a kislány, aki téli szünet kezdetekor így köszönt el sóhajtva a kisfiamtól, hogy „viszlát Ádám…viszlát szerelem…”(sic!).

- Nem, nem szerelem, csak én nagyon szeretem Misit…(mit kell ezen magyarázni, szeretem és kész)…mert nagyon jó fej! – vágtam ki magam bátran.

Misi elégedetten néz.

Úgy érzem, tényleg sietnünk kell, ha nem akarok még pár kérdést. Kiiszkolok a folyósra, segítek a kisfiamnak cipőt váltani.

Misi a folyosón ölelésre nyújtózkodik…:-)

Pilinszky János

Karácsonyi gondolatok

Szép a karácsony költészete, de ennek a költészetnek a gyökere véghetetlenül mélyebb, s tulajdonképpen még nem termette meg valódi gyümölcsét közöttünk.

Isten – írja Simone Weil – tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre mi is csak lemondással felelhetünk. Innét minden valódi alkotás és minden valódi cselekedet és vállalás mélyén a szeretet alkalma és az aszkézis szabadító jelenléte.

De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Creatio, Incarnatis, Passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a szent Szeretetnek a túláradása, „túlkapása”, amely „Krisztust végül is a keresztre emelte”.

Egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzalitása. Ezért, hogy jó hírével mindent bevilágít, hogy térben és időben minden – ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltán meríthet világosságot belőle.

De mint a szívünkben lakó isteni szikra, tiszta szeretet: a megtestesült Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz: kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt vereségén túl meggyőzte a világot.

A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcseit közöttünk?

(Új Ember, 1967. december 17.)

Kép: https://en.wikipedia.org/wiki/Adoration_in_the_Forest_(Lippi)

Ezt a gyönyörű, virágos-szecessziós redőnycímert (én így neveztem el,de vannak, akik redőnyzárnak nevezik), Selmecbányán, a Szentháromság téren álló, 5. számot viselő házon láttam (és fényképeztem le). 

 Több okból is különleges számomra...először is, Franciaországban 1854-ben kezdték el a redőnygyártást; Magyarországon pedig kevéssel ezután,  már 1867-ben találunk redőny-, lakatos és vasárugyárat, amelyet Kondor Rezső neve fémjelzett.

Selmecbánya, a hajdanvolt bánya-, majd iskolaváros  (1782-ben a harmadik legnépesebb város volt Magyarországon; Pozsony és Debrecen után) ilyen meglepetéseket kínál lelki gyermekeinek, mint ez a csodás redőnyzár...

Magáról a házról  (palota), ahol a redőny található (egyébként egy reneszánsz kapu és egy szocialista furnérajtó által közrefogva), a következőket találtam:

"A Rubigall-ház mellett a Lienpacher-Reutter-ház sorakozik
reneszánsz portállal, amely szintén a XVI. századból való. Az ugyancsak
régi ringbürger családok nevét viselő épület a múlt században
KACHELMANN JÁNOSé volt. Ö a város jeles történésze, aki főleg
német nyelven publikált. A századfordulón ebben a házban lakott
FARBAKY ISTVÁN, az általános és vasgyári géptani tanszék taná­
ra."

(http://epa.oszk.hu/02400/02451/00019/pdf/EPA02451_Erdeszettorteneti_Kozlemenyek_04_1991_039-079.pdf)

Középen, lent van gyönyörű zár (ami a nyitóképen látható).

Több, mit egy évszázad eltelt azóta, hogy valaki megrendelte  Budapest-Józsefvárosból (ott voltak főleg a redőnygyárak)...és még mindig itt van.

Remélem, itt is marad.

...a szürkehályogomat meg lecsiholtam...

Olyan hályogos volt a szemem, hogy a látszerészek nem tudták bemérni.

Nagyon féltem a műtéttől, elmentem egy természetgyógyászhoz. Elmondta, mit kell tennem.

Meginni egy pohár tiszta vizet, és öt percig egyfolytában pislogni, aztán ismételni. Látja, itt a szemöldököm  fölött ez a két ránc akkor lett, mert többet is pislogtam, pislogtam, mint egy őrült, 25 percig...LECSIHOLTAM*, látja doktornő, nagyon örülök!

Mondom a férjemnek, eltűnt a hályog! Kérdezi, hogy látok-e. Mondom, nem látok ANNYIRA, de az a cukor miatt van.**

A hályogot lecsiholtam.

* milyen szépen illeszkedik érzelmileg a csiholás a hályogkovácsra...:-)

** A szeme tényleg nem hályogos, és valóban lehet cukorbetegség talaján létrejött retinopathiaja.

Kép forrása: Shutterstock