"Megyek az orvoshoz.

- Várjak, - mondják, - a munkaszobájában van.

- De nem várhatok ám.

Kijön az orvos. Kedves ismerősöm: csak kávéházi ismerős, de igen kedves, értelmes ember, - s afféle csevegő természet, mint az erdélyiek általában.

Behí a műhelyébe. Hát egy csontváz fekszik ott hanyatt az asztalán: tiszta fehér csontok. Fehér cérnával vannak a csontok végei összefűzve.

- Lássa, - mosolyog, - ilyennel is kell mellékesen babrikálnom, hogy megéljek. Holmi jótermetű csavargók idekerülnek a kórházból, és én szépen összefűzöm cérnával a csontjaikat, a szolgám meg aztán sárgaréz-dróttal. S a csavargó szegény megint útnak indul Németországba, Amerikába. Száz koronát fizetnek egyért-egyért.

- Hát aztán kinek kell az?

- Festőknek, iskolai muzeumoknak. Mostanában költők is veszik. Tudja az az ujfajta költészet, az a denaturált... Nodehát ne sajnáljon, nem olyan verejtékes munka ez, mint a sarjukaszálás.

S mutatja a vékony sárgaréz drótokat. Magyarázza, hogy azok a csontok végébe kerülnek. Csak egy árral lyukat szúr, egy kis fogóval belegörbíti a drótot. Egy órai kis munka. Nem is bánná, ha több csavargó járna Kolozsvár vidékén.

Kinyitott azután egy zöld sirtinggel kárpítozott szekrényt s mutatta milyen az összeállítása az embernek.

Ej, gondoltam, mégis kár, hogy nincs velem a feleségem.

- Dehát beszéljünk most már a kocsijáról, doktorom: hogy?

- A lóval együtt nyolcszáz korona.

- Szerszámmal, zablával, hozzátartozókkal?

- Még a szerszámkenőcsöt is odaadom.

- Nekem még valami kellene ráadásul s akkor nem is alkuszom.

- Micsoda?

- Az a csomó csont az asztalon. Meg az a dróttekercs hozzá, meg az a fogócska.

- Minek a?

- Tudományos mulatságnak. Szeretem az efféléket.

Hát persze, hogy ideadta: neki legfeljebb ha tíz koronájába került.

Mármost mi volt az én gondolatom, hogy azokat a csontokat megvettem?

Megépítem Margit előtt Ádámot, az első embert.

Egyenkint szedem neki elő a csontokat. Először csak a lábfejcsontokat, aztán a szárcsontokat térdig, aztán térdtől a medencecsontig, aztán a csigolyacsontokat és bordákat rakom össze. A drótfüzőkkel. Egy téli napon majd elmagyarázom neki a Teremtő gondolatait és bölcsességét, amint az emberi csontokban legérthetőbben szembetünik. Akkor aztán a halál képe nem lesz az neki, ami Cselkeynének volt.

- No csak pakoljuk hát el azt az embervázat.

Az orvos fölemelte a koponyánál fogva az egész csontembert és bebocsátotta szépen egy méternyi lapos ládikába. A lábszárcsontokat, karcsontokat összehajtogatta. Olyanná vált, mint a Pompéji emberek csontmaradványai, akik összeguborodva haltak meg ott a tüzes hamuban. Betakarta, körültömködte szénával. Beszögezte.

Este kilenckor érkeztem haza, - előbb is, mint igértem.

Az ajtó be van zárva. A cselédek hozzák futva a kulcsot: a feleségem még uzsonna előtt kilovagolt."

In: Gárdonyi Géza: Szunyoghy Miatyánkja, 1916.

SPOILER ALERT

És: Később a főhős, felesége hűtlenségét sejtvén, fölgyújtja a házukat, és tengerre száll...ám a hamvak között megtalálják majd a zsebóráját és az elszenesedett csontokat...így halottnak hiszik és nem keresik többé.

#forensicmedicine

Kép: Pinterest.ch