Alább néhány apró, ám lényegtelen megfigyelést osztanék meg Veletek adriai, közelebbről peljesaci (az Adriába mélyen benyúló félsziget; Horvátország). Magyar helyesírással írom a helyneveket, remélem, nem gond.

Kereszténység

Első, ami szemet szúrt: szemlátomást nem szégyellik, hogy vallásosak (katolikusok). Nem a "maguk módján" :-), hanem úgy egyházilag. Először is, majd. minden autó visszapillantóján rózsafüzér lóg. Ez nekünk kicsit furcsa lehet, de nekik természetes. Továbbá a rózsafüzért nyakba akasztva is viselik, nemcsak az öreg nénik, hanem fiatal férfiak is. Vasárnap, ünnepnap tele a templom, be sem férnek.

Az egyik alagútban a pihenő-SOS-részen pedig apró szentélyt is láttunk, a falba beépítve.

Egyébként is, kicsi kápolnák, szobrocskák nagy sűrűséggel fordulnak elő és szépen rendben is vannak tartva.

 Pompás kis templom, félköríves záródású szentéllyel; a falu sajnos kihalt mellőle (erről külön poszt lesz)

Parkolás

Kritikus. Szabad lapos területek híján vércseként óvja mindenki az apartmanjához tartozó másfél helyet (nyilván én is így  tennék, ha enyém volna): tengerparton, a meredek hegyoldalakon igen beárnyékolja a pihenést, hogy azon kell pörögnöd, hogy leverik-e a visszapillantódat és/vagy el tudsz-e indulni egyeben a lejtőn fölfelé anélkül, hogy elkaparnál az apró köveken…bent a városban pedig keményen fizetős a kültelki parkoló is.

Ez van.

Nem lehet a Peljesacon is olyan sok szép parkolóhely, mint az alföldi rónaságon. Valamit valamiért.

Csodás mediterrán növényzet+tücskok VAGY kabócák

Én nagyon szeretem ezeket a fenyőfákat, píneákat, leandereket…mindenhol füge..a Peljesacon szőlő is. A termőföld megbecsült kincs, éppen ezért mindenhol, ahol pont van kicsi belőle, bájos, apró, ápolt kerteket lehet találni. Valósággal elszégyellem magam, hogy kicsinylettem saját veteményesemet: itt 2 négyzetméteren több minden terem, mint nálam húszon.

Kedvesség

Nekünk szerencsénk volt a vendéglátóinkkal (megint): természetes kedvességgel bántak velünk, a PEKA nevű edényben készítettek nekünk vacsorát, elláttak saját borral… annak ellenére, hogy SEMMILYEN idegen nyelvet nem beszéltek, a google-fordítóval kissé akadozva ugyan, de pompásan elbeszélgettünk. Nem is tudtam, hogy van hangfelismerő funkciója is :-).

Ugyanakkor az utca embere nem feltétlenül kedves. Esetenként mogorva. Valahogy úgy értelmeztük, hogy saját vendégeivel kedvesek a dalmátok-horvátok, de a többi turistára kicsit azért neheztelnek. Elsősorban valószínűleg azért, mert elárasztják az országukat, VISZONT belőlük élnek. Hát, ez valóban frusztráló.

Készül a vacsoránk: a hamu alatt gömbölyödik a peka, benne az vacsora...négy óra elkészíteni, alsó hangon...na ez az igazi slow-food :-)

Szemét

Meglepő volt, de elég sok a szemét. De nem csak a sörösdobozok, csikkek, hanem a szisztematikus „ledobom-a-zsákot-rossz-tévét-az-erő-szélin-oszt-jóvan”. Feltételezem, hogy a roncsokat még nehezebb és drágább összegyűjteni, ezért nem is bajlódnak vele, ezért elég sok régi autót látni, csak úgy, sorsára hagyva. 

 A Renault 4-et 1962 és 1984 között Jugoszláviában gyártották, van belőle bőven

A VW Golfokat meg Szarajevóban gyártották, de azok még futnak, nincsenek nyugdíjazva

A régi háztartási gépeket is nehéz újrahasznosítani, ami feltűnt, hogy a HŰTŐRÁCSOKNAK számos új élete van: kerítésfoltozás, virágállvány etc.

Egy hűtőrács új élete

Táj

A táj gyönyörű.

 Látkép a Sveti Ilija oldaláról, a túloldalt Korcsula szigete és városa

 A félsziget belseje: szőlőtáblák, háttérben a ferences templom tornya; avagy nem csak a tenger szép ám

Partizánok

Hatalmas kultusza van a a partizánoknak. Tito marsall a hetvenes években elrendelte számos, (még a szürrealitást is számításba véve) vitatható művészi értékű (=állati ronda) partizán-emlékmű állítását, ezek neve SPOMENIK (nefelejcs, kb.). Minden faluban van kisebb-nagyobb.

A pad háttal áll az emlékműnek (Kuna Peljeska)

Tény, hogy a II. világháborúban az olaszok, németek (ill. a horvát usztasák) támadták ezeket a falvakat, elhurcolták a lakosságot és sokan az ellenállóhoz csatlakoztak (őket persze az események után automatikusan kommunistának címkézték, bár számottevő proletariátus nem volt errefelé fellelhető, de ez valószínűleg csak nekem érdekes).

Kuna falucska határában másik emlékmű, ez már igényes domborművel, ötágú csillaggal; a fehér tábla a ferences kolostor irányát jelzi. 

A lakosság egyébként szemlátomást büszke ellenálló lelkületére (joggal, teszem hozzá). A hálószobánkban ezt találtuk a szekrény és TV között:

Érti valaki, mi van ráírva?

Igen, azok golyónyomok a falon

Nejlonzacskók, dohányzás

Ide még alighanem nem fújt be a környezettudatosság megváltó szele: LEHET dohányozni az éttermek kerthelyiségeiben (talán néhol bent is?) és kérés nélkül adják a nejlonzacskót.

Szabad préda

Az üvegvisszaváltás viszont jobban virágzik, min t nálunk , a szisztémát ott-tartózkodásunk ideje alatt nem sikerült megfejtenem: de láttam olyan kiírást, hogy a polgárok csak hagyják ott a boltajtó előtt, és intézkedve lesz (ott is hagyták).

 Becsületrekesz?

Éttermek

Nagyon drágák.

Mi afféle KONOBÁT nem is próbáltunk, maradtunk a mezei pizzánál (egyszer): Korcsulára átkirándulva egy pizza, egy tészta 4 pohár sör és 2 üdítő (igaz, pazar kilátással) kb. 14 ezer forintba került. És mellettünk Michelin-csillagos étterem volt, szóval örültünk, hogy ennyivel megúsztuk, mert azért az kicsit húzósabb lett volna. A borokról majd egy külön posztban. Éttermekben megfizethetetlen a ház bora is, pedig bortermő vidékeken jártunk.

Általában elmondható, hogy a pincérek nem a javadra tévednek és elnézést nem fognak kérni.

 Filippi (Korcsula)

LD Terrace (Korcula)

Az Angus Beef  (és a marinált tonhal) a tengeren érkezik az éttermek lábához (what a paparazza)

Belépő, belépő mindenütt

 Ez persze magyarul is ki van írva. Négyfős családnak tízezer forint (-ba került volna:-)), hogy felmehessen a stoni várfalra

+1

Van, ami egyszerűen szláv szokás, mert a lengyelektől a cseheken át a szlovákokig, és lejjebb szerbeknél, horvátoknál megtalálható, nálunk meg nem: a legkisebb boltban is  az eladó formaruhában van, menőbb helyeken bóbitával (ezek alapján a románok is szlávok, bocs:-D)

Kapható töltőtoll, tinta a falvakban is. Imádom.

Töltőtoll-hegy, nálunk a Printkerben sincs, nemhogy egy falusi ABC-ben

Utolsó megjegyzés (egyelőre:-))

a karácsonyi dekorációt nem szedik le…minek arra a kis időre.:-D

 Bevezetés

Valamiért, tényleg nem tudom visszaidézni már, kisfiaink úgy határoztak, hogy Nekik pedig töltőtoll kell. Támogattam az ötletet, mert én is vágytam már egyre régóta (csak azt tűztem ki, dicséretes önnevelési célzattal, hogy akkor veszek ha rendet teszek az íróasztalomon. Ennek immár fél éve, minimum.)

Harmadik boltban találtunk ízléses töltőtollakat.

Nagyfiú kérdezi, mit írjon.

Mondom, írd le, mi az érdekesség számodra Lengyelországban.

Leírta.

Nagyon tetszett, úgyhogy közzéteszem (engedéllyel) és kicsit kiegészítem.

Érdekességek Lengyelországban (T.Z.D. szempontjai)

TÖMEG

Teljesen meglepett bennünket. Tényleg hihetetlenül sokan voltak. Este, Zakopane főutcáján hömpölygött a tömeg, ember ember hátán; utcazenészek, mutatványosok (bizony, pl. freestylerek, jegesmedvének öltözött ...emberek, gondolom), ennek megfelelően az utak is zsúfolva autókkal (valahogy oda kell jutni).  Mindennap számolni kell számos dugóval. ennek ellenére türelmesek és kedvesek egymással az emberek. A hegycsúcsokon IS. Ahol gyakorlatilag  libasorban lehet haladni felfelé és lefelé is, ha nem akarsz a felvonóra 4-5-órát várni (miért akarnék?)

Sor a lanovkához

MUZULMÁNOK

Ezt eleinte nem értettük. Rengetegen voltak. Félreértés ne essék, semmi gond nincs ezzel, csak, hogy úgy mondjam…kicsit szokatlan volt, Zakopaneban nem számítottunk erre.  Rengeteget vásároltak, méregdrága parfümfelhő bodorodott százféle burka/nikáb/hidzsáb/csador alól. Mert volt talpig fekete, szemréssel (nikáb), vagy anélkül (burka). Volt csak fejkendő, az erősen sminkelt arcot szabadon hagyva (hidzsáb) . 

Kissé ittas őslakos próbál kedveskedni a nikábos hölgy kisbabájának 

Utóbbiból láttunk rózsaszínűt a  Chanel-jelzéssel. Láttam babakocsit, fekete lepellel letakarva, rajta csak kis lyuk. Ezt egyáltalán nem értettem, mert a muszlim kislányoknak is csak az első menstruáció után kell felvenniük a kendőt. Lehet, hogy altatni akarták a babát, nem tudom. DE a non plus ultra az volt, mikor egy fiatal nőn a rózsaszín fátylat rózsaszín sebészmaszk (eskü!) egészítette ki.

Az igazi művész felismeri a piaci rést

MARHASÁGOK

Szerintem itt a bóvlisorra gondolhatott a költő. Ugyanis bármerre mentünk, hegynek föl és völgybe le, mindenütt UGYANAZ a sablonkínálat, műanyagok, sajt, gorál népművészeti ipar teljes spektruma, a csecsemőkosztümtől a hajpánton át a szoknyáig-kalapig-övtáskáig; vásári kínai cuccok, iszony. Turistásabb helyeken vidámpark elemek (dodzsem, buborékfoci). Úgy kell elképzelni, hogy az ember fölmegy egy hegyre, hogy gyönyörködjön a kilátásban; ezúttal kivételesen kocsival. Szerencsés esetben talál parkolóhelyet, amit kifizet, persze, és végre…végigmehet a kilométer-hosszú bazársoron, a kilátást maximum egy söröző teraszáról élvezve, meglehetősen korlátozott mértékben.

Hát, ez van.

Vuitton szabadságon: ez legalább vicces

FÁRASZTÓ HEGYEK

Nos, igen, a Magas Tátra kínálatában szerepelnek magas hegyek :-D

LENGYEL SAJTOK

Igen, a gyakorlatilag nem lehet megtenni 20 métert (közúton 100m), hogy ne legyen sajtárus,  jellegzetes gorál sajtokat árulva, amik egyébként nagyon finomak.  Látni afféle kis kunyhókat is, mint minden havasi legeltető kultúrában, de tényleg, mész a városban, hopp egy üres telek, rajta kunyhó, birkák, bödön, füstölő…még a tej elszűréséhez használt pelenka (-szerű valami) is ott lengedez…tehát biztos autentikusan kézműves helyek ezek…de ENNYIT, amennyit lehet kapni,  nem tudnak előállítani, létezhetetlen.

Az egyik fő típus, az OSCYPEK (Kép:http://kppis.pl/informacje/goralski-przysmak/)

BACÓWKA, a multifunkciós pásztorkunyhó (Kép: Pinterest)

BRAWL STARS-OS CUCCOK

Igen, voltak olyanok is, állítólag ez most nagyon menő dolog..de nem vettünk (már bánom kicsit, de ANNYIRA műanyag volt).

GOFRI A FAGYI MELLETT

Igen, ez nagyon megtetszett Nekik: gofriárusok rendszerint a fagyisok kapcsolt részeiként szerepeltek…dekorációként cérnára fűzött gofrik lengedeztek, látványos volt, na…és jó illatú.

RENGETEG FAGYI

Igen, fagyi mindenhol volt. És egész jó.

NAGYON SZÉP TÁJ

Igen, a táj nagyon szép volt.

VALAMIÉRT AZ OLASZ BAJNOKSÁG SERIE A

Megmondom őszintén, ezt nem értem.

MINDEN PÉNZBE KERÜL

Oh, szent ártatlanság, hát persze hogy! Sokba.

MÉREGDRÁGA PARKOLÓ

Igen. Feketetói vásárt megszégyenítő hangulatban zajlott számos parkolásunk: neonmellényes pógár karlendítésekkel jelzi, hogy befelé parkolni a kertbe/telekre/bárhová, 30 zlotyi lesz (Feketetón RON), számla nincs.

Lágyan hívogató parkoló

És most következzenek a szülők megfigyelései:

SOK KISGYERMEKES CSALÁD

Általában két gyerek, de a három sem ritka. Komolyabb hisztibe nem botlottunk.

SOK FATEMPLOM VAN

Itt van például az újterebesi fatemplom, Magyarországi Szent Erzsébet tiszteletére szentelték 1567-ben (!). Telis-tele korabeli falfestményekkel...szerintem erről még írok majd.

A KÖRFORGALMAKAT IS ELNEVEZIK

A II. János Pál Pápa Körforgalom (Kép: wikimedia)

Szerintem ez nagyon bájos.

A PINCÉRNŐK HOSSZÚ GORÁL SZOKNYÁBAN VANNAK

A gorálok a Magas-Tátra és a Beszkidek vidékén élnek, a szlovák-lengyel határon. Egyesek szerint nem is annyira lengyelek, mint inkább elszlávosodott németek, olyannyira, hogy a második VH idején Németország megpróbálta elszakíttatni Lengyelországtól a gorál területet...de a gorálok nem akartan németek lenni. (Kép:https://zakopaneinfo.hu/?strona,menu,pol,glowna,0,0,1473,folklor,ant.html)

RÓMAI KATOLIKUS APÁCÁK ÉS SZERZETESEK

Simán hegyet másznak rendi ruhában. Ez menő. Kondracka-menedékház, 1500 m fölött

Most hirtelen az jut még az eszembe, hogy tuti van Decathlon Lengyelországban, mert nagyon sok Tribord, Arpenaz, Newfeel és Quechua cucc jött szembe :-). (szerintem IKEA is van!) Turkáló, az nincsen sajnos. Könyvesboltot is csak egyet láttam.

Ezzel a nagyon lényeges megfigyeléssel búcsznék, de ne örüljetek, nem ússzátok meg, mert folytatása következik. :-)

A Pamkutya-kalandok Izlandról szóló kiadását nézzük. Szeretjük, jó kis videókat készítenek. Részemről az a titkos remény is munkál, hogy a példás testvéri összhang átszivárog az ifjú nézőkbe J

Alcím: „Zéró emisszió”, vagyis úgy teljesíteni a küldetést, hogy semmi károsanyag-kibocsájtás ne legyen.

Repülőn elutaznak Reykjavíkba. Landolás után megnyugtatják a nézőket, hogy a repülőút nem olyan környezetbarát, de hopp, itt cég, ami arra szakosodott, hogy kiszámítja a karbon-lábnyomodat. 2 tonna CO2 létrehozásában játszottak szerepet, aztán gyors számítás, és kiderül, mennyi fát kell ültetni, hogy ezt ellensúlyozd…gombnyomás, már át is utaltad a pénz a megfelelő számú fa ültetésére Kenyába.

A cég mindent intéz.

Ha pénzed van, még a lelkifurdalás ellenszerét is megvásárolhatod.

Bűnöztél?

Sok széndioxid?

Bánod?

Elégtételül x mennyiségű fa árát utaljad nekünk, és mi megszabadítunk a klímaszorongástól. Hogy fa tényleg lesz-e a befolyt pénzekből…az már nem a Te felelősséged.

A penitenciát kiszabták és Te teljesítetted.

#búcsúcédula

 U.i.: . Félreértés ne essék, Pamkutyáékkal semmi bajom, csak a JELENSÉG, hogy is mondjam, kissé visszás.

Kép: Jeronimus Munghofer búcsúcédulája 1521-ből, wikipédia

„Végeredményben a gramofon felvétel úgy viszonylik az eredeti zenéhez, mint

a konzervgyümölcs az élő gyümölcshöz; az egyikben nincs vitamin, a másikban van."

"Kottaírásunk tudvalevően többé-kevésbé fogyatékosan veti papírra a zeneszerző elképzelését, ezért csakugyan nagy a jelentősége annak, hogy vannak gépek, amelyekkel majdnem egészen pontosan meg lehet rögzíteni a zeneszerző minden szándékát és elképzelését. Azonban: maga a zeneszerző, mikor művésznek előadójaként szerepel, sem adja elő minden esetben hajszálnyira egyformán a sajátmaga művét sem. Miért? Azért, mert él; azért mert az élőlény természetéhez tartozik az örök változékonyság. 
(Bartók: A gépzene, 1937) 

Az előadás végén egy fiatal, bajuszos férfi elkérte az előadás szövegét a Szép Szó számára.

József Attilának hívták.

Bevezetés

 (ami csak engem érdekel,s mint ilyen: átugorható)

Találkozásom a skandináv irodalommal

Először, értelemszerűen, azzal, ami a szülői ház polcán volt.

Andersen-Nexö, a dán kommunista (Ditte, az ember lánya) és Sillanpää[1] (Hiltu és Ragnar; Silja), melyek az elnyomó-elnyomott tengelyen mozogtak (jó, ezeket lehetett kiadni a nyolcvanas években; IGEN ennyire öreg vagyok). Jó könyvek amúgy.

Kis szünet.

Selma Lagerlöf[2] (ugye, ezt nem kell kifejtenem bővebben).

Obligát Mika Waltari �.

Aztán a régi Magyar Nemzet szombati magazinjában olvastam egy ajánlót, miszerint Karin Fossum és Henning Mankell. Hogy skandináv szerzők. És krimi.

Irány a könyvtár. Azt hiszem, nagyon sok bűnügyi regényt elolvastam akkoriban, Izlandtól Finnországig, már, ami a szerzők nemzetiségét illeti. Voltak köztük gyengébbek, de voltak egészen jók is. Hogy is mondjam, az erőszakot és furcsaságokat[3] nem nélkülözték, esetenként a gyengébbeknél ez bizony öncélú is volt… mindenesetre érdekesen szemléltem a konfliktus hátterét adó világot. [4]

Sajnos, a könyvkiadás sebessége nem tartott lépést az igényeimmel, úgyhogy egy időre más betevő után kellett néznem (úgy rémlik, visszatértem a korai amerikai irodalomhoz, de ez nem biztos).

De tulajdonképpen én a képen szereplő műről szeretnék írni Nektek, így talán jobb is, ha elkezdem.

(Már most a könyvről lesz szó, nyugi. És spoiler nélkül...na, menyire vagyok király?:-)

Talán tavaly olvastam először ezt a nevet valahol, igen, azt hiszem, Bősze Ádám honlapján, hogy Knausgård szövege a „banalitás maga” és mégis nagyon jó (lehet, hogy nem szó szerint így). Ó, gondoltam, szeretem én a norvég írókat, itt van pl. Knut Hamsun,  Jo Nesbø meg Karin Fossum, lássuk hát.

Sajnos, meg kellett várnom, míg a könyvtárak beszerzik, mindeközben díszvendég is lett az idei Könyvfesztiválon (mármint Karl Ove Knausgård), úgyhogy kezdtem kíváncsi lenni, hogy megérdemli-e az ünneplést.

Úgy adódott, hogy a hamarabb tudtam megszerezni a második kötetet a könyvtárból, mint az elsőt…így azzal kezdtem. Szerintem ez nem baj.

Belevágtam.

Egy kisgyermekes család életébe csöppenünk az elején.

Szülinapi zsúr leírása közben, rögtön a 30. oldalon:

Semmi problémám nincs az érdektelen és kevéssé eredeti emberekkel, számtalan egyéb és fontosabb tulajdonsággal bírhatnak, mint a melegség, a figyelmesség, a kedvesség, a humorérzék, vagy olyan tehetségekkel, mint egy beszélgetés elindítása, biztonság teremtése maguk körül, egy család működtetése, de amikor olyan unalmas emberek közelében tartózkodom, akik kivételesen érdekesnek vélik magukat, ráadásul ezzel kérkednek, szinte fizikai rosszullétet érzek."

 Ó, gondoltam, ez tetszik.

Aztán folytatódott (mert e gyerekek répacsíkokat kaptak joghurtos mártogatóssal).

Mert ez itt egy kicseszettül idióta ország. Az összes fiatal nő olyan mennyiségű vizet iszik hogy a fülükön folyik ki, mert azt hiszik, hogy „egészséges” és „jót tesz”, de mindössze arra jó, hogy az egekbe lője a fiatal inkontinensek számát az országban. A gyerekek teljes kiőrlésű tésztát és teljes kiőrlésű kenyeret esznek, és a lehető legfurcsább hántolatlan rizsfajtákat, amiket a gyomruk nem is tud megemészteni rendesen, de nem számít, mert „ tápláló”,  „jót tesz”, „ egészséges”. Ó, összetévesztik az ételt a lélekkel, azt hiszik, jobb emberré ehetik magukat, anélkül, hogy felfognák, hogy az étel egy dolog, az elképzelések pedig, melyeket az étel kelt, egészen mások. És ha az ember szóvá teszi, ha csak céloz rá, akkor vagy reakciós, vagy csak norvég, vagyis olyasvalaki, aki tíz évvel le van maradva.” 31. old.

Egyre jobban tetszik! "Ó, összetévesztik az ételt a lélekkel, azt hiszik, jobb emberré ehetik magukat..." mennyire szívemből szólt Karl Ove!

A Hiúz eredetileg vegetáriánus óvoda volt, ezért jött létre annak idején, mára azonban már csak két szülőpár volt vegetáriánus, és mivel a gyerekek nem rajongtak különösebben azért a bőséges zöldségválasztékért, amit kaptak, a szülők közül többen úgy vélték, hogy ennyi erővel fel is adhatják az elvet. A vita órákon keresztül tartott és már minden irányból többször is kimerítően végigrágták a témát. Példának okáért előrángatták a különböző fajta virslik hústartalmát; mert az egy dolog, hogy a boltban megvásárolható virslik csomagolására rányomtatják a százalékot, de honnan tudhatjuk, hogy százalék húst tartalmaz a virsli, amit a cetringcégek használnak? Én azt hittem, hogy a virsli az virsli, sejtelmem sem volt arról a világról, ami azon az estén tárult fel előttem, arról meg végképp, hogy léteznek emberek, akik ilyen szinten képesek elmélyülni benne." (40.old.)

Férfiban is van ilyen, akinek ez feltűnik? Le vagyok nyűgözve.

... lehetséges, hogy azok a nők, akik a harmincas éveik végéig a karrierjüknek szentelték magukat, majd az utolsó pillanatban szültek egy gyereket, akiről az első néhány hónap eltelte után a bölcsőde kezdetéig a férjük gondoskodott, hogy mind ketten folytathassák a karrierjüket, boldogabbak voltak, mint a korábbi generációk asszonyai.

Elképzelhető, hogy a férfiaknak, akik otthon maradtak, hogy fél éven keresztül a kisgyerekükről gondoskodjanak, növekedett ettől az életintenzitásuk. Nem lehetetlen, hogy a nők tényleg megkívánták ezeket a vékony karú, széles csípőjű, borotvált fejű és fekete keretes dizájner szemüveget viselő férfiakat, akik ugyanolyan szívesen beszélgettek a kengurunak a hordozókendőhöz viszonyított előnyéről és hátrányairól, mint arról, hogy mi a jobb, otthon főzni a babának, vagy biobébiételt venni.

Lehetséges, hogy a nők teljes szívükből és lelkükből akarták ezeket a férfiakat. Ám, ha mégsem így volt, nem számított igazán, mert az egyenlőség és az igazságosság voltak a legfontosabb paraméterek minden egyébbel szemben, amiből egy élet és egy kapcsolat állt. Ez egy döntés volt és a döntést meghozták." 90. old?

Másról is ír egyébként. Hogy uniformizálódik minden.

És Európa, amely egyre inkább egyetlen nagy és egyforma országgá csúszik össze. Ugyanaz, ugyanaz minden ugyanaz volt. Vagy talán arról volt szó, hogy a fény, amely beragyogta a világot és mindent érthetővé tett benne, egyben meg is fosztotta az értelmétől? Talán az eltűnt erdők tehettek róla, a kihalt állatfajok, a régi életformák, amelyek soha többé nem térnek vissza?” 70. oldal

Versolvasásról. Ez is annyira megnyugtatott. Azt hittem, csak én gondolom ilyesféleképpen.

Olvastam verseket, de soha nem nyíltak meg számomra, ez pedig azért volt, mert nem volt „jogom” hozzájuk, nem nekem íródtak…Az embernek ki kell érdemelnie, hogy olvashassa őket.

Hogyan?

Egyszerű volt. Felcsapott egy könyve, és ha a versek megnyíltak, akkor megérdemelte, ha nem, akkor nem szolgált rá.” 143. oldal

Dosztojevszkijről.

„Dosztojevszkij előtt az eszmény, maga a keresztény eszmény mindig tiszta és erős volt, az éghez tartozó, ily módon csaknem mindenki számára elérhetetlen. A test törékeny volt, az elme gyenge, az ideál azonban megingathatatlan. Az eszmény annyit tett, mint elérni, kitartani, felvenni  harcot. Dosztojevszkij könyveiben minden emberi, még vagy inkább az emberi a minden… 97. old.

Ám amivel végleg szívembe lopta magát a Szerző, az  az érzékenység, ami a gondolkodó-szemlélődőember sajátja (szerintem).

„ Bár láttam képeket róla, mégsem voltam felkészülve arra, ami rám várt, mikor ajtót nyitottam neki. Az arca teljesen nyitott volt, mintha semmi nem volna a világ és közte. Teljesen védtelen volt a világgal szemben, aminek látványától a lelkem mélyéig hatolt a fájdalom.”354. old

 

Egész felnőtt éltemben távolságot tartottam a többi embertől, ez volt a módszerem a túlélésre, nem volt más választásom, mert gondolatban és az érzéseimmel olyan hallatlanul közel kerülök másokhoz, hogy elég, ha csak egyetlen másodpercre is elutasítóan elfordítják a tekintetüket, azonnal elszabadul a vihar a bensőmben. 43. oldal

Ugye, milyen jó?

Szeretem az értelmes embereket.

[1] Irodalmi Nobel-díj, 1939

[2] Irodalmi Nobel-díj, 1909

[3] A vérfertőzés pl. szinte mindennapos ezekben, a többit (ne) tessék elképzelni). Gyakran visszatérő elem még a náci múlt öröksége. Ilyesmik. Polkorrekt feminizmus elengedhetetlen.

[4]Gondoltam, ebből rájövök, hogy jóltettem-e, hogy nem mentem ki dolgozni norvégba havi 8000 ojróért. (jól)

U.i. Az idézeteket saját kezemmel pötyögtem be, úgyhogy becsüljétek meg! :-)

Nemrég Szentesen jártam.

Az esős idő ellenére teljesen el voltam bűvölve: egy szecessziós villa itt, egy százéves redőnyzár ott…valósággal fel voltam villanyozva. Egy „PICK EDE UTÓDAI” angyalfejes redőnyzár (én redőnycímernek neveztem el ezeket, mert nem egyszerű zárak, olyan gyönyörűek…), megpillantottam.

Egy kocsma.

OBSITOS a neve.

Ez már önmagában csodálatos. Nem a kicsit sem kommersz OÁZIS, nem az eredetieskedő BORFALÓ és társai, hanem szépen, egyszerűen, nemesen: OBSITOS.

Ezt meg kell örökítenem.

Igaz, szakad az eső. Meg ott áll egy fazon, pipával a szájában a fa alatt, mint a modern idők áldozata: hiába régi a kocsma, új időknek új szelei fújnak, nem lehet bent dohányozni, oh tempora oh mores… Áhh, nem vagyok én Gerda Taro ez meg pláne nem a spanyol polgárháború…mi bajom lehet?

Parkol, vészvillogó, kiszáll, kattint, fejleszegve vissza, mert a pipás közeledik.

PIPÁS számonkérően Héééé…EZ Meg MÉRT VOLT?!

wannabe FOTÓRIPORTER (=ÉN) gondolatban Lelkiismeretem tiszta, gondolataim szabadon áramlanak.

ÉN Lefényképeztem, mert nagyon tetszik. Mert szép.

PIPÁS meghökken, még a pipát is kiveszi MI?!

ÉN Ön a tulajdonos?

PIPÁS Ááá, nem. pipa vissza

ÉN gondolatban, kárörvendően (Akkor…, akkor mit beszélsz bele?!)

ÉN úrinő módján Elnézést kérek, nem tudtam, hogy nem szabad…de olyan réginek tűnik…csak meg szeretném mutatni a családomnak.

PIPÁS próbálja feldolgozni a hallottakat Réginek, régi…régi bizony…ekkor rájön, hogy ez valamiféle bók volt és kezd megenyhülni Tudja, mióta áll itt?

ÉN (gotcha!) Dehogy! Talán múlt századi?

PIPÁS elégedetten göcög Persze…még régebbi! büszkén Úgy higgye meg, ez az egész ház fogadó volt már az 1800-as években is

ÉN elégedetten, gondolatban (Van nekem szemem J)

PIPÁS kezd megjönni a bizalma s mit egy tulajdonosi büszkeséggel rákezdi és közben beinvitál a fa alá, hogy ne ázzak olyan nagyon Hanem, tudja-e, hogy itt bulikat is lehet szervezni?

ÉN töredelmesen Nem gondoltam volna…

PIPÁS Ugye? Idefigyeljen, ha érdekli, hívja fel a Zsófit. Ő a tulaj. elbizonytalanodva Lehet, hogy elsőre nem akarja elvállalni, de mondja meg neki, hogy a Juci, meg a Pipás segít a pultnál. szerényen Én afféle mindenes vagyok itt.

ESŐ szakad

ÉN Nagyon hálás vagyok…köszönöm, de most rohannom kell…hogy másszak ki ebből

ÉN AUTÓJA szakadatlan vészvillog

PIPÁS Ne rohanjon annyira…hova valósi?

ÉN Szegedre, de most már igazán mennem kell…

PIPÁS Ne felejtse el, ha bulit akar szervezni, az étel is megoldható…hívja fel Zsófikát, Ő a tulaj. Kicsit szigorú, de Pipást szereti…

#gerdataromenniobsitos

Szentes, Iskola utca 1., 2019

Asszonyok
Amióta az új ház megépült, Eszter többször is meghívta magukhoz Amálékat. A pénzromlás
miatt a tisztviselők élete még mindig nagyon nehéz volt; náluk ott a nagy ház, jöjjenek le akár
az egész vakációra: Károly itt lenn is dolgozhat, s legalább Amál is kiszuszogja magát. Most
gyermeklányuk is van: a kis Kató elcsászkál avval s az övéivel. De amikor iskolazárás körül
megjött a levél, hogy köszönik, a meghívást elfogadják, aggodalom vegyült az örömébe.
Amállal már évek óta alig találkozott; anyósa beszámolóiból képzelte el az életüket, mely a
gondok ellenére is egyre biztatóbb volt. Károly szerénységét és kitartását a vezető professzorok nagyon megbecsülték; egyelőre ugyan csak lektor volt az egyetemen, de szó volt róla,
hogy fontos külföldi megbízást kap. Amál is eszerint forgott a világban. A felolvasott levelekben egyetemi tanárnék, Pesten átutazó külföldiek, követségi tisztviselők és egyházi emberek
(Károly nagyon vallásos volt) szerepeltek. Eszter nem tudta, hogy ilyen társaság után az ő
életükhöz mit szól a sógornője. Amál már lánykorában is szeretett egy piciny hallgatásból,
titokzatosságból, szemöldökfelhúzásokból csinált toronyban lakni, vajon nem emlékezteti-e
most, hogy csakugyan egy kis torony kezd nőni alatta, olyan dolgokra, amelyeket az ember
úgyis tud, de nem szereti, ha éreztetnek vele.
Ezek az aggodalmak azonban már az első órában eloszoltak, s az a hónap, amit együtt
töltöttek, Eszter asszonykorában egyike lett a legboldogabbaknak. Már az állomáson látta,
ahogy a peronon feléje tartottak, hogy ezeknek is megvan a gondjuk ezzel a vendégséggel
kapcsolatban; az alkalmazkodásra szánták el magukat, nem a megbántásra. Annak ellenére,
hogy gondosan öltöztek, s ruháikon kefék, vállfák és vasalások hosszú fegyelme látszott, mind
a ketten elég kopottak voltak: az új szürke kosztüm szinte elpirult Eszteren, amint kitárt
kezével elébük szaladt. A hordárnak koffereik közül csak a nagyobbat adták át, a kisebbiket
maga Károly hurcolta; Amál egyik oldalán egy pléd, a másikon a csetlő-botló kislány, úgyhogy az ölelkezéshez valósággal le kellett tanyázniuk. - Na, te most magadra szabadítottál
bennünket - mondta Amál nevetve. - Nem ijedsz meg ettől a karavántól!? Eszternek úgy
rémlett, hogy az arckifejezése egyszerűbb, közvetlenebb lett; humor, alázat s ami fő, mozgás
volt benne. Az a nyers, merev lányarc, amely egy kicsit összeszedve, egy láthatatlan
fényképész lencséjére irányítva ült fölöttük, az asszonyévek alatt, úgy látszik, megtanult
játszani, lelket tükrözni, elernyedni. - Ó, dehogy, nagyon boldog vagyok - mondta a szokásost
Eszter. - Ez a kis Kató? Milyen édes... S ijedten húzta vissza Károly szája elől a kezét, aki jó
előre levett kalapjával, kicsi, csontos és hideg kezével és csókra készülő ajkaival egyszerre
hajolt a kézháta felé. - Már fogadtam kocsit - mondta a hordárnak -, vigye tán ezt is - emelte
meg Károly csomagját, mely sokkal nehezebb volt, mint gondolta. - Abban vannak Károly
kéziratai. Nem szereti másra bízni - mentette Amál a takarékosságukat.
A fiáker jó kemény keramitkockákon kopogott végig. A két pesti - Eszter friss kosztümjéből,
a hordár meglepett tisztelgéséből, a pompásan gördülő kocsiból megérthette, hogy új,
boldogabb elem vette őket a karjába, s az alkalmazkodás percei alatt a szembegördülő
városkát kezdték dicsérni. Amál, noha a Máté-család idevaló, kislánykorában volt utolszor
Szegháton. Károly pedig csak vonaton ment keresztül rajta. Egy kisebb Csomorkányt vártak, s
meg voltak lepetve, milyen városias. - Ez másként kong mondta Amál -, mint otthon a tégla. -
A mellékutcákban meg aszfalt van - jegyezte meg Eszter. - Őszre már a járdákat is kirakják
aszfaltlappal. - S mennyi üzlet! Nem látok egy földszinti lakást. Otthon az egész városban
nincs ennyi üzlet. - S ez a sok fa - dicsérte Károly is. - Az egész út végig befásítva. - S a virágágyak alattuk. Úgy látszik, az Alföldön is érheti meglepetés az embert. - Nagyon kedves, tiszta
127
kis város - örült Eszter is a tetszésüknek. - Erre a térre már emlékszem - mondta Amál, ahogy
a megyeház tere kinyílott előttük. - De akkor még nem volt így parkírozva. - Az a megyeház is
egész jó reneszánszmásolat - mondta Károly. - Kár, hogy a fák elfogják a kilátást rája.
Tovább nem lelkesedhettek, mert Eszter előrehajolt a kocsishoz: - Itt megállunk. Mire az
ismerős fiákeres rögtön odafordult a nagytér egyik sarkára. - Aha, tehát itt van a híres Mátépatika - mondta Amál, ahogy a mellékutca torkolatánál egy saroküzlet fölött nevük hatalmas
négy betűjét a levegőben megpillantotta. Eszter örömmel ismerte föl tréfás meglepetéseiben
azt a kis büszkeséget, amelyet az anyjuk nevelt Józsiért a Máté-lányokba. - Ez aztán patikának
való hely - mondta Károly is. S mert akkorra már Józsi is jött a patikából, neki is
megismételte. - Épp mondom a feleségednek, hogy ennél jobb helyen kevés patika van az
országban. - De majd a házamat nézd meg - dicsekedett Józsi, a csókokból kibontakozva.
Látszott, sehogy sem akarta átengedni, hogy az új házat Eszter mutassa be a sógorának. Az
asszonyoknak is le kellett szállniuk s megvárni őt; a kocsi addig majd előremegy a házhoz a
csomagokkal...
A leemelt kislány jó patikaszagot érez, fehér köpenyek gomolyognak körülötte, „milyen édes”
- hallja hol a földön, hol a levegőben, s amikorra újra kikerül a mamája mellé az utcára,
valami furcsa ízű cukor van a szájában. - Mennyire laktok a patikától? - kérdi Amál a kislány
feje fölött, ahogy megindulnak. - Egy perc. - Akkor sokszor beugrasz te is. - Én jóformán
soha, Józsi nem szereti... Azt mondja, ő se jön be az én konyhámba. Amál ránéz, hogy van-e
keserűség ebben a mondatban; ő nem tűrné, hogy Károly kitiltsa őt a dolgából. De Eszter
nyugodtan lépeget, nem látszik rajta semmi sérelem. Elöl Józsi a házát magyarázza a
sógorának: „Az utolsó Bergmann-cső helyét is én jelöltem ki: villanyvezeték, vízszerelés,
mind az én tervem szerint készült.” - Szép kis utca - néz szét Amál. - Nem emlékszel rá?
Ebben lakott Lidika nénétek. Akinek a háza helyén a mienk épült. - Csak egészen
homályosan. De milyen csinos kis porták. Kik laknak ezekben? - Kereskedők, megyei
tisztviselők, kórházi főorvosok. Egy-két birtokos is. Itt nagyobb birtokok vannak a környéken.
„Képzeld el, mi volt az - hallatszik Józsi hangja -, annak a sok mesterembernek a szájába
rágni, hogy mit akarok.” - Úgy látom, itt nem tartják zárva nappal a kapukat - nézett be Amál
az egyik kapun, amelyiken akkor ment be a postás. - S milyen szép kert van ott benn, - Igen,
szinte versenyeznek a kertekben. Nézd ezt; egy öreg házaspáré. Azt mondják, olyan
takarékosak, hogy az utcai ívlámpánál feküsznek le. A kertjükben azonban éjfélig ég a villany,
hogy a sétálók benézhessenek. „Senki - szavalja Józsi. - Egy fiatal mérnököt fogadtam, hogy
legyen, aki a terveket aláírja.”
- Na, ez az - állt meg Eszter. - Melyik? - nézett körül Amál. De a kocsi még ott állt a vasrács
előtt, a fizetésre várva; nem lehetett vitás, hogy melyik az. Eszter már tanúja volt egy-két ilyen
házbemutatásnak; ismerte a néma játékot a meglepett arcokon. Először valami kába
tájékozatlanság látszott; melyik ház lehet az, csak nem az, ott benn a telek mélyén. Aztán az
órjási tető tükrözött az elbámulásokban. Józsi meredek tetőt rakott a házukra, a szöge mint az
ónémet házaké, csak minden manzárd nélkül. Aztán az tűnt föl, hogy ez a tető valahogy
nagyon magasan van. Alul a földszint, az előugró gipszdíszes erkéllyel, aztán az emelet négy
ablaka s a német tető alatt még egy kis oszlopos loggia. A néző, aki egy családi házat várt,
elképedve méregeti a magas homlokzatot, s az oldalát nézi, hogy torony-e vagy van hozzávaló
mélysége is, s ahogy a fejét balra hajtja, nyitott, móroszlopú csarnokot lát; a ház egész oldala
nyitva, még egy kis medence is van előtte; hogy egészen olyan legyen, mint egy mór mecset
belseje. Az egész épület a telek hátsó sarkába van beszorítva; az előtte levő kert meglehetősen
kicsiny; friss gyep, néhány most letűzött fenyő s Eszter Cana indicái.
128
Eszter, anélkül, hogy különösebben figyelné, Amál okos, szürke szemében is ott látja az
elkábulás, meghökkenés, vizsgálódás színváltozásait. Az emberek egy részinél, különösen
kezdetben, a meghökkenés őszinte csodálatba és lelkesedésbe ment át. „De hisz ez egy palota.
Hány szoba van ebben? Legalább tizenöt s ez az oszlopcsarnok, Józsikám!” Másoknak
azonban szivárványlani kezd a szemük, s túlzó magasztalással halmozzák el Józsit. („Ó, ez a
tető, mintha csak Nürnbergben lennénk. És ez az alhambra, Józsikám!”), amelyből Eszter
gúnyt érez ki. Az utóbbi időben mind több ilyen akadt, különösen azok között, akik már előbb
is hallottak a házról. Amál azonban tapintatos volt, nem szólt semmit, inkább olyan pillantást
vetett Eszterre, mintha azt akarta volna megtudni, hogy ő maga mit szól a házukhoz. De
Eszter szemében sem büszkeség nem volt, sem szégyenkezés, sem dac. Nyilván tudta, hogy a
ház egy kicsit különös, de ő már megszokta, rájött az előnyére, s vállalta, mások bármit
gondolnak is. Amálnak ez az egyszerű pillantás, mellyel Eszter az övét viszonozta, még
csodálatosabbnak tűnt föl, mint a bátyja háza. Ahogy bementek, megszorította a sógornője
karját. - Szóval, ti itt laktok most? - mondta, az udvaron még egyszer körülnézve.
A házból közben előjöttek a várakozók. A csomagok már figyelmessé tették őket az érkezőkre; az előszobaajtóban vártak, mikor tűnnek föl a rácskerítés mögött. A gyereklány már az
udvarra elébük szaladt, hogy a vendéghölgynek a kezére bukjon, s a kisgyereket, mintha az
egy csodálatos és rég várt teremtmény volna, óvatosan, de nagy készséggel körülbúgja. Erzsi
mint súlyosabb személy, az előszobaajtóban maradt, s a két kisfiút tolta a nagynénjük elé.
Mialatt az előszobaajtóban a sok hajlásból, csókból és kézcsókból támadt torlasz lassacskán
eloszlott, s Józsi a fiákért kifizette, Károly is fölocsúdott első meglepetéséből, s eltalálta a
szót, mely sógora hiúságát s az ő igazságérzetét is kielégíthette: - Impozáns - mondta, a házat
a tetőtől az erkély lábáig még egyszer fölmérve. - Anyuska írta, hogy nagy, de nem
gondoltam, hogy ekkora. Hány szoba van itt tulajdonképpen? - Ebben a pillanatban csak hat.
A földszinten egy nagy fogadó, az én szobám s a mellékhelyiségek, konyha, két cselédszoba,
mosókonyha, mángorló, egy fürdőszoba. Az emeleten Eszter és a gyerekek szobája, két
vendégszoba, egy gardrób s a vendégfürdő. A tetőalja egyelőre még nincs beállítva. - S nem
sok ez nektek? - kérdezte Károly. - Sok? Mi az, hogy sok - mondta Józsi büszkén. - A legtöbb
ember abban hibázik, hogy pillanatnyi szükségletek számára épít, még azoktól is elspórol
valamit. Bezárja magát a házába, mint valami kelepcébe. Később aztán sokkal nehezebb
foltozgatni. Én azt tartom, hogy a házat az embernek nem a jelenére, hanem a jövőjére kell
szabni. A házalapítás olyan, mint a városalapítás. Abban tudni kell terjeszkedni. Azt hiszed,
ez a ház készen van már? Ezen még tíz év múlva is lesz mit építeni. - Akár egy székesegyházon - jegyezte meg Károly. - A központi fűtést még nem tettük be. A vendégfürdő egyelőre
nincs fölszerelve. Fönn a padláson három szobának van hely hagyva, csak be kell a falat rakni.
Emberi számítás szerint én már nem fogok a házamból kifogyni. - Ha csak valami bibliai
pátriárka nem leszel - mondta Károly mosolyogva.
Az előszobaajtóban leomlott a második, kisebb torlasz is, amely a vendégurat fogadta. Józsi
redőnyöket húzva és eresztve, ajtókat kongatva, kapcsolókat dugva és csavarva vitte végig a
vendégeit a házon. Eszter lesütött szemhéján át is érezte a két kopott rokont, amint jóindulatú
tekingetéssel próbálják elleplezni szegénységük gondolatait. Károly arcát szinte papossá tette
az igyekvés, hogy irigykedést ne érezzen a falba épített s padlóra enyvezett vagyon láttán. -
Amit itt láttok, az mind a legjobb anyagból van - magyarázta Józsi, a fürdőszoba ide-oda
csavarható zuhanyát bemutatva s a kályha tartályát megkondítva. - Egy háznak a szerelését
kell megnéznetek, hogy tudjátok, mit ér. Az oszlopok s effélék csak arra valók, hogy az
épületnek stílusa legyen, az igazi szolid érték az benn van a falakban... S a háznak belülről
csakugyan sokkal egyöntetűbb képe volt, mint kintről. Józsi itt csak a jó világításra, a tisztíthatóságra, a szép celluloid burkolatú kapcsolókra vigyázott. A padló mindenütt linóleummal
129
volt fedve; a szobák villanyai előre gyulladtak: a földszintről meg lehet gyújtani az emeletit.
Eszter szobájából a gyermekszobait; a fürdőkályha csapját pedig a hálóból is meg tudták
indítani. Csak a bútorok voltak az Eszter régi bútorai. A bútorok csak a központi fűtés után
következtek Józsi terveiben. A vendégszobában nagymamuska öreg szekrénye állott, s a
fogadóban Égetőék soktornyocskás kredence s bővonalú székei örvendeztek a szokatlan
fénynek s levegőnek. - Ej, de szép ez a kép - állt meg Károly Eszter szobájában, boldogan,
hogy lát valamit, amit szívből dicsérhet. A dédnagyapa képe volt, amely alatt Eszter
lánykorában aludt.
Az asszonyok lassan lemaradtak a férfiak mögött. Józsi az új vészjelző készüléket mutatta be
Károlynak. A lajosfalvi vészcsengő az új házban sokat tökéletesedett. A hálószobában külön
tábla mutatta, hogy melyik ajtó csapódott, a kapu volt az egyes, az előszoba a kettes és így
tovább. A gyereklánynak ide-oda kellett szaladgálnia, hogy Károly meggyőződjön a bemondott számok kiugrásáról. Aztán a tető alá vitte föl a sógorát, megmutatta neki a napozót, s
hogy hova lehet még három szobát beiktatni. Az asszonyok ezalatt a vendégszobába húzódtak,
s megkezdték azt a járás-kelést, amelynek a során a legjobban gyűrődő ruhák a szekrénybe
vándorolnak, a tiszta törülközőbe kéznyomok áznak, a kislány új ruhát kap, s egy biztató
hátbalökéssel a gyereklány gondjaiba kerül. - Józsi most kitombolta magát - jegyezte meg
Amál a szekrényajtó mögül ebben a vándorlásban. Hangjában volt egy kis fölhívás: na, ha
akarsz, most panaszkodhatsz. De Eszter kitért ez elől a cinkos hang elől. - Igen - mondta, egy
nyaláb gyerekfehérneműt nyújtva a szekrényajtó mögé. - Nem hinnéd, mennyi gond van egy
ilyen építkezéssel, s Józsi a legkisebb részletnek is maga járt utána. - Legalább lekötötte egy
időre - jegyezte meg Amál, s kilépett a szekrényajtó mögül, hogy Eszter arcát is lássa. - Mit
mondtál? Mennyi ideig tartott az építkezés? Egy évig? Elég költséges szórakozás egy életre. S
vizsga pillantást vetve Eszterre, fölnevetett. De Eszter erre sem felelt. - Ugyan mibe
kerülhetett? - vetette oda Amál, mintha csak most ötlött volna az eszébe. - Ki tudja azt most,
ezzel a pénzzel? - tért ki Eszter a válasz elől. Aztán, hogy Amál egy akasztóval megint a
szekrényajtó mögé ment: - A nagyobbik tanya, azt hiszem, benne van - tette hozzá mégis,
egyszerűen.
Eszter érezte, hogy sógornőjének pillantása, ahányszor ráfordul s újra és újra besüllyeszti őt
oda, ahol egyik asszony a másikat szétszedi s fölméri, mindig több ámulással tér vissza rája.
Ahogy most hirtelen visszafordult, szinte türelmetlenül szaladt végig rajta, hogy hol lóg ki
valami ebből a nyugalomból. De Eszter úgy állt ott, mint aki nem akarja, hogy sajnálkozzanak
rajta. - S hogy jutott ehhez a háztervhez? - kérdezte Amál egy árnyalat ingerültséggel a bátyja
ellen. - Ő maga állította össze, német folyóiratokból - mondta Eszter vontatottan. - Építész
nem is volt? - Volt - mondta Eszter mint aki tudja, hogy itt nincs valami rendjén. - De ez csak
a rajzokat csinálta meg, s a kőművesmunkára ügyelt. - És neked nem volt megjegyzésed az
egészre? - ült le Amál a kofferjére, s a kínos arccal vizsgázó Esztert nézte. - Gondolhatod,
hogy megijedtem. Énnekem Józsi nem szólt semmiről sem. Örültem, hogy lesz egy kis
otthonunk. Fogalmam se volt, mi készül itt. S amikor rájöttem, már nem lehetett változtatni
rajta. De végül is, amit beépítettünk, az megvan - mondta csendesen a jól bevált, magának is
sokszor elmondott vigaszt. - Hátha elveszett volna a pénzromlásban. S hidd el, sok előnye van
a háznak. A takarítás például percek alatt megy, s lenn a nyitott terasz, az az oszlopos, olyan
jó a gyerekeknek. Hozattunk egy kis homokot. Józsika s Lőrincke olyan édesen el tudnak
játszani. Ne nézzük meg őket?"

Szentes, Iskola utca 1., 1925 (Cseuz Béla felvétele)

Németh László. Égető Eszter; http://mek.oszk.hu/04300/04329/04329.pdf, 126-129.old

Én nem ismertem. 

Max. másfél századdal korábban élt ősét, Orczy Lőrincet. 

Orczy Emma – teljesen nevén Orczy Emma Magdolna Rozália Mária Jozefa Borbála –  Magyarországon, Tarnaörsön született 1865-ben. Édesanyja Wass Emma grófnő volt, édesapja báró Orczy Félix zeneszerző, aki olyan emberek barátságát tudhatta magáénak, mint Liszt Ferenc vagy épp Wagner, és rokonságban állt a romantikus író Jósika Miklóssal. A család sokat utazott, „Emmuska” így bejárta Párizst és Brüsszelt, míg 15 éves korában egy gazdasági vita miatt a család végleg Londonba költözött. Emma ekkor kezdett el angolul tanulni a zene és a festészet mellett, utóbbiban tehetségesnek is tűnt.

Az írás felé azonban csak akkor fordult komolyan, amikor a festőiskolában megismert férjével, Montague MacLean Barstow-val anyagilag nagyon nehéz körülmények közé kerültek. Házasságuk kifejezetten boldog és hosszan tartó volt, de az illusztrátorként dolgozó férfival eleinte nagyon nehezen biztosították a művészvilágban megszokott életszínvonalat. Emmának pénzt kellett keresnie, így elkezdett történeteket írni.

1903-ban megírja (már Angliában) A Vörös Pimpernel (The Scarlet Pimpernel) című regényét, ami könyv alakban nem arat nagy sikert, de a színpadi változat 2000 előadást ér meg s utána a regényt is 14 nyelvre lefordítják. Afféle kalandos hős, aki (nemesi) foglyokat ment a francia forradalomban, pedig Robespierre és Madame Guillotine is üldözi...

A műből film is készül; később a főhős ihleti állítólag Zorró alakját is. Feltűnik a figura Rowan Atkinson: Fekete Vipera című sorozatában, a Folytassa, forradalmár-ban; továbbá ihletője a náci időkben a a Vatikánban tevékenykedő papnak: A Vatikán Vörös Pimpernele. 

Amikor 1995-ben az Egyesült Államokban összegyűjtik a világirodalom kétezer olyan alkotását, "melyet mindenkinek ismernie kell", egyetlen magyar mű kerül listára: Orczy Emma Vörös Pimpernele.

Emma, bár külföldön élt, megőrizte magyarságát. Amikor Harold Young 1934-ben újabb Pimpernel-filmet forgatott, Emma írta a forgatókönyvet, Korda Sándor volt a producer és Leslie Howard (Steiner László) játszotta a főszerepet

A Vénuszon kráter őrzi a nevét. Mármint Orczy Emmának.

Ja,a könyv? Nekem tetszett, de én sok mindent elbírok. Akiknek tetszett a FABIOLA, esetleg a QUO VADIS,  szeretni fogják...de legalább váltottunk pár szót Orczy bárónőről, nem igaz ? :-)

Forrás: a könyv utószava (Kindelmann Győző), Wikipedia; https://divany.hu/offline/2019/03/25/orczy-emma/

Gr. Széchenyi István

Az ujabbkori események váratlan kifejlései és rendkívüliségei minden érző kebelre mondhatatlan hatást gyakoroltak. nincs köztünk senki, kinek lelkülete azok által kisebb nagyobb változást ne szenvedett volna.És még korán sincs vége a’ drámának! senki sem számíthatja ki, miként jutand el, az átalakulás vészteljes viharai közt, az uj aranykor élvezéséhez. Mert a sors nem szokta olcsón adni javait, egyeseknek ugymint nemzeteknek. Szerencsés az, ki cum mente sana in corpore sano, juthatand el, a’ mindnyájunk által buzgón óhajtott, de csak becsületteljes úton kivívandó béke oasisához. Ezen szerencsében fájdalom! nem részesülhete hazánkfiainak legnagyobbika ’s átalakulásunk legrégibb hőse gr. Széchenyi István, ki élete legfőbb feladatául tűzé ki, boldognak és nagynak látni e’ hont, az olly rég ’ ollya sokkép zaklatottat.

A’néhány hónap előtt kifejlett világrenditő események, mellyek által egy egész lap fordult meg Európa sorskönyvében a’ nagy férfiú folytonos küzdelmek közt lévő elméjére megrázó hatással voltak, ’s felszólítatván ő is, nemzetünk életbárkájának vezetésére, aggodalami nőttön nőttek, midőn látta, minden elmeri kiszámítások csalékonyságát, ’s midőn látta miként esküdt öszve ármán és cselszövény, árulás és gazság, az olly szerencsésen kivívott szabadság megbuktatására. A’ naponkint vészteljesebben tornyosodó felhők, imádott hona láthatárán, visszatükröződtek lelkében, ’s ő ki a’béke olajágával ohajtá legyőzni hazánk daemonait, borzasztó sejtelmeket érze keletkezni keblében, midőn az alacsony udvari cselszövények é sármányok által gyujtatott polgári háború lángjai csapkodni kezdének az egekre, pusztítani szép hazánk virágzó határait. lelkének folytonos feszüléseben volt húrjai lankadni kezdének,’s ő ki hona javáért olly fáradhahatlan tevékenységet tanusított, ki nem olcsó szavakkal, hanem nagy tettekkel bizonyítá jelleme valóságos becsét, naponkint szenvedőlegesb szerepet kezde játszani.

Bizalma a magyarok istenében csökkenni kezdett ’s a’ láthatár mellyen epedve várjuk mindnyájan nemzetünk nagyságának fénysugárai fellövelleni, előtte naponként sötétebb homályba merült. Mint kinek lelek a’ legborzasztóbb vészjóslatokkal teljes, úgy nevekedénk a’nagy férfiú szorongásai ’s nyugtalanságai . Családja pár hét előtt nyári lakába költözött,’s ő ezen lelki levertségben magára hagyva az aggodalmak és szorongattatások kínjai között élt,’s minden kedvetlen hír, minden nemvárt esemény mélyen megrezzentette keble húrjait.

Az annyi küzdelmek közt rendíthetetlen hős, ezúttal maga ingadozni kezdett. Folytonos álmatlan éjjeli virrasztásai  közte nem látott ő egyebet, mint rémképeket, mellyek ellen leke diadalt vívni ki képes többé nem vala. És ezen lelki küzdelmekhez azon gondolat csatlakozott legkinosb hatással, hogy imádott hazájának veszedelmének legfőbb oka ő maga, ő ébresztvén fel a’ nemzetet százéves álmából. Ha magas lelki ereje legyőzé is ottan ottan a’túlságos képzeletek’ s kinos gondolatok fúrdalásait, annál nagyobb rohammal támadák meg azok egész valóját,’s a’ legkeserűbb kitőrésekre nyujtának alkalmat. Ilyenkor minden józan előterjesztés, minden nyugtató szó sikertelen volt. Az étvágy már régóta elhagyá.

Folyó hó 4-én kijelentém a’grofnak, hogy ha egészségét vissza nyerni kívánja, innen tüstént távoznia kell, hogy gyógyulásának mulhatlan feltétele, mennék távolabb menni a’ fővárostól, hol minden szó, minden hír, minden találkozás csak nagyobb zavarba hozza elhangolt lelki tehetségeit, de a’gróf nem vala hajlandó az üdvös tanács elfogadására. Nem akarta hinni, hogy beteg. Az ingerültség pirjával festett arczot mutató tükör folytonos csalódásban tartá őt.Csak következetes sürgetések, többszörös szándékváltozások után szülének végre benne elhatározást. Másnap (kedden) csakugyan kocsira ült a’gróf társaságomban, nem határozva el hova és merre, de Buda alig vala hátunk megett,’smár a’gróf leszállt, vagyis inkább kiszökött a kocsiból, kijelentvén,  hogy nem megy egy tapodtat sem, hogy visszatér pestre, hogy mint minister helyet el nem hagyhatja,’s hogy ő együtt kíván veszni ha kell, hontársaival. Csak erélyes sürgetések után, sikerült őt reá bírni, hogy ismét kocsiba üljön. A’ haladás azonban csak nevelé ’a gróf sötét melanchóliáját. Szüntelen hazája szerencsétlenségét emlegeté, ’s egész komolysággal fejtegeté, mikép nincs többé menekülés nemzetünkre nézve. Beteg képzeleteinek tükrében, már látta ő hazánk fővárosát ellenséges vad csordák által elpusztítva; a’század egyik legpompásabb mesterművét, a’ budapesti lánczhidat, a’ hullámok mélyébe temetve,’sm int Marius Carthago düledékein, úgy képzelé ő magát elpusztult hazája romjain. És amikor szerencsétlen grófot meglepi az eszelősség haragja mint Esquirol a’ dühöt nevezi – az eltorzult arc barázdáin gyakran a’ kétségbeesés keserü könyei görgedeznek le.- Ilyenkor gyakran megkisérté az öngyilkosság daemona is, de lelki ereje nem engedé lesülyedni őt a’ rosz játékososk ezen utolsó menhelyéhez, mint Napoleon nevezé. Ellenben számtalszor nyilvánítá mi örömmel ölelné a halált, mint aki már gyógyíthatatlan,’s ki többé hazájának hasznos tagja nem lehet.’S mi lelki szenvedéseit a’ legmagasabb fokra emeli, az azon vallásos tulingerültseg, mely a’ szemrehányások keserű fullánkját mérges nyilakká változtatja.

         Illy leírhatatlan kinos leki gyötrelmek közt, mit a’gróf sokszor nyilvánítá, többszöri huzakodások és ellenszegülések után,’s a’ legdühösb rohamok gyakori kitörései közt, de még is szerencsésen eljutottunk Döblingbe, hol őt további orvosi felügyelés alá adtam át. Vérző szívvel hagyám lelki küzdelmei közt hazám nagy polgárát, távolt kedvelt családjától, ’s idegen arczoktól környezve, kik nem értik lelke nemes vágyait, ’s nem osztoznak keble nemes érzelmeiben.

Mint a’ nemes gróf házi orvosa,

kötelességemnek tartottam, mind ezt némi részletességgel közölni a’ közönséggel, különösen azon gyöngédtelenek irányában, kik felejtve nagy hazánkfiának halhatatlan érdemeit, felejtve hogy ő ujjászületésünk történetében oly fénypontot foglal el, nem átallották őt, kit lelánczolt Prometheusként hona vészteljes sorsáni kétségbeesése, mardosó féreg gyanánt gyötör, alacsony gunyaik, gyanusitásaik és rágalmaik tárgyául tüzni ki.

         Hazánk, melly nagy férfiakban olly szegény, mint tétlen szóhősökben gazdag, méltán fájlalhatja egy olly fiának szerencsétlenségét, kinek keble tettdus életének minden perczében, csak hazája dicsőségéért ’s boldogságáért dobogott, ki ezért annyit áldozott, mint századok lefolyta alatt egyetlen magyar sem ’s ki most is ezer örömmel váltaná meg élete árán, hona megszabadulását.

         Megis vagyok győződve, hogy hazám nemesb keblű polgárai közt nincsen egy sem, ki a’ nemes gróf halhatalan érdemei iráni hálaérzetében, buzgón ne ohajtaná, hogy a’ honunk egén borongó sötét felhők minélelőbbi szétoszlatásával, oszoljanak el a’ gróf lelkéről is azon sötét felhők, mellyek most annak tehetségét olly kínos zsibbadásban tartják,’s hogy a’gróf léphessen fel ismét minélelőbb a’ nagy tettek azon színpadára, mellyen ő annyi éveken át, olly fényárasztva működött ’s mellyen őt minden honszerető polgár, olly bús szívvel nélkülözi.

Közlöny, 1848. szeptember 20.

Balogh Pál

 (betűhív átírás; kiemelések tőlem)

Bónusz:

*amúgy nem volt akkor hivatalosan a háziorvosa; homeopata volt amúgy...tudtátok?