
"Megyek az orvoshoz.
- Várjak, - mondják, - a munkaszobájában van.
- De nem várhatok ám.
Kijön az orvos. Kedves ismerősöm: csak kávéházi ismerős, de igen kedves, értelmes ember, - s afféle csevegő természet, mint az erdélyiek általában.
Behí a műhelyébe. Hát egy csontváz fekszik ott hanyatt az asztalán: tiszta fehér csontok. Fehér cérnával vannak a csontok végei összefűzve.
- Lássa, - mosolyog, - ilyennel is kell mellékesen babrikálnom, hogy megéljek. Holmi jótermetű csavargók idekerülnek a kórházból, és én szépen összefűzöm cérnával a csontjaikat, a szolgám meg aztán sárgaréz-dróttal. S a csavargó szegény megint útnak indul Németországba, Amerikába. Száz koronát fizetnek egyért-egyért.
- Hát aztán kinek kell az?
- Festőknek, iskolai muzeumoknak. Mostanában költők is veszik. Tudja az az ujfajta költészet, az a denaturált... Nodehát ne sajnáljon, nem olyan verejtékes munka ez, mint a sarjukaszálás.
S mutatja a vékony sárgaréz drótokat. Magyarázza, hogy azok a csontok végébe kerülnek. Csak egy árral lyukat szúr, egy kis fogóval belegörbíti a drótot. Egy órai kis munka. Nem is bánná, ha több csavargó járna Kolozsvár vidékén.
Kinyitott azután egy zöld sirtinggel kárpítozott szekrényt s mutatta milyen az összeállítása az embernek.
Ej, gondoltam, mégis kár, hogy nincs velem a feleségem.
- Dehát beszéljünk most már a kocsijáról, doktorom: hogy?
- A lóval együtt nyolcszáz korona.
- Szerszámmal, zablával, hozzátartozókkal?
- Még a szerszámkenőcsöt is odaadom.
- Nekem még valami kellene ráadásul s akkor nem is alkuszom.
- Micsoda?
- Az a csomó csont az asztalon. Meg az a dróttekercs hozzá, meg az a fogócska.
- Minek a?
- Tudományos mulatságnak. Szeretem az efféléket.
Hát persze, hogy ideadta: neki legfeljebb ha tíz koronájába került.
Mármost mi volt az én gondolatom, hogy azokat a csontokat megvettem?
Megépítem Margit előtt Ádámot, az első embert.
Egyenkint szedem neki elő a csontokat. Először csak a lábfejcsontokat, aztán a szárcsontokat térdig, aztán térdtől a medencecsontig, aztán a csigolyacsontokat és bordákat rakom össze. A drótfüzőkkel. Egy téli napon majd elmagyarázom neki a Teremtő gondolatait és bölcsességét, amint az emberi csontokban legérthetőbben szembetünik. Akkor aztán a halál képe nem lesz az neki, ami Cselkeynének volt.
- No csak pakoljuk hát el azt az embervázat.
Az orvos fölemelte a koponyánál fogva az egész csontembert és bebocsátotta szépen egy méternyi lapos ládikába. A lábszárcsontokat, karcsontokat összehajtogatta. Olyanná vált, mint a Pompéji emberek csontmaradványai, akik összeguborodva haltak meg ott a tüzes hamuban. Betakarta, körültömködte szénával. Beszögezte.
Este kilenckor érkeztem haza, - előbb is, mint igértem.
Az ajtó be van zárva. A cselédek hozzák futva a kulcsot: a feleségem még uzsonna előtt kilovagolt."
In: Gárdonyi Géza: Szunyoghy Miatyánkja, 1916.
SPOILER ALERT
És: Később a főhős, felesége hűtlenségét sejtvén, fölgyújtja a házukat, és tengerre száll...ám a hamvak között megtalálják majd a zsebóráját és az elszenesedett csontokat...így halottnak hiszik és nem keresik többé.
#forensicmedicine
Kép: Pinterest.ch