Türelmesen és tudásszomjasan várakoztunk a szlovák tárlatvezetésre a Késmárki Vármúzeumban (nem baj, ha nem írom ide, szlovákul,ugye?). Vegyes érzelmekkel vettük tudomásul, hogy várni kell és nem, nincs magyar vezetés, felirat sincs*, angol vezetés sincs, de csinos laminált lapokon szerepel a kiállítás anyag, azt olvashatjuk közben (ha marad időnk, míg a tót hajadon végighajtja a látogatóközönséget a termeken: nem maradt; de ezt ekkor még nem tudhattuk). És akkor...megláttam ŐT! Ott állogállt árván, csak úgy a paravánok előtt egy csodás, szecessziós ...bútor (?), Hupfeld Rt. Bécs felirattal. Oldalán egy papírfecni, hogy "music box". Szemmel láthatóan nem képezte semmilyen kiállítás szerves részét.

 Milyen gyönyörű tárgy: szép anyag, tiszta vonalak, semmi csicsa...bécsiesen egy bukolikus tájkép, csodás! 

Idill

Ez lehetett a hangfal...:-)

Atlantic...nem véletlen: főleg tengerentúli exportra gyártottak.

Kicsit leegyszerűsítőnek éreztem a music box címkét, zenedoboz, zenegép a szórakozóhelyeken volt régen...a pre-mp3 és pre-youtube érában, mondjuk, akkor nagy szám volt. Ennyit tudott: cserélgette a lemezt, a jobb készülékeknél láthattad is, nagyon menő volt.

 Itt szerintem meghajtó karok lehettek.

Igen ám, de a Hupfeld Atlantic Orchestrion lemez nélkül zenélt ám, bele volt építve lyukszalag, a húrok, a kalapács...a lyukszalagot forgatta levegő (meg egy kicsike villanymotor), kalapács ütötte a húrt (lehet, hogy nem PONT így, de valami ilyesmi) és szólt a zene! 1902-ben!

Nagyjából ilyen volt a belseje.

Kép:https://www.liveauctioneers.com/item/11633294_070-barrel-orchestrion-hupfeld-atlantic

Gépzongorával már Liszt Ferenc is kísérletezett, de Ludwig Hupfeld nem állt meg itt, kifejlesztette a PHONOLISZT VIOLINA-át, ami hegedűre és zongorára írd darabokat is meg tudott szólaltatni. Hihetetlen!

A szerkezet nevével Hupfeld egyébként Liszt Ferenc előtt tisztelgett. 

http://www.4to40.com/kids-magazine/world-eighth-wonder/attachment/hupfeld-phonoliszt-violina/

"Egy körbe-körbe forgó, 1300 szálból álló lószőr vonó szólaltatja meg a három hegedűt, míg a fogólapot a kulcsok nyomják le, melyeket kis fújtatók hajtanak. Tekintettel a gép összetettségére, nem nehéz elhinni, hogy a gyártóknak húsz éven át nem akadt versenytársa a hangszerpiacon."

(https://papageno.hu/intermezzo/2018/07/ujra-mukodokepes-az-1910-es-brusszeli-vilagkiallitas-csodahangszere-video/)

Az én "leletem" egy egyszerű...orchestrion. 

Az egyszerű is nagyon drága volt, magánszemély ritkábban engedhette meg magának;elegánsabb mozikban előfordult, a némafilmek idején nagy népszerűsége volt.

Egy hasonló példány nemrégiben 5400 dollárért kelt el egy internetes aukciós oldalon.

Hogy a késmárki folyosóra hogyan került...nem tudom...de

valami azt súgja, hogy nem egy szlovák újgazdag arisztokrata adománya.

Music box.

Jaj.

*Ha Szlovákiába jössz, fel kell készülnöd, hogy magyar felirattal kizárólag a tiltó, illetve a pénzfizetéssel kapcsolatos táblákon találkozol. Erről majd egy következő posztban.

Szoktatok úgy venni ruhafélét, hogy nem próbáljátok fel?

Velem újabban megesik, és borzasztóan élvezem, mert figyelmen kívül hagyva azt a nem elhanyagolható tényt, hogy használt ruhák közt válogattam, úgy éreztem, hogy MEGTEHETEM, hogy nem bújok bele…majd kimosva szépen otthon…hát nem LUXUS? Nem jön rám, vagy nagy lesz? Sebaj, úrinő (LOL) kicsire nem ad, 1-2 eurós darabár esetén kockáztathat…

 Emlékeztek rá, mikor a Dallasban Pamela meg Samantha (akit az eredetiben Sue Ellenek hívnak, de mindegy) vásárolni mentek (megesett párszor)?

PAM: Eldöntötted már, milyen színű ruhát választasz?

SUE ELLEN: Mhmm.

PAM: [játékosan] Nos, nem árulod el nekem, igaz?

SUE ELLEN: Igazából azt szeretném, ha meglepetés lenne. De, hm, egyet tudok, hogy nem fehér lesz...

Az kérem úgy nézett ki, hogy szépen beültek a ruhaboltba, és pár lány bemutatta a ruhákat- a leterhelt (muhahhaha) Mrs. Ewingoknak nem kellett a a felpróbálással fárasztaniuk magukat: megtették ezt helyettük a PRÓBAKISASSZONYOK.

 Ez már akkor is lenyűgözött engem, és nagyon lazának érzetem magam a turkálóban, mikor az ötszáz forintos ruhákat ruhát próba nélkül megvettem.

 Igaz, próbakisasszonyom nem volt, de ne akadjunk fenn a részleteken, a lényeg, nem gyötörtem magam a levetkőz-fölpróbál-levet-visszaöltöz körrel, mert én Pamelával és Samanthával ellentétben DOLGOZTAM (basszus ezeknek a csajoknak még háztartásban sem kellett fennforogni, hihetetlen; miben fáradtak el estére?!), tehát tovább már fárasztom magam, ha nem muszáj.

Titeket sem, nyugi :-)

(Kép és idézet :https://dallasdecoder.com/2013/06/24/dallas-scene-of-the-day-thats-funny-you-never-showed-it/)

Kérem, tekintsék meg Kölönte legújabb szerzeményeit kincseit: az egykor

Dr. Noseda likőrjeit tartalmazó üvegeket.

Csodálatos, kb. 80 éves üvegek, és milyen gyönyörű még a címkéjük is! Úgy tudom, a DIÓLELKE diólikőrnek egy diót formázó kupakja volt eredetileg

gondolom a MEGGYÁLOM egy meggyszemmel zárulhatott.

 Fontos még, hogy szabadalmaztatott kiöntőcsővel rendelkeztek, ennek itt a bizonyítéka

Ami még nagyon érdekes számomra, hogy az egykori gyár is megvan még, Bocskai út 134. szám alatt, most Dorottya udvar néven működik; irodaház, és meglehetősen szépen modernül, de tiszteletben tartva az eredeti formákat újították fel. Nagy utat járt be: a gyárépületet olasz (!) hadifoglyok építették 1918-ban, katonai ruhatár céljaira.

A térképen látható, hogy ott van a cs. és kir. ruharaktár

(http://budapestcity.org/03-muemlekek/11/Budai-Fonogyar/index-hu.htm)

A háború után a Hadügyminisztérium eladta az épületet, ahol szappangyár létesült. Dr. Noseda Kálmán vegyészmérnök vezetésével 1925-ben korszerűsítették az üzemet, ekkor

Titán Vegyipari Művek nevet vette fel.

A világválság után Dr. Noseda megvette a gyárat és családi részvénytársaságot alapított. Szappant, likőröket, gyógyborokat, orvosi sebtapaszt…1942-ben már 827-féle (!) cikket gyártottak.

A Noseda-gyárban dolgozókról egy fotó

(http://indafoto.hu/banyaszlany/image/20709691-5c4944e2)

A második világháborúban súlyosan megsérült a gyár, a szovjetek innen lőtték a szemközti TRUNKHALM posztógyárat.

1948-ban államosították. Ekkor a neve Budapesti Illatszer- és Pipereszappangyár (BIP), később Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat. Utóbbi más a Caola közvetlen elődje (remélem, követhető :-)).

A Caola 1999-ben adta el a az épületegyüttest, befektetők megvették és és így kanyarodunk vissza a Dorottya-udvarhoz, mert ez lett neki a neve.

Dorottya-udvar, belső udvar: más eszme, más szokások...(bocs :-))

(http://blog.iroda.hu/irodapiaci-blog/ezek-buda-legjobb-munkahelyei-loftos-paradicsomok/129007)

Dr. Noseda Kálmán sorsáról nem tudok többet. Valószínűleg a fia, vagy unokaöccse,  ifj. Noseda Kálmán lehet az a személy, aki szintén vegyészmérnök lett, és 1965-ben elhagyta az országot. Németországban a Bristol-Myers Squibb GmbH elődjénél lett később igazgató. Itthon arany diplomával ismerték el értékes mérnöki tevékenységét.

Még a végére: a Piperegyár az államosítás után azért vígan használta a jól bevált nevet még 1952-ben is: például a babaolajnál:

(http://retronom.hu/node/3220)

Ahol nincs zárójelben feltüntetve a forrás, azokat a képeket én készítettem, és azok az üvegek az szerencsére az enyémek :-). Aki tud témába vágó infóval szolgálni, ne habozzon :-)

Érdeklődőknek idemásolok két linket:

http://nol.hu/archivum/archiv-23234-12518

https://www.ch.bme.hu/document/950/original/2001_Noseda_ad.pdf

Huh, befejeztem egy izlandi krimit.

Yrsa Sigurðardóttir: Gének. (Animus, Budapest, 2017; eredeti címe: DNA, Salamonsson Agency, 2014, fordította: Németh Anikó Annamária).

Ettől a csajtól (aki egyébként civilben vezető mérnök egy vízierőműben) egyetlen könyvet olvastam eddig, annak az volt a címe, hogy Utolsó rítus (2005). Aranyos volt, de jellemző, hogy a cselekményt már alig tudom fölidézni, valami középkori könyv körül forgott és a boszorkányüldözéssel volt kapcsolatban. Pár bájos részlet villan be, valami olyan beszólása a főhősnőnek, hogy „a Cointreau sűrített másnaposság”; vagy hogy a tizenéves leendő szülők Pepsinek akarják lenevezni a gyereküket.

Semmi extra, na.

Ahogy ez sem :-)

Izland is Skandináviának számít, hozza tehát a kötelezőt: gyermekkori trauma, diszfunkcionális család, elmagányosodás, vérfertőzés, pedofília, esetleg egy kis vakbuzgó kereszténység annak obligát következményeivel …Izlandi specialitás a belterjes közösség miatt potenciálisan halmozódó a genetikai betegségek témaköre, de az például az alább említésre kerülő másik izlandi szerző hitelesebben ábrázolta. Azért az kevés, hogy veleszületetten hajlamosabb a stroke-ra, vagy lehet, hogy csak nekem, nem tudom. Ez még nem alapozza meg a GÉNEK címet, szerintem. Kicsit hosszadalmas néhol, nyomozati munka nemigen van részletezve.

NAGYON BRUTÁLISAK  GYILKOSSÁGOK BENNE (érdekes, Nesbo-nél is, az mégsem rítt ki ennyire a, figyelem, szö-veg-test-ből), VÁRANDÓS/ KISGYERMEKES ANYÁKNAK ÉS ÉRZÉKENY IDEGZETŰEKNEK  ABSZOLÚT ELLENJAVALLT!

Én speciel élvezem a sok érdekes izlandi nevet: Helgi, Védis, Sigvaldi, Rikhardúr, Frejya, Haldur, Erla, Margrét, Ástrós, Börkur…

Aki izlandi krimire szomjazik (és ki ne szomjazna:-)), kezdje inkább Arnaldur Indriðasonnal. Szerintem Ő sokkal jobb. Izlandon. De Ő sem a skandináv élvonal, nekem viszont valamiért nagyon kedves. Nemcsak azért mert egyik könyvében (Hidegzóna) van egy magyar szereplő. Kevesebb vér, több lélekrajz, történelem, történelem, családi kapcsolatok, azok felbomlása illetve fel nem bomlása, „abszolút szerethető” (juj, csak nem lettem hipszter?!) figurák…a rendőrnő például szakácskönyvet ad ki…, szóval, olvassatok inkább Arnaldurt. Ha nem volna bent a könyvtárban, Yrsa is megteszi, ha nem ellenjavallt :-)

Az alábbi gyöngyszem (még számossal egyetemben) a  Látványtár friss kiállításán tekinthető meg (Dohányzás kultúrtörténete, vagy valami ilyesmi), cím:

Kiállítóház
Tapolca-Diszel, Derkovits u. 7.
a Templom térnél
Tel.: 87/414-120
30/536-5456

A Nikotex családot 1930-ban kezdték gyártani, korántsem volt nikotinmentes, de hatalmas kampányt kerítettek köré. Érdekesség, hogy ha jól értelmeztem, ekkor még nem volt füstszűrő, hanem a dohánylevelek nikotintartalmát próbálták csökkenteni.  Bővebben: http://szipka.blog.hu/2011/02/16/a_fustszuro_megjelenese

A helyesírást meghagytam, plakátszerkesztő nem használt nagy kezdőbetűket (formabontás csírái:-)). A zárójelek, kiemelések tőlem vannak, mert egyszerűen muszáj volt.

a ma nőjéhez szóluk

megkapóan bájos a cigarettázó nő. A halványkék, könnyű füstkarikák már egészen odatartoznak a ma nőjének öntudatos, az élettel megküzdeni akaró és tudó és mégis kecses (óóó, köszönjük) lényéhez. hol van már az az idő, amikor a vékony, finom cigaretta tiltott holmi volt, amit rejtegetni kellett. fájdalom, ma a nő élete is megváltozott (meg bizony). már nem elkényeztetett, agyondédelgetett és agyonvédett nebántsvirágja az otthonnak (sajnos), hanem harcos, munkás, energikus kombattánsa( KOMBATTÁNSA, mi?)  kornak, amelynek többnyire kisportolt testű, egészséges lelkű gyermeke is (többnyire). illik ajkai közé a vékony cigaretta. máról írunk, a rohanó időről (kábé 1935-öt írunk), amely ezer gonddal, bajjal van telítve. és nincs mentség, nincs védelem a nő számára sem. pedig a női idegek is nagyon könnyen felborzolódnak (fel) és a női szívet sem védi páncél (hajjaj, de nem ám). a gyönge női szívet ma oly sűrűn sebzi meg az élet (most akkor kombattáns nebántsvirág, vagy elvesztettem valahol a fonalat?). vigyázni kell tehát mind a kettőre, a női szívre és a női idegekre (szerintem is). vigyázni kell a dohányzásnál is (egyetértek). dohányozzon a nő (nem értek egyet), de gondoljon egészségére, óvja szívét, idegrendszerét a dohányzás ártalmaitól (igen) . a világért se mondjuk, hogy mondjon le a lényét, egész egyéniségét bájosabbá tevő dohányzásról (szerintem de), de szívja kedvenc cigarettáját nikotinmentesítetten. jók a nikotex cigaretták. kellemes az ízük, finom az illatuk, könnyűek, kedvesek (...."és nők a nők, szelídek, kedvesek"*).  aki megpróbálja, örökre híve marad. örökre…nagy szó, igen nagy szó a nőknél (MIVAN?!!!), de a nikotexnél nem túlzás.

*József Attila: Thomas Mann üdvözlése (1937 nyara)

Athenaeum, Felelős kiadó: Hübner Zoltán

Kotorásztam a garázsban.

Egy Bertha Bulcsú könyvet kerestem, Balaton évtizedek a címe. Olvastam már, de föl akartam frissíteni az élményeimet, Gondoltam, hogy az Utazás a Balaton körül-lel együtt ad egy képet a Balaton múltjáról. (Eötvös Károly). Kirándulások előtt-közben-után mindig szeretek sokat kicsit olvasni. Igen ám, de a Bertha Bulcsú-könyvet évek óta nem láttam, és gyanítottam, hogy a költözéskor az egyik ikeás dobozban maradt, ezért elhatároztam, megkeresem.

Természetesen nem találtam meg (egyelőre!), de kezembe akadt egy sötétzöld műanyag gyűrűskönyv.

Megdobbant a szívem, hogy megvannak a pszichiátria tételek kidolgozva, aztán eszembe jutott, hogy egyrészt azok Svédországban dolgozó barátnőmnél vannak, másrészt az a mappa jóval vékonyabb volt és papírfedeles.

De mi lehet ez akkor?

Kinyitottam…és képzeljétek, RECEPTGYŰJTEMÉNY, egyetemista koromból! Nem VÉNY, hanem ételreceptek, nahát! Én erről tökéletesen megfeledkeztem! Gondosan (hozzám képest) kimásolva újságból, szakácskönyvből, később kinyomtatva az internetről (forrásmegjelöléssel, szépen, ahogy kell). Van ott még tésztásdoboz hátuljáról kivágott ételrecept is.

Ahogy elnézem, kb. 2000 és 2004 között születhetett a kis kötet.

A következő ételeket éreztem szükségesnek akkor magamnak kigyűjteni (a mappa hátuljáról előrefelé haladva, vagyis nagyjából visszafelé az időben, gondolom):

Juhtúrós pogácsa

Lenmagos padlizsántorta fokhagymás joghurttal

Padlizsántorta

Padlizsánkrém, kétféleképpen (lap hátoldalán: „A minimálisan invazív szívsebészetről”; ahogy elnézem, mátrixnyomtatóval nyomtava, oh irgalom atyja ne hagyj el)

Gyümölcsös joghurttorta

Joghurttorta, még egy

Lángoska ?

Sonkatölcsér pesztómártással (tautológia, mint a gólyamadár)

Zsemle otthon

Sonkás-olívabogyós kenyér

Diós bejgli

Édes-savanyú alapmártás

Fokhagymás szecsuáni mártás

Annoula-féle túrós süti

Töltött karaj rántva

Tagliatelle verdi mit Parmesancreme

Borókás karfiol (furcsának tűnhet, de finom)

Juhtúrós burgonya tepsiben

Szicíliai olívás narancssaláta

Hagymás-diós karfiolsaláta

Vadasmarha

Gombás sertéstokány

Csiperkével töltött paprika

Bécsi kávé (ez nagy siker volt, egy IC-magaziból másoltam ki)

Szicíliai paradicsomos pesztó

Vaníliafagyis füge (nyami)

Meggyes pite

Gyümölcskenyér

Kókuszos kuglóf

Díszítő porcukor

Csillagocskák

Lekváros lepény

Sült csirke sajttal

Tojás Rossini módra (ennyike)

Sztrapacska (ami HALUSKA valójában, oké?)

Sajtos-gombás sertésszelet

Grillszósz roston pecsenyéhez, oldalashoz, halhoz (három különböző :-), bár nem is volt grillem)

Kiadós sütemény

Angol gyümölcskenyér

Lotharingiai lángos

Fokhagymás burgonyamajonéz (na neee)

Sziléziai burgonyaleves

Szőlőlépuding (micsoda?!)

Joghurtos sütemény

Görög karfiolsaláta

Görög gombasaláta

Karfiol olívabogyóval

Görög hagymás tojás

Csokoládékrém

Élesztőmaszk (úgy látszik, szépségápolási tippeket is gyűjtöttem)

Túrómaszk (lsd, mint fent)

Kakaóscsiga (12 db)

Rákóczi túrós

Mézes-túrós alma

Zöldséges lencseleves (ez szuper volt, rengetegszer csináltam és sosem volt elég)

Provence-i pirítós

Hawaii-szendvics

Sajtos pirítós (teával, sörrel)

Strasbourgi pirítós

Croque monsieur

Krumplis pogácsa

Juhtúrós pogácsa (már megint)

Juhtúrós gombócleves

Kukoricaleves

Hagymás rizssaláta

Tüzes pusztai leves (hú, ezt egyszer augusztusban főztem, vmi sikeres pótvizsga fölötti örömömben)

Püspökkenyér

Püspökkenyér, Váncza

Babossné-féle sütemény túrós töltelékkel, almatöltelékkel

Zsírégető alapleves (emlékeztek, az a káposztás…)

Piskóta

Tiramisu

Makói hagymatorta

Túrófánk

Paradicsomos spagetti gombával

Szárazbab-leves

Sajtos brokkoli

Nyárutói gombatál (milyen költői :-))

Sárgarépás lepénykék

Bruschetta

Gyümölcsös túrós palacsinta

Túrógombóc

Képviselőfánk

Hová lettél, hová levél, oh lelkem ifjúsága?*

:-)

*Arany János: Letészem a lantot

Belefutottam egy írónőbe: Patricia Cornwell a neve. Hiába próbálok visszaemlékezni, hogy került elém (Egyetemi könyvtár, szabadpolc esetleg?), nem tudom. A fülszöveg azzal biztatott, hogy az írónő olyan az igazságügyi orvostani krimik királynője. Gondoltam, ez jó lesz nekem

Előzmények (vagyis magyarázata annak, Kölönte mért szereti az ilyesmit)

A (késő) kilencvenes években volt látható a TV-n egy sorozat, Néma szemtanú címmel (Silent Witness). Egy igazságügyi orvosszakértő/kórboncnok nő volt a főszereplője (a csodás Amanda Burton), aki annyira tetszett nekem, hogy az akkori msn-felhasználónevem (ne tessék nevetni)  is az volt, hogy „Professor Sam Ryan, forensic pathologist”. Azért akkoriban sokkal szemérmesebbek voltak a bonctermi jelenetek. Mindamellett érezhető volt a törekvés, hogy kiszolgálják a nézők borzongási igényét: valami különös (perverz?) okból nagyon menők az olyan filmek, ahol a nők birkóznak rettenetes dolgokkal, mint pl . szétroncsolt tetemek.

Ennek (nők a boncteremben) non plus ultráját voltam balszerencsés láthatni (egyszer, annyi elég is volt) a Murdoch nyomozó rejtélyei c. borzalomban, ami a hölgyek nézők kosztumösfilm-igényeit  úgy szerette volna kiszolgálni, hogy a 21. századi problémakört 19. századi ruhákban és eszköztárral ábrázolja. Például az egyenruhás detektívek söröskirglikkel a kezükben MORZÉN követik a meccset, vagy (vigyázat, tudták fokozni):

Érthető, ugye? Milyen kontrasztos és mégis mennyire életszerű…már akkor is össze lehetett egyeztetni az anyaságot a karrierrel, csak akarni kellett! Meg kell a szívnek szakadni.

Visszatérve a Néma szemtanúra: fogalmam sem volt arról, hogy ez olyan sikeres sorozat a BBC-n, hogy már a 22. évad fut…Egyszer rátaláltam egy éjszakai műszak közben (akkor még benne volt a BBC Prime, vagy Entertainment a munkaadóm kábelcsomagjában :-))…nagyon megörültem, mint régi ismerősnek…de sokkal véresebb volt, mint amire emlékeztem. (Igaz, benne volt David Tennant, a későbbi 10. Doctor Who, amely filmsorozat részletes, ám teljességgel hiábavaló ismeretére is ügyeletben tettem szert). Nem zavart, mert közben én is öregedtem, a patológiát meg az igazságügyi orvostant meg imádtam.

Így visszagondolva, szürreális valahol: látom magamat a retró szobában, ami egykor fogorvosi rendelő volt és a lakályosságára tett kísérletek súlyos kudarcot vallottak…kékes fényt sugároz az ósdi televízió…Kölönte véres krimiket néz és közben fülsértő hangon bármikor visíthat az éjszakába a telefon, hogy indulni kell az aranyos kis Suzukival (egyedül) erdőbe/balesethez/tranzitzónába…nem biztos, hogy ez egészséges volt, de azért jó volt :-)

Előzmények vége.

És akkor itt van nekem Patricia Cornwell megteremtette az olasz-amerikai karakter, dr. Kay Scarpetta, nagyon rokonszenves, meg minden, az előző könyv (Halál oka ismeretlen) szuper volt, letehetetlen…de amit most olvasok…hááát, azért, most lelkifurdalástól övezve föl kell tennem magamnak a kérdést:

Igaz, akkor nem tudom meg, ki volt Gilly Paulson gyilkosa (mert NEM influenzában halt meg, ezt már kiboncolta kiderítette dr. Kay Amazing Scarpetta)…de akkor olvashatnék mást.

Adok neki még öt oldalt az életemből. Győzzön meg.

Képek:

https://www.google.hu/search?q=silent+witness+amanda+burton&newwindow=1&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjWyMy0nvHbAhVxgaYKHeqOBpsQ_AUICigB&biw=1536&bih=748#imgrc=rQVXwNqLDDYteM:

https://www.google.hu/search?q=dr+murdoch+film&newwindow=1&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj5u5HqnfHbAhUKKywKHZMrCcgQ_AUICigB&biw=1536&bih=798#imgrc=Xcom3smahjw1sM:

Felfedeztem egy fickót, Ross Thomas a neve. Már nem emlékszem pontosan, hogyan akadt a kezembe az egyik könyve, a Dupla vagy semmi (Európa, 1983). Az eredeti címe: Chinaman's Chance és 1978-ban jelent meg, most hiretelen nem tudom, melyik kiadó adta ki Ámerikában, de ha valaki ettől nem tud aludni, nézzen utána utánanézek. 

Úgy emlékeztem, hogy tetszett, ezért most, a beköszöntő Nagy Könyvínség idején (tisztára rapszodikusan köszönt be, ha nem vagyok elég elővigyázatos), gondoltam, újraolvasom...és most is nagyon tetszett.

No, akkor nézzünk utána, mi van még Ross Thomastól kis hazánkban. Hááát, nem sok...at fordítottak le. Talán még kettő regényt (Hittérítőragu/Missionary Stew, Hoci-nesze). BUT! Tök termékeny író volt, legalalábbis a wiki szerint. Igazolva láttam egy régebbi elméletemet, miszerint ami világnézetileg nagyjából egyezett az akkortáji kommunista szocialista gondolatisággal (ez olyan divatos szó most), azt lefordították és kiadták (lásd bővebben: cenzúra; Lendvai Ildikó) A bökkenő, hogy amerikai regények azért nemigeen egyeznek gyakran a vasfüggönyön inneni irányelvekkel, ezért  tapasztalatom szerint azok a könyvek kapnak benne zöld utat, amelyekben legalább 

Szóval azért vigyáztak ránk, no. 

Ott tartottam, hogy van ez a hátom kötet, amit említettem. Antikváriumokban fellelhető, egy euró alatti áron. A magyar. Mert a ritka angol példányok tízszer ennyibe kerülnek, ha éppen kaphatók (e-bay, amazon, jövök :-)).

Elkezdtem hát az ijesztő című HITTÉRÍTŐRAGU-t. Nem is bántam meg. Az eredeti 1983-ban jelent meg, a fent említett Missionary Stew címen, nálunk már 1988-ban méltónak találtatott a lefordításra. Falvay Mihály cselekedte ezt. A sztorit most nem mesélem el, mert arról szeretnék írni, hogy menniyre bájosnak találtam pár szó fordítását. 

Olyan szavak, amiknek 1988-ban alighanem itthon nem volt még általánosan használt megfelelője.

Máshol olvastam olyanokat, hog propagandaparancsnok (szerintem a sajtófőnök,vagy szóvivő lesz az), meg egy Patricia Cornwall-könyvben, hogy 

ami szerintem a cheergirl sajátos értelmezése.

Mára ennyit.

Nem az ára, meg a borító teszi a könyvet. :-)

Iskolából hazafelé biciklizve lesett a lánc kisfiam régi-új bicajáról. Régi, mert eleve használtan vettük és nagytesóé volt, és új, mert az övé most már. És VÁLTÓS.

Ezzel a váltóval szórakozott nyilván, mikor is leesett a lánca.

Mit is kell ilyenkor csinálni, hú, de régen volt…

Felrémlett, hogy kislánykoromban szándékosan próbáltam lerugdosni a láncot a jugó csempész import  mountain bike-omról, hogy a szomszéd kisfiú, aki mögöttem jön, megálljon segíteni (nem jött be a terv). Hozzáteszem, hogy úgy volt az csempészet, hogy anyukám megvette jugóban a bicajt, egy ismerős házaspárnál megőrzésre leadta,  hazajött értem, meg egy nagyobb, megbízható fiúért. Átmentünk autóval a jugoszláv határon, majd a nagyfiú és a kis Botos Kölönte ráültek a bicajra, és egy Hamilton konyakot brandyt lobogtatva (18 év fölött egyet lehetett hozni) hazabicikliztek.

A konyakra azért volt szükség, hogy eltereljünk a figyelmet a bringáról. Nem világos, miért kellett ilyen rejtélyesnek lenni, de nekem tetszett. Sajnos a nagyfiú nem. A szomszéd fiúnak meg én nem (hisz nem állt meg segíteni vagy nem sikerült lerugdosnom a láncot, már annyira rég volt, hogy nem emlékszem).

Vissza a jelenbe.

 Így hát nekiugrottam, felfordítottam a kis kék gépet, és elkezdtem nyúlkálni a fogaskerekhez, meg a lánchoz, nagyjából vaktában. Szinte azonnal megállt egy úr segíteni (látásból ismerem,a templomban szoktam látni a feleségével), ám mire lekászálódott, én már meg is oldottam a dolgot.

Büszke voltam.

Másnap ugyanez, illetve majdnem ugyanez lejátszódott: nagyfiú nagybringával eltűnt a horizonton, kisfiú váltogat, lánc lees.

Anya fordít.

Ismeretlen fickó megáll segíteni. Sőt, a házból is kijön egy ismerős, ronggyal, kesztyűvel: időm sincs, hogy bizonyítsak, hogy csináltam már ilyet, hipp-hopp, kész is van.

Változnak az idők :-)

Képek:

https://sconto.hu/a-kerekpar-lancfelkapas-es-a-lancugras-problemaja/

https://www.naplo.hu/kepriport/2014/06/21/vaskereszt-es-jugoszlav-konyak.naplo