6:40.

Megint megcsúsztam.

Szaladok föl ébreszteni a fiúkat.

Reggeli ének.

Nagynál függöny elránt (jééé, havazik), határozott puszi, „nyomás lefelé”! csatakiáltás (meg sem moccan).

Kicsinél függöny elránt (jééé, még mindig havazik), puszi, „vár a meleg tejecske” csatakiáltás, rohannék, hogy előássam a focis aláöltözőket, hisz havazik (közben forrón imádkozom, hogy ne legyenek kinőve)…mikor a kicsi, még csukott szemmel, rámparancsol.

-OLVASS…!

Micsoda?! Oh irgalomatyjanehagyjel…most jut eszembe, hogy megígértem este, hogy reggel mesélek…mert a nagy valami youtuberes videót választott esti mesének; olyan fura szemüvegek voltak voltak benne és furcsán mozgott a narrátor-fiú; valami VR-készüléket (jól mondom?) mutatott be, és a kicsinek hiányérzete támadt…de már olyan késő volt…

-Kisfiam, ne haragudj, megfeledkeztem róla…majd délután kettőt mesélek, jó (olyan nagyon hülyék a felnőttek) szaladnék tovább, azt gondolván, beleegyezett.

Majdnem sírva fakad.

-Akkor NEM olvasol?

Elszégyellem magam.

-Melyik mesére gondoltál?

-A Pöttömke intézkedik-re.

Hülye fölnőtt megnézi: 3 darab oldal.

Elmeséli.

Álomittas, de elégedett kis szőke fej indul a tejecskéhez.

(Utóhang: a nagy szobájából kiáltás: „Eeeez meg mi volt?!”)