"Greenleaf nem akart Smith-King módjára elszaladni, mihelyt megorrontja a bajt. Amellett Olivernek volt néhány jó lemeze, Bartók-művek, meg az a csodálatos Donizetti, amelyet a doktor újra meg szeretett volna hallgatni.

...

-Hallgathatnánk a Händel-lemezt? -kérdezte Marvel udvariasan. Nancy grimaszt vágott és hátradőlt a díszpárnák közé.

         A szüntelenül zuhogó eső zaja monoton háttérzenét szolgáltatott a beszélgetéshez. Most, hogy elhallgattak, a Hű Pásztor szvit töltötte be a szobát. Greenleaf csak a zenekarra figyelt és minden frázis visszatérését a tudós elismerésével nyugtázta. Marvell azonban, a műfaj nélküli művész hallásával érezte, amint ez a lehetetlen, szürke szoba átalakul körülötte, belül fölsóhajtott valami visszavonhatatlanul elvesztett dolog után: zöld ligetet látott, akárha egy Constable-tájképen; a lombok alatt pedig egy pánsípján szereplő szerelmes ifjút.”

in: Ruth Rendell: A festett ördög (To Fear A Painted Devil, Arrow Books, London, 1965); Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983; fordította Fencsik Flóra (100-102. old.)

(Kép: https://www.wikiart.org/en/john-constable/flatford-mill-from-a-lock-on-the-stour-1811)

(Joona felügyelő egy képet mutat az ex-hegedűművész politikusnak, amin négy személy látható, feltehetőleg fegyverkereskedelmi megállapodás közben koccintva egy operában készült amatőr felvételen)

-„Nézze meg az ujjaikat!- kérte Joona.

Némán ült, figyelte, ahogy Axel a fotót tanulmányozta és újra arra gondolt, hogy ha a kép 2009 júliusa, a szudáni elnököt, Omar al-Bashirt érő vádak előtt készült, akkor a megérzése félrevezette őt. De ha az elfogatóparancs után készült, akkor igaza van, akkor törvénytelen cselekedetről van szó.

- Persze, látom az ujjakat – mondta Axel lassan.

- Ki tudja találni, milyen hangon játszanak? – kérdezte Joona suttogva.

Axel felsóhajtott, visszaadta a fényképet és a nagyítót és hirtelen kiénekelt négy hangot. Mély, de tiszta hangokat.

Befelé fülelt egy kicsit, majd felvette a hegedűt a mozaikasztalról és megpendített két magasabb, reszkető hangot.

Joona Linna időközben felállt. 

- Viccel?

Axel Riessen a szemébe nézett:

- Martin Beaver háromvonalas C-t játszik. Kikuei kétvonalas C-t. Kazuhide Isomura szólamában szünet van, és Clive egy négyhangú pizzicatót játszik. Ezt énekeltem az előbb: nagy E, nagy A, kis A és egyvonalas cisz.

Joona feljegyezte, majd megkérdezte:

- Mennyire pontos ez a tipp?

- Nem tippeltem – felelte Axel.

- Maga szerint ez a hangkombináció sok műben megtalálható? Mármint ...a hangok alapján meg lehetne határozni, melyik művet játssza a Tokyo String Quartet a képen?

-Ezek a hangok csak egy helyen fordulnak elő.

- Honnan tudja?

Axel az ablak felé fordította a tekintetét. A nagy, rezgő lombozat az üvegben tükröződött.

- Kérem, folytassa! – mondta Joona.

-Nyilván nem hallottam minden zenét, amit valaha játszottak...

Axel elnézést kérően vállat vont.

- De úgy érti, hogy pont ezeket a hangokat csak egyadott műben lehet fellelni?

- Pontosan ez a kombináció csak egy helyen van, amiről én tudok – magyarázta Axel. – Bartók Béla második vonósnégyese első tételének 156. ütemében.

...- A két hegedű egymást követi, ugyanazok a hangok, de más oktávban- folytatta a magyarázatot. – Szinte túl szép, de a cselló A-dúrjával szemben a hegedűk dissszonánsai ...még ha nem is igazán így érezzük, mivel amolyan átvezetésként...

Elharapta a szót és letette a hegedűt.

...

Joona alig tudta leplezni az izgalmát.

-Elő tudnád keresni a Tokyo String Quartet repertoárját az elmúlt tíz évben?

-Már előkerestem.

Azt meg tudod állapítani, hogy mit játszottak a Frankfurti Régi Operában ebben az időszakban?

-Igen, ami azt illeti, minden évben felléptek ott, volt, hogy többször is.

-Játszották Bartók Béla második vonósnégyesét valamikor?

Rövid gondolkodási idő után Anja azt felelte:

-Igen, egyetlen egyszer. Opus 17.

- Opus 17 – ismételte Joona, tekintete találkozott Axeléval, aki válaszképpen bólintott. 

- Na? – kérdezte Anja.

- Mikor? – kérdezte Jona komolyan. – mikor játszották Bartók második vonósnégyesét?

- 2009 november. 13-án.

- Biztos? – kérdezte Joona.

A fényképen lévő emberek négy hónappal azt követően találkoztak, hogy Szudán elnöke ellen kiadták az elfogatóparancsot, gondolta Joona. 2009 novemberében találkoztak....Emberek haltak meg, és talán további emberek fognak még meghalni. ...Teljes fegyverembargó volt érvényben, amikor találkozott Palmcronával, Raphaellel és Agathe al-Hadzsival. Minden ilyen jellegű üzlet tilos volt és nem volt semmilyen kivétel vagy kiskapu. De Agathe al-Hadzsi lőszert akart venni, a többiek meg pénzt akartak keresni. Nem törődtek az emberijogokkal és a nemzetközi törvényekkel. „

in: Lars Kepler: A Paganini-szerződés, Carta Light Kiadó, 2011, fordította Papolczy Péter, 363-366. old.

Kiemelések tőlem: B. K.

Ismert oltásellenes család érkezik suttyomban hozzám. Helyszín: nem a rendelő, nem is a házunk, valami más hely. Sárga szín, barna cserépkályha, ennyit tudok mondani.

Iratlefűző bugyiban 4 ampulla vakcinát hoznak, külföldről szerezték, és ezzel, csak ezzel hajlandók oltakozni. Én annyira örülök, hogy legalább be lesznek oltva, ugyanakkor annyira gyáva vagyok asszertívkodni, hogy a családanyát, aki úgy néz ki, mint a A kör c. filmből a kislány, ott helyben beoltom.

Tündéri asszisztensnőm figyelmeztet ennek esetleges jogi következményeire, és akkor nagyon megijedek.

Elhatározom, hogy aláíratom velük az oltási beleegyezőt....de hogy, mikor a vakcina itthon nincs törzskönyvezve, egészen elfog a kétségbeesés....

és jöhet a következő jelenet, hogy megvigasztaljon

Testes hölgy jön, mustárszínű egyberuhában, hogy a bal orcáját megcsípte valami és dagad

vizsgálom, egy picit dagadt valóban, de nem is az...lefittyed a szájzuga és érzészavara is van a bal oldalon

gyorsan OMSZ, diszpécser: Süveges Gergő

leadom a kérést, cím, pecsétszám, etc., rendelek tovább

telik az idő, valahogy az Újklinika alagsorában találom magam, benyitok egy ajtón, ott fekszik a néni, megfogyva, összegörnyedve, sok kötéssel (nem találtak vénát)...mondom: HOL AZ OMSZ?!! és kétségbeesetten próbálok visszaemlékezni, hogy sürgős mentést kértem, vagy 2 órán belülit...de hisz a diszpécsernek automatikusan sürgősre kell tenni, ha stroke az iránydiagnózis....

next scene

kedves (másik) nénim megkapta a fájzert OTTHONÁBAN

de hív, hogy jobb kézfején párnányi hematóma és kivérzett, mutatja a vércseppet

igen, Pradaxát/Xareltót, mittudomén, valamilyen NOAC-ot szed...mit tegyek

agyamban sűrű homály

Megvan!

Felhívok egy belgyógyászt!

így is teszek, referálom az esetet, emlékszem, hogy azt is hozzátettem, mint igen releváns információt, hogy „nagyon aranyos néni”....

...de sosem tudtam meg, mi a teendő antikoagulált vérzővel, mert ekkor a tetőtérben lakó erdei pele (védett) elkezdett mozgolódni, én meg felébredtem.

Már világosodott.

Éljen a szabadság, éljen a haza!

�

 Kép: Erdei pele (Dryomys nitedula); depositphotos

Pénteken, munkaidő után 2 órával azzal jutalmazott meg a Jóisten, hogy elcsíptem a szőregi kispiacot.

Szamóca, újkrumpli.

Zsongó fejjel még még nem tudtam, ebből mi lesz, de éreztem, hogy ha más nem is...max semmi, de az anyag jó.

Kezdjük ott, hogy az újkrumplit meg kell egyáltalán kaparászni hőkezelés előtt? Najó, legyen. Előfőzöm, kisütöm...de nem ám akármilyen olajban! Most vettem a Mátyás téren hidegen sajtolt napraforgó-olajat, az ám az igazi

Izéééé...de ez mind buta szénhidrát lesz vacsorára...SALÁTA KELL?

Fáradt Háziasszony(=Dolgozó Nő) kirombol a sötét kertbe fejlámpával, ollóval, kaszabol, amit ér. 

Ez mártogatósnak jó lezs, de hol a saáta

Ez mártogatósnak jó lesz...de a SALÁTA?!

Jóóó

 Intermezzo:

Jóóóó, kisütjük a krumplit, megcsináljuk a mártogatóst: tejföl, fokhagyma, zöldfűszer-özön, Ston-ból só (akciós Cserpes tejföllel a Pengő ABC-ből)...aztán...majd látjuk....

 ***mártogatósról nem tudok képet tölteni valamiért***

Hát bocsi...fáradt vagyok...nem tudok többet szerkesztgetni....de finom volt, annyit mondhatok :D

Ki lát ma már rózsavizet? Alig hiszem, hogy a fővárosi gyógyszerészek elfáradtak volna húsvét hétfőjén. Vidékre kell menni, egy csöndes magyar városka házai közé, hogy viszontlássuk a gyerekkorunk mulatságát, oda kell állnunk a fodormentaszagú patika üvegajtajába, végignézni a locsolókat, akik ibolyás mellénnyel, felrózsázott kabáttal jönnek a patikába, és rózsavizet kérnek. Ennek a zavaros fehér folyadéknak ott még mindig nagy a varázsa. A kopasz és humoros patikus is a régi. Nem egészen üzletember, félig tréfamester, az ünnep szertartásos rendezője, félig rejtélyes és kedves bűvész. Hasas üvegekbe, sokszor borosflaskókba bugyogtatja az illatos vizet. Ha a vevő tüllel parancsolja, beköti az öntözőüveget, és a tüllt szépen körülvágja a patika ollójával. A dugót pedig maga rovátkálja ki a zsebkésével. Úgy látszik, a patikust is szórakoztatja a húsvéti mulatság. Nyurga gavallérok érkeznek, akik zöld és sárga parfümöket is kérnek, az üvegre boszorkányos illatszivattyúkat, gumilabdával vagy ravasz illatszerszámokat, revolvert, melyből orchidea- és heliotropillatot lehet fecskendezni, tőröket, melyekből lila orgonaparfüm fröccsen. A vidéki kisasszonykák hajnalban ébrednek. Nem egészen azok már, akik gyerekkorunkban voltak. Sokat utaztak és sokat olvastak, jól zongoráznak, nyelveket is beszélnek, de ezen a napon korábban kelnek, mint egyébkor, a tisztaszoba asztalát megterítik, édes süteményeket raknak rá, s a hajukba - ábrándosan és finoman - sárga nárciszt tűznek. A szobából egyszerre kacagás hallatszik. Megérkezett az első locsoló, és a kisasszony fehér nyakán végigpatakzik a rózsavíz permetege.

Az, aki huszonnégy órára érkezik erre a vidéki ünnepre, csodálkozva és kissé értetlenül bámulja. Ezek az emberek ma mind játszanak. A játék pedig kötelesség. Akik a játék szereplői, hétköznapokon komoly és okos és igen értelmes emberek, leányok, akiknek tudományos, művészi műveltségük van, férfiak, akik nehéz értékes munkát végeznek. Mégis egész szívvel és teljes áhítattal játszanak. Van stílusérzékük. Értik a játék szertartását. A vidéki ember játékos és jelképek között él. Szimbólumait pedig, melyeket egy gazdagabb és kényelmesebb élet helyett kapott cserébe, tiszteli. Kellő alkalmakkor teljesen alárendeli magát ennek az etikettnek, melyet valaha - homályos korokban - a nép képzelete szabott meg, és e formák közt örül és szomorkodik, mint egy régi elfeledett szertartás naiv és öntudatlan szereplője. Nekünk úgy tetszik, hogy ez az élet komolyabb, súlyosabb, kulturább, mint a mienk. Ezekben a percekben pihen és elmélyül a létük. Ha pedig barbár életről van szó, akkor inkább a mi józan, jelképek és ünnepek nélkül való fővárosi életünk látszik barbárnak, mint ez. A japánnak, ennek a par excellence kultúrfajnak nem egy ilyen ünnepe van, de száz és száz. Azok a kis sárga emberkék, akik három-négy európai egyetemet végeznek el, hazamennek, és ott az ázsiai földön tovább játsszák azokat a társasjátékokat és családi szertartásokat, melyek éppen hatezer évesek. Van nekik egy teazsúrjuk, mely vallásos családi misztérium. Leülnek az asztalhoz, szigorúan megállapított, ódon szöveg szerint társalog a leány és a férfi, s bambuszpálcikákkal kanalazzák a virágból főtt teát. A naivság és a kultúra egy. Nekünk azonban elvették a játékainkat és a szimbólumainkat. Széttörték a rózsavizes üvegeinket. Az üvegbe a silány polgári okosság, a nyárspolgári raison kotyvalékát s a cinizmus vitriolját öntötték. Mit kaptunk a rózsavíz helyébe? Üres kézzel állunk, bámulunk, és szegénynek érezzük magunkat.

Én azonban felhoztam a vidékről a rózsavizes üveget az íróasztalomra tettem - már múzeumi ritkaság -, és nézem, amíg írok.

Élet, 1913. március 30.

(Kép: Pinterest)

Nem tudom, gondolkoztatok-e már azon, hogy ma, december nyolcadikán mit ünnepel az Anyaszentegyház.

Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatását.

Mármint, hogy Szűz Mária édesanyja, (Szent) Anna méhében szeplőtelenül/eredendő bűn nélkül/férfiú közreműködése nélkül született.

Csakhogy, miután a Szentírásban nem szerepel adat Szűz Mária szüleire vonatkozóan :-), ezért a mai napra rendelt evangélium az Angyali Üdvözlet története, tehát Jézus fogantatása, ami pedig  Gyümölcsoltó Boldogasszony (jeles nap :-)) ünnepére esne hivatalosan (lehet követni?)

Enegm nagyon érdekelt azért Szent Anna élete, egyrészt a neve miatt, másrészt, mert könyvvel ábrázolják, harmadrészt, mert nagymamaszent. és nagyon szerettem a nagymamáimat.

(boldog) Emmerich Katalin (1774-1824) ágostonrendi apáca látomásait ismeritek? 

"Látomásaiban egyes bibliai jeleneteket s Jézus három nyilvános évének tanító-működését szemlélte, s e szemlélődésről való beszámolóiban a bibliai helyeknek, személyeknek s egykorú szokásoknak olyan fokú s pontos ismeretét árulta el, amely a műveletlen földműves leánynál emberileg érthetetlen volna. Istenről azt vallotta, hogy Istenben van minden, végtelen, ezért nincs Istenben külön múlt, jelen és jövő. A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése c. könyvben leírt jelenetekből Mel Gibson is felhasznált A passióban. (wiki)

Van egy másik könyv is, Szűz Mária élete...ebben olvastam ilyesmiiket, de most csak az apokrifekből (Jakab? ál-Máté?)tudok Nektek idézni, szerintem szívszorító.

Kiemelések tőlem.

1. Fejezet.
1. Vala Izraelben egy Júdea törzséből származó Joachim nevű férfi, aki saját juhainak vala a
pásztora és az ő egyszerűsége és lelke szerint félte az Urat.
2. És semmi mással nem törődött, csak a maga nyájával, melynek terméséből ő mindenkit
részesített, akik Istent félték,
3. és ajándékait kétfelé adogatta, egyiket azoknak, akik Isten félelmében jártak, a másikat
azoknak, akik az Úr tanításait hirdetik.
4. Így aztán úgy a bárányokat, mint azok gyapjúját és egyéb javait, mindenét amije csak volt,
három felé osztotta.
5. Egy részt az özvegyeknek, árváknak, idegeneknek és a szegényeknek, - másik részt azoknak, akik Istent szolgálják, és a harmadik részt magának és háznépének tartá meg.
6. És mivel így cselekedett, Isten úgy megáldotta az ő nyáját, hogy senkinek sem volt Izraelben hasonló nyája.
7. És így cselekedett ő már életének 15-ik évétől kezdve.
8. Mikor pedig 20 éves lett, feleségül vevé Annát, Achar leányát, a maga törzséből, vagyis
Juda törzséből. Dávid nemzetségéből.
9. S noha már mintegy húsz évig együtt éltek, gyermekük még nem volt.

2. Fejezet.
1. Történt egyszer, hogy az ünnepek alatt, midőn égőáldozatot mutattak be az Úrnak, Joachim is ott
állt áldozatával az Úr színe előtt.
2. És hozzá lépve Isten templomának egyik írástudója, Ruben nevű, és mondá neki:
3. Neked nincs megengedve, hogy áldozz Istennek, mert nem áldott meg Isten téged, mivel neked
nem adott utódot Izraelben.
4. S mivel ő magát nagyon szégyellte a nép előtt, kiméne Isten templomából és síra. (ahhh!)
5. És nem tért haza az ő otthonába, hanem elment az ő nyájához és pásztoraival elment a hegyekbe,
messze otthonától,
6. úgy, hogy öt hónapon át Anna se kapott róla semmiféle hírt.
7. És ő sírva imádkozott és mondá: Izrael Ura és Istene, te Erősség, ha már fiakat nem adtál nékem,
miért veszed el tőlem férjemet?
8. Hiszen már öt hónap telt el s még mindig nem láttam a férjemet és nem tudom, vajon meghalt-e,
legalább eltemethettem volna.
30
9. S midőn nagyon keservesen sírt, bement lakása belsejébe és térdrehullva tárta Isten elé könyörgését.
10. S midőn imája után felállt, felemelé szemeit és verébfészket pillantott meg az egyik babérfán,
11. és így szólt mély sóhajtások között az Istenhez, mondván: Uram, mindenható Isten, ki minden
teremtménynek adtál gyermeket, a vadállatoknak, az igavonóknak, a kígyóknak, a halaknak és
madaraknak,
12. és azok mind örvendeznek a fiaiknak, hálát adva neked, hogy megáldottad őket, mint lehet,
hogy egyedül engem zártál ki a te kegyajándékaidból?
13. Uram, te ismered az én szívemet, tudod, hogy házasságom kezdetén megfogadtam, hogy ha te
Uram, leányt, vagy fiút adsz nékem, én őket a te szent templomod szolgálatára szentelem.
14. S mialatt ő így beszélt, hirtelen megjelent előtte az Úrnak angyala és mondá neki:
15. Ne félj Anna, mert az Isten szándéka, hogy utódot ad néked,
16. az mi tőled születni fog, örökké csodáltatni fog.
17. S midőn ezt mondá, eltűnt az ő szemei elől.
18. Ő pedig remegve és reszketve, a nyert látomás és a hallott beszéd fölött, szobájába tért és
mintegy halott esett fekhelyére,
19. és egész napon és egész éjjelen át így maradt, hevesen reszketve és imádkozva.
20. Aztán híva az ő szolgálóját, mondá neki: Látod, hogy özvegységre jutottam és nagy félelemben
vagyok, és még be sem lépsz hozzám?
21. Erre morogva felelé ő és mondá: „Ha Isten a te méhed bezárta és férjed elvette tőled, mit
tehetek én veled?” (milyen szolgáló az ilyen?!!!!)
22. És midőn Anna ezeket hallá, hangosan kiálta és síra.

3. Fejezet.
1. Ugyanezen időben, a hegyek között, ahol Joachim az ő nyáját legeltette, megjelent egy ifjú
és mondá neki:
2. Miért nem térsz vissza a te nődhöz? Húsz éve az enyim, most pedig, mivel Isten nem akar
nékem őtőle gyermeket adni, és szégyennel és megaláztatva kellett az Isten templomából kijönnöm,
3. minek térjek vissza, hisz megvetett és megalázott vagyok?
4. De az én szolgáim keze által ezután is szívesen megadom a szegényeknek, özvegyeknek és
árváknak és Isten szolgáinak az ő részüket.
5. S midőn ő ezeket mondá, mondá néki az ifjú: Én Isten angyala vagyok, ki megjelentem a te
síró és könyörgő feleségednek,
6. és szerfölött megvigasztaltam, hogy te szomorúságból hagytad el őt, és hogy ő tőled egy
leánykát fog szülni.
7. És ő az Isten templomában lészen, és a Szentlélek fog rajta megpihenni és ő boldogabb
lészen, mint az összes szent asszonyok,
8. úgy, hogy senki sem mondhatja majd, hogy előtte lett volna ilyen, s utána se lészen az
örökkévalóságon át, aki hasonló volna hozzá.
31
9. És az ő magja áldott lesz, és ő maga is, és ő lészen anyja az örök Áldásnak.
10. Azért menj le a hegyekről és térj vissza a te nődhöz, és adjatok mindketten hálát a
mindenható Istennek.
11. És Joachim imádá őt és mondá neki: Ha én kegyelmet találtam, úgy maradj egy kevés
ideig az én kunyhómban, és áldj meg engem, a te szolgádat!
12. És az angyal mondá neki: Ne mondd, hogy szolgád, mert az én szolgatársam vagy, mert
egy Úrnak vagyunk a szolgái mi.
13. Mivel pedig az én ételem láthatatlan és az italomat halandó emberek nem láthatják,
14. azért nem szükséges arra kérned, hogy én a te kunyhódba belépjek, hanem amit te nekem
szántál, hozd meg az Istennek mint áldozatot.
15. Ekkor egy hibátlan bárányt véve elő, mondá Joachim az angyalnak: Magamtól nem
mertem volna égő áldozatot hozni Istennek, ha a te parancsod nem ad rá jogot erre.
16. És az angyal mondá neki: Én se mernélek felbíztatni ezen áldozathozatalra, ha nem ismerném Isten akaratát.
17. Történt aztán, hogy, mikor Joachim Istennek bemutatta az áldozatot, az Úr angyala az
áldozat illatával és füstjével felszállt az égbe.
18. Ekkor Joachim arcára borula és hat órától egész estig így, fekve marada.
19. Ekkor az ő béresei és szolgái odajövének és nem tudván mi történt, megijedtek s azt
hitték, hogy ő megölte magát.
20. majd hozzá lépve, alig tudták a földről felemelni.
21. Midőn pedig ő mindezeket elbeszélte nekik, amiket látott, nagyon elcsodálkozának és
elálmélkodának,
22. ők pedig intették őt, hogy késedelem nélkül teljesítse az angyal parancsát, és térjen vissza
gyorsan feleségéhez.
23. És míg Joachim lelkében háborgott, vajon visszatérjen-e vagy ne, történt, hogy az álomtól
elnyomatott.
24. S íme az Úrnak ugyanaz az angyala, aki éberállapotában is megjelent neki, álmában is
megjelent és mondá:
25. Én vagyok az az angyal, aki Istentől a te őrzésedre rendeltetett; szállj le és térj vissza
Annához.
26. Mert azok a jóságos cselekedetek, amelyeket te és a te feleséged cselekedtetek, a Magasságos színe előtt vannak,
27. s nektek olyan utód adatott, amilyen kezdettől fogva sem a prófétáknak, sem a szenteknek
soha nem adatott és nem fog adatni.
28. S lőn, midőn Joachim felébredt, hívá pásztorait és közlé velük álmát.
29. Ezek azonban kérték urukat és mondák: Vigyázz, hogy Isten angyalát valamiképp meg ne
vesd, hanem készülj és lassú léptekkel, legeltetve menjünk alá.
30. És midőn már harminc napja vonultak alá és közel voltak ama helyhez, megjelent az
Úrnak angyala imája között Annának s mondá neki:
31. Menj le ama aranykapuhoz, ott találkozol férjeddel, mert ő ma jön hozzád.
32
32. És ő az ő szolgálójával odasietett s midőn a kapuhoz értek, imádkozni kezdett.
33. És mikor már sokáig várakozott és a hosszú várakozásba csalódva állt, felemelé szemeit
és látá Joachimot az ő nyájával jönni.
34. Ekkor elébe futott és nyakába esve hálát adott Istennek és mondá: Özvegy voltam s íme,
többé nem vagyok terméketlen, mert megfogantam.
35. És nagy öröm vala összes ismerőseik és rokonaik között, úgy, hogy Izrael egész földje
szerencsét kívánt nekik.

4. Fejezet.
1. Aztán, a foganás után mintegy kilenc hónap körül, Anna leányt szüle, akinek nevét,
Máriának nevezé.
2. S midőn harmadik éve szoptatta már őt, egyszer Joachim és neje Anna, elmentek az Úr
templomába,
3. és áldozatot mutatva bé az Úrnak, beadták a kis Máriát a szüzek hajlékába, akik éjjel nappal
az Isten magasztalásával foglalkoztak.
4. Midőn őt az Úr temploma elé helyezték, a tizenöt lépcsőn oly gyorsan ment föl, anélkül,
hogy hátra tekintett volna, amint ezt a gyermekek szokták, hogy szüleiket lássák.
5. Úgy, hogy mindazok, akik ezt látták, megbámulták, sőt a templom papjai is csodálkozának.

6:40.

Megint megcsúsztam.

Szaladok föl ébreszteni a fiúkat.

Reggeli ének.

Nagynál függöny elránt (jééé, havazik), határozott puszi, „nyomás lefelé”! csatakiáltás (meg sem moccan).

Kicsinél függöny elránt (jééé, még mindig havazik), puszi, „vár a meleg tejecske” csatakiáltás, rohannék, hogy előássam a focis aláöltözőket, hisz havazik (közben forrón imádkozom, hogy ne legyenek kinőve)…mikor a kicsi, még csukott szemmel, rámparancsol.

-OLVASS…!

Micsoda?! Oh irgalomatyjanehagyjel…most jut eszembe, hogy megígértem este, hogy reggel mesélek…mert a nagy valami youtuberes videót választott esti mesének; olyan fura szemüvegek voltak voltak benne és furcsán mozgott a narrátor-fiú; valami VR-készüléket (jól mondom?) mutatott be, és a kicsinek hiányérzete támadt…de már olyan késő volt…

-Kisfiam, ne haragudj, megfeledkeztem róla…majd délután kettőt mesélek, jó (olyan nagyon hülyék a felnőttek) szaladnék tovább, azt gondolván, beleegyezett.

Majdnem sírva fakad.

-Akkor NEM olvasol?

Elszégyellem magam.

-Melyik mesére gondoltál?

-A Pöttömke intézkedik-re.

Hülye fölnőtt megnézi: 3 darab oldal.

Elmeséli.

Álomittas, de elégedett kis szőke fej indul a tejecskéhez.

(Utóhang: a nagy szobájából kiáltás: „Eeeez meg mi volt?!”)

„Vilma igazán nem tudta, jó-e ez, vagy rossz? Legyen boldog, amiért ez így történt? Vagy sírjon? megijedjen? Vagy beleszédüljön az álmaiba?

         Nyolc éve múlt, hogy írógépen kopogtatott az irodákban nyolc éve múlt, hogy lemondott az álmairól: egyetemre menni, orvosnak lenni, kis falus sok maszatos, pirosképű drága rakoncátlan gyermekét gyógyítgatni, öreg anyókák utolsó esztendeit megkönnyebbíteni egy kis jótanáccsal, őrangyala lenni valahol messze, egy községnek, ahol még nem is sejtik, hogy ő eljön majd és akkor, ha a jó Isteni is úgy akarja, nem lesz többé abban a járásban gyermekét gyászoló anya.

         Ez volt Vilma álma.

         Mindig ritkábban, mindig ritkábban jutott eszébe már...hisz tudhatta az első esztendőtől kezdve, hogy ostobaság...hogy nem leehet reménye a sorsa változására...hogy, ha dolgoznia kell, egész nap az irodában kopogtathat, nem tanulhat.

         Lassan már nem is vágyott rá annyira. ...ha néha még felködlött előtte ez a bohó, kislányos ábránd, kicsit kesernyés mosolygással mondta magában, hogy úgysem választották volna meg körorvosnak sehol. Körorvosnak nőt! Nem bíznának meg benne. És hogy örülnie kell, amiért megél, amiért nem koplal éppen és amiért meg tudja fizetni s szobája bérét havonkint és amiért lassan lassan annyira vitte, hogy három pár kifogástalan harisnyája volt a fiókban és nem kellett minden este mosnia hol harisnyát, hol zsebkendőt, hol fehérneműt. Ha nagyon jó kedve volt, nem is maga mosott már, hanem kiadta a viceházmesternének! Úgy bizony!

In: Mandulaszappan, részlet; Kosáryné Réz Lola: Lelkek és arcok, Singer és Wolfner, Budapest, 1935, 167. old.

Kiemelések tőlem, B.K.

Address Only On This Side

Tek. Bolezny Antal Gimn. Tanár úrnak

Kis-kun.-Félegyháza

Széchényi utca 3. sz.

Hangaria

Európa.

Message May Be Written On This Side

Kedves Antal Öcsém

Oly nyugtalan vagyok hogy oly rég nem írtál

Karcsi meg két hónap alatt egyetlen sort sem

írt. Istenem de nagy 

lelki gyötrődésben is élek azért a fiuért

öröm helyett csak foly-

tonos rettegést szerez

hogy mi hírt halhatok

ujra felöle.-Isten veletek.

Ölelek mindanyiotokat szerető nénéd Fáni

Postabélyegző: CLEVELAND OHIO, 1922.SZEPT.19.2:30 PM.

(betűhív (?) átírás; magántulajdon)

"Csakúgy, mint mindenki, Pacciale is örökölt egy kis földecskét az apjától, de az övé szorosan a tenger mellett volt, egy kopár szikla, ezer lábnyira, Damecuta alatta. Évszámra hordta föl a hátán a földet, amíg a talaj alkalmassá vált néhány szőlőtőke és fügekaktusz elültetésére. A szőlőjéből úgyszólván nem szüretelt soha, mert a szőlőt rendszeresen kiégette a sós tajték, amelyet fölkorbácsolt a délnyugati szél...beszéde tele volt költészettel s hasonlataiban tiszta, arkaikus rövidség volt...Jól tudtam, hogy ez a sziklákon való fel- és lecsúszás mér nem neki való, mert sokszor elfulladt a lélegzete s az erei sem voltak már elég rugalmasak. De egyébként mindig változatlan volt, nem panaszkodott semmiről, szokott étvággyal ette a makaróniját és virradattól napnyugtáig talpon volt. Egyszerre csak nem akart enni. Minden úton módon próbáltuk rávenni, de nem sikerült. Annyit elismert, hogy egy kicsit fáradtnak érzi magát s örül, hogy néhány napig a pergolában ülhet, a tengert nézheti. Aztán mindenáron le akart menni a telkére s csak nagy erőfeszítéssel tudtuk rábeszélni, hogy maradjon nálunk. Nem hiszem, hogy ő maga tudta volna, miért akar lemenni, én azonban tudtam. A primitív ember ösztöne hajtotta, hogy elbújjon a többi ember elől s egy szikla, egy bokor mögé, vagy a barlangban feküdjék le, hogy meghaljon, mint évezredekkel azelőtt a primitív emberek. Délután kijelentette, hogy szeretne kicsit ágyba feküdni, holott egész életében soha egy napot sem töltött ágyban. A délután folyamán többször megkérdeztem, hogy érzi magát, megköszönte és kijelentette, hogy jól. Estére ágyát az ablakhoz toltam, hadd lássa, amint a nap lehanyatlik a tengerbe. Amikor Ave Maria után visszatértem, az egész háznépe, testvére, barátai ott voltak mellette. Senki sem hívta őket. Én magam sem gondoltam, hogy ilyen közel van a vég. Nem beszéltek, nem imádkoztak, csak csendesen ültek az egész hosszú éjszakán át. Szokás szerint senki se ült közel az ágyhoz. A vén Pacciale csendesen és barátságosan feküdt és kitekintett a tengerre. Minden olyan egyszerű és ünnepélyes volt, mint amilyennek lenni kellene, ha egy élet befejeződik. Jött a pap az utolsó kenettel. A vén Paccialét fölszólította, hogy gyónjon meg és kérje bűnei bocsánatát. A pap feloldozta és a mindenható Isten pedig mosolyogva fogadta s azt mondta, hogy szívesen látott vendég az égben a vén Pacciale. Azt hiszem, már ott is volt, amikor hirtelen felemelte a kezét és szelíden, szinte félénken megcirógatta az arcomat. „Siete bouono com il mare”, suttogta. Jóságos vagy, mint a tenger.

         Nem fennhéjázva írom le ezeket a szavakat, hanem bámulattal. Honnan jöttek? Bizonyosan nagyon messziről. rég elmúlt, aranyidők visszhangjaképpen, amikor Pán még élt, az erdő fái beszéltek a tenger hullámai énekeltek az ember pedig figyelt és megértette őket.”

In: Axel Munthe: San Michele regénye, Budapest, 1935; Káldor Könyvkiadóvállalat; 387. oldal