Ki lát ma már rózsavizet? Alig hiszem, hogy a fővárosi gyógyszerészek elfáradtak volna húsvét hétfőjén. Vidékre kell menni, egy csöndes magyar városka házai közé, hogy viszontlássuk a gyerekkorunk mulatságát, oda kell állnunk a fodormentaszagú patika üvegajtajába, végignézni a locsolókat, akik ibolyás mellénnyel, felrózsázott kabáttal jönnek a patikába, és rózsavizet kérnek. Ennek a zavaros fehér folyadéknak ott még mindig nagy a varázsa. A kopasz és humoros patikus is a régi. Nem egészen üzletember, félig tréfamester, az ünnep szertartásos rendezője, félig rejtélyes és kedves bűvész. Hasas üvegekbe, sokszor borosflaskókba bugyogtatja az illatos vizet. Ha a vevő tüllel parancsolja, beköti az öntözőüveget, és a tüllt szépen körülvágja a patika ollójával. A dugót pedig maga rovátkálja ki a zsebkésével. Úgy látszik, a patikust is szórakoztatja a húsvéti mulatság. Nyurga gavallérok érkeznek, akik zöld és sárga parfümöket is kérnek, az üvegre boszorkányos illatszivattyúkat, gumilabdával vagy ravasz illatszerszámokat, revolvert, melyből orchidea- és heliotropillatot lehet fecskendezni, tőröket, melyekből lila orgonaparfüm fröccsen. A vidéki kisasszonykák hajnalban ébrednek. Nem egészen azok már, akik gyerekkorunkban voltak. Sokat utaztak és sokat olvastak, jól zongoráznak, nyelveket is beszélnek, de ezen a napon korábban kelnek, mint egyébkor, a tisztaszoba asztalát megterítik, édes süteményeket raknak rá, s a hajukba - ábrándosan és finoman - sárga nárciszt tűznek. A szobából egyszerre kacagás hallatszik. Megérkezett az első locsoló, és a kisasszony fehér nyakán végigpatakzik a rózsavíz permetege.

Az, aki huszonnégy órára érkezik erre a vidéki ünnepre, csodálkozva és kissé értetlenül bámulja. Ezek az emberek ma mind játszanak. A játék pedig kötelesség. Akik a játék szereplői, hétköznapokon komoly és okos és igen értelmes emberek, leányok, akiknek tudományos, művészi műveltségük van, férfiak, akik nehéz értékes munkát végeznek. Mégis egész szívvel és teljes áhítattal játszanak. Van stílusérzékük. Értik a játék szertartását. A vidéki ember játékos és jelképek között él. Szimbólumait pedig, melyeket egy gazdagabb és kényelmesebb élet helyett kapott cserébe, tiszteli. Kellő alkalmakkor teljesen alárendeli magát ennek az etikettnek, melyet valaha - homályos korokban - a nép képzelete szabott meg, és e formák közt örül és szomorkodik, mint egy régi elfeledett szertartás naiv és öntudatlan szereplője. Nekünk úgy tetszik, hogy ez az élet komolyabb, súlyosabb, kulturább, mint a mienk. Ezekben a percekben pihen és elmélyül a létük. Ha pedig barbár életről van szó, akkor inkább a mi józan, jelképek és ünnepek nélkül való fővárosi életünk látszik barbárnak, mint ez. A japánnak, ennek a par excellence kultúrfajnak nem egy ilyen ünnepe van, de száz és száz. Azok a kis sárga emberkék, akik három-négy európai egyetemet végeznek el, hazamennek, és ott az ázsiai földön tovább játsszák azokat a társasjátékokat és családi szertartásokat, melyek éppen hatezer évesek. Van nekik egy teazsúrjuk, mely vallásos családi misztérium. Leülnek az asztalhoz, szigorúan megállapított, ódon szöveg szerint társalog a leány és a férfi, s bambuszpálcikákkal kanalazzák a virágból főtt teát. A naivság és a kultúra egy. Nekünk azonban elvették a játékainkat és a szimbólumainkat. Széttörték a rózsavizes üvegeinket. Az üvegbe a silány polgári okosság, a nyárspolgári raison kotyvalékát s a cinizmus vitriolját öntötték. Mit kaptunk a rózsavíz helyébe? Üres kézzel állunk, bámulunk, és szegénynek érezzük magunkat.

Én azonban felhoztam a vidékről a rózsavizes üveget az íróasztalomra tettem - már múzeumi ritkaság -, és nézem, amíg írok.

Élet, 1913. március 30.

(Kép: Pinterest)

Nem tudom, gondolkoztatok-e már azon, hogy ma, december nyolcadikán mit ünnepel az Anyaszentegyház.

Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatását.

Mármint, hogy Szűz Mária édesanyja, (Szent) Anna méhében szeplőtelenül/eredendő bűn nélkül/férfiú közreműködése nélkül született.

Csakhogy, miután a Szentírásban nem szerepel adat Szűz Mária szüleire vonatkozóan :-), ezért a mai napra rendelt evangélium az Angyali Üdvözlet története, tehát Jézus fogantatása, ami pedig  Gyümölcsoltó Boldogasszony (jeles nap :-)) ünnepére esne hivatalosan (lehet követni?)

Enegm nagyon érdekelt azért Szent Anna élete, egyrészt a neve miatt, másrészt, mert könyvvel ábrázolják, harmadrészt, mert nagymamaszent. és nagyon szerettem a nagymamáimat.

(boldog) Emmerich Katalin (1774-1824) ágostonrendi apáca látomásait ismeritek? 

"Látomásaiban egyes bibliai jeleneteket s Jézus három nyilvános évének tanító-működését szemlélte, s e szemlélődésről való beszámolóiban a bibliai helyeknek, személyeknek s egykorú szokásoknak olyan fokú s pontos ismeretét árulta el, amely a műveletlen földműves leánynál emberileg érthetetlen volna. Istenről azt vallotta, hogy Istenben van minden, végtelen, ezért nincs Istenben külön múlt, jelen és jövő. A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése c. könyvben leírt jelenetekből Mel Gibson is felhasznált A passióban. (wiki)

Van egy másik könyv is, Szűz Mária élete...ebben olvastam ilyesmiiket, de most csak az apokrifekből (Jakab? ál-Máté?)tudok Nektek idézni, szerintem szívszorító.

Kiemelések tőlem.

1. Fejezet.
1. Vala Izraelben egy Júdea törzséből származó Joachim nevű férfi, aki saját juhainak vala a
pásztora és az ő egyszerűsége és lelke szerint félte az Urat.
2. És semmi mással nem törődött, csak a maga nyájával, melynek terméséből ő mindenkit
részesített, akik Istent félték,
3. és ajándékait kétfelé adogatta, egyiket azoknak, akik Isten félelmében jártak, a másikat
azoknak, akik az Úr tanításait hirdetik.
4. Így aztán úgy a bárányokat, mint azok gyapjúját és egyéb javait, mindenét amije csak volt,
három felé osztotta.
5. Egy részt az özvegyeknek, árváknak, idegeneknek és a szegényeknek, - másik részt azoknak, akik Istent szolgálják, és a harmadik részt magának és háznépének tartá meg.
6. És mivel így cselekedett, Isten úgy megáldotta az ő nyáját, hogy senkinek sem volt Izraelben hasonló nyája.
7. És így cselekedett ő már életének 15-ik évétől kezdve.
8. Mikor pedig 20 éves lett, feleségül vevé Annát, Achar leányát, a maga törzséből, vagyis
Juda törzséből. Dávid nemzetségéből.
9. S noha már mintegy húsz évig együtt éltek, gyermekük még nem volt.

2. Fejezet.
1. Történt egyszer, hogy az ünnepek alatt, midőn égőáldozatot mutattak be az Úrnak, Joachim is ott
állt áldozatával az Úr színe előtt.
2. És hozzá lépve Isten templomának egyik írástudója, Ruben nevű, és mondá neki:
3. Neked nincs megengedve, hogy áldozz Istennek, mert nem áldott meg Isten téged, mivel neked
nem adott utódot Izraelben.
4. S mivel ő magát nagyon szégyellte a nép előtt, kiméne Isten templomából és síra. (ahhh!)
5. És nem tért haza az ő otthonába, hanem elment az ő nyájához és pásztoraival elment a hegyekbe,
messze otthonától,
6. úgy, hogy öt hónapon át Anna se kapott róla semmiféle hírt.
7. És ő sírva imádkozott és mondá: Izrael Ura és Istene, te Erősség, ha már fiakat nem adtál nékem,
miért veszed el tőlem férjemet?
8. Hiszen már öt hónap telt el s még mindig nem láttam a férjemet és nem tudom, vajon meghalt-e,
legalább eltemethettem volna.
30
9. S midőn nagyon keservesen sírt, bement lakása belsejébe és térdrehullva tárta Isten elé könyörgését.
10. S midőn imája után felállt, felemelé szemeit és verébfészket pillantott meg az egyik babérfán,
11. és így szólt mély sóhajtások között az Istenhez, mondván: Uram, mindenható Isten, ki minden
teremtménynek adtál gyermeket, a vadállatoknak, az igavonóknak, a kígyóknak, a halaknak és
madaraknak,
12. és azok mind örvendeznek a fiaiknak, hálát adva neked, hogy megáldottad őket, mint lehet,
hogy egyedül engem zártál ki a te kegyajándékaidból?
13. Uram, te ismered az én szívemet, tudod, hogy házasságom kezdetén megfogadtam, hogy ha te
Uram, leányt, vagy fiút adsz nékem, én őket a te szent templomod szolgálatára szentelem.
14. S mialatt ő így beszélt, hirtelen megjelent előtte az Úrnak angyala és mondá neki:
15. Ne félj Anna, mert az Isten szándéka, hogy utódot ad néked,
16. az mi tőled születni fog, örökké csodáltatni fog.
17. S midőn ezt mondá, eltűnt az ő szemei elől.
18. Ő pedig remegve és reszketve, a nyert látomás és a hallott beszéd fölött, szobájába tért és
mintegy halott esett fekhelyére,
19. és egész napon és egész éjjelen át így maradt, hevesen reszketve és imádkozva.
20. Aztán híva az ő szolgálóját, mondá neki: Látod, hogy özvegységre jutottam és nagy félelemben
vagyok, és még be sem lépsz hozzám?
21. Erre morogva felelé ő és mondá: „Ha Isten a te méhed bezárta és férjed elvette tőled, mit
tehetek én veled?” (milyen szolgáló az ilyen?!!!!)
22. És midőn Anna ezeket hallá, hangosan kiálta és síra.

3. Fejezet.
1. Ugyanezen időben, a hegyek között, ahol Joachim az ő nyáját legeltette, megjelent egy ifjú
és mondá neki:
2. Miért nem térsz vissza a te nődhöz? Húsz éve az enyim, most pedig, mivel Isten nem akar
nékem őtőle gyermeket adni, és szégyennel és megaláztatva kellett az Isten templomából kijönnöm,
3. minek térjek vissza, hisz megvetett és megalázott vagyok?
4. De az én szolgáim keze által ezután is szívesen megadom a szegényeknek, özvegyeknek és
árváknak és Isten szolgáinak az ő részüket.
5. S midőn ő ezeket mondá, mondá néki az ifjú: Én Isten angyala vagyok, ki megjelentem a te
síró és könyörgő feleségednek,
6. és szerfölött megvigasztaltam, hogy te szomorúságból hagytad el őt, és hogy ő tőled egy
leánykát fog szülni.
7. És ő az Isten templomában lészen, és a Szentlélek fog rajta megpihenni és ő boldogabb
lészen, mint az összes szent asszonyok,
8. úgy, hogy senki sem mondhatja majd, hogy előtte lett volna ilyen, s utána se lészen az
örökkévalóságon át, aki hasonló volna hozzá.
31
9. És az ő magja áldott lesz, és ő maga is, és ő lészen anyja az örök Áldásnak.
10. Azért menj le a hegyekről és térj vissza a te nődhöz, és adjatok mindketten hálát a
mindenható Istennek.
11. És Joachim imádá őt és mondá neki: Ha én kegyelmet találtam, úgy maradj egy kevés
ideig az én kunyhómban, és áldj meg engem, a te szolgádat!
12. És az angyal mondá neki: Ne mondd, hogy szolgád, mert az én szolgatársam vagy, mert
egy Úrnak vagyunk a szolgái mi.
13. Mivel pedig az én ételem láthatatlan és az italomat halandó emberek nem láthatják,
14. azért nem szükséges arra kérned, hogy én a te kunyhódba belépjek, hanem amit te nekem
szántál, hozd meg az Istennek mint áldozatot.
15. Ekkor egy hibátlan bárányt véve elő, mondá Joachim az angyalnak: Magamtól nem
mertem volna égő áldozatot hozni Istennek, ha a te parancsod nem ad rá jogot erre.
16. És az angyal mondá neki: Én se mernélek felbíztatni ezen áldozathozatalra, ha nem ismerném Isten akaratát.
17. Történt aztán, hogy, mikor Joachim Istennek bemutatta az áldozatot, az Úr angyala az
áldozat illatával és füstjével felszállt az égbe.
18. Ekkor Joachim arcára borula és hat órától egész estig így, fekve marada.
19. Ekkor az ő béresei és szolgái odajövének és nem tudván mi történt, megijedtek s azt
hitték, hogy ő megölte magát.
20. majd hozzá lépve, alig tudták a földről felemelni.
21. Midőn pedig ő mindezeket elbeszélte nekik, amiket látott, nagyon elcsodálkozának és
elálmélkodának,
22. ők pedig intették őt, hogy késedelem nélkül teljesítse az angyal parancsát, és térjen vissza
gyorsan feleségéhez.
23. És míg Joachim lelkében háborgott, vajon visszatérjen-e vagy ne, történt, hogy az álomtól
elnyomatott.
24. S íme az Úrnak ugyanaz az angyala, aki éberállapotában is megjelent neki, álmában is
megjelent és mondá:
25. Én vagyok az az angyal, aki Istentől a te őrzésedre rendeltetett; szállj le és térj vissza
Annához.
26. Mert azok a jóságos cselekedetek, amelyeket te és a te feleséged cselekedtetek, a Magasságos színe előtt vannak,
27. s nektek olyan utód adatott, amilyen kezdettől fogva sem a prófétáknak, sem a szenteknek
soha nem adatott és nem fog adatni.
28. S lőn, midőn Joachim felébredt, hívá pásztorait és közlé velük álmát.
29. Ezek azonban kérték urukat és mondák: Vigyázz, hogy Isten angyalát valamiképp meg ne
vesd, hanem készülj és lassú léptekkel, legeltetve menjünk alá.
30. És midőn már harminc napja vonultak alá és közel voltak ama helyhez, megjelent az
Úrnak angyala imája között Annának s mondá neki:
31. Menj le ama aranykapuhoz, ott találkozol férjeddel, mert ő ma jön hozzád.
32
32. És ő az ő szolgálójával odasietett s midőn a kapuhoz értek, imádkozni kezdett.
33. És mikor már sokáig várakozott és a hosszú várakozásba csalódva állt, felemelé szemeit
és látá Joachimot az ő nyájával jönni.
34. Ekkor elébe futott és nyakába esve hálát adott Istennek és mondá: Özvegy voltam s íme,
többé nem vagyok terméketlen, mert megfogantam.
35. És nagy öröm vala összes ismerőseik és rokonaik között, úgy, hogy Izrael egész földje
szerencsét kívánt nekik.

4. Fejezet.
1. Aztán, a foganás után mintegy kilenc hónap körül, Anna leányt szüle, akinek nevét,
Máriának nevezé.
2. S midőn harmadik éve szoptatta már őt, egyszer Joachim és neje Anna, elmentek az Úr
templomába,
3. és áldozatot mutatva bé az Úrnak, beadták a kis Máriát a szüzek hajlékába, akik éjjel nappal
az Isten magasztalásával foglalkoztak.
4. Midőn őt az Úr temploma elé helyezték, a tizenöt lépcsőn oly gyorsan ment föl, anélkül,
hogy hátra tekintett volna, amint ezt a gyermekek szokták, hogy szüleiket lássák.
5. Úgy, hogy mindazok, akik ezt látták, megbámulták, sőt a templom papjai is csodálkozának.

6:40.

Megint megcsúsztam.

Szaladok föl ébreszteni a fiúkat.

Reggeli ének.

Nagynál függöny elránt (jééé, havazik), határozott puszi, „nyomás lefelé”! csatakiáltás (meg sem moccan).

Kicsinél függöny elránt (jééé, még mindig havazik), puszi, „vár a meleg tejecske” csatakiáltás, rohannék, hogy előássam a focis aláöltözőket, hisz havazik (közben forrón imádkozom, hogy ne legyenek kinőve)…mikor a kicsi, még csukott szemmel, rámparancsol.

-OLVASS…!

Micsoda?! Oh irgalomatyjanehagyjel…most jut eszembe, hogy megígértem este, hogy reggel mesélek…mert a nagy valami youtuberes videót választott esti mesének; olyan fura szemüvegek voltak voltak benne és furcsán mozgott a narrátor-fiú; valami VR-készüléket (jól mondom?) mutatott be, és a kicsinek hiányérzete támadt…de már olyan késő volt…

-Kisfiam, ne haragudj, megfeledkeztem róla…majd délután kettőt mesélek, jó (olyan nagyon hülyék a felnőttek) szaladnék tovább, azt gondolván, beleegyezett.

Majdnem sírva fakad.

-Akkor NEM olvasol?

Elszégyellem magam.

-Melyik mesére gondoltál?

-A Pöttömke intézkedik-re.

Hülye fölnőtt megnézi: 3 darab oldal.

Elmeséli.

Álomittas, de elégedett kis szőke fej indul a tejecskéhez.

(Utóhang: a nagy szobájából kiáltás: „Eeeez meg mi volt?!”)

„Vilma igazán nem tudta, jó-e ez, vagy rossz? Legyen boldog, amiért ez így történt? Vagy sírjon? megijedjen? Vagy beleszédüljön az álmaiba?

         Nyolc éve múlt, hogy írógépen kopogtatott az irodákban nyolc éve múlt, hogy lemondott az álmairól: egyetemre menni, orvosnak lenni, kis falus sok maszatos, pirosképű drága rakoncátlan gyermekét gyógyítgatni, öreg anyókák utolsó esztendeit megkönnyebbíteni egy kis jótanáccsal, őrangyala lenni valahol messze, egy községnek, ahol még nem is sejtik, hogy ő eljön majd és akkor, ha a jó Isteni is úgy akarja, nem lesz többé abban a járásban gyermekét gyászoló anya.

         Ez volt Vilma álma.

         Mindig ritkábban, mindig ritkábban jutott eszébe már...hisz tudhatta az első esztendőtől kezdve, hogy ostobaság...hogy nem leehet reménye a sorsa változására...hogy, ha dolgoznia kell, egész nap az irodában kopogtathat, nem tanulhat.

         Lassan már nem is vágyott rá annyira. ...ha néha még felködlött előtte ez a bohó, kislányos ábránd, kicsit kesernyés mosolygással mondta magában, hogy úgysem választották volna meg körorvosnak sehol. Körorvosnak nőt! Nem bíznának meg benne. És hogy örülnie kell, amiért megél, amiért nem koplal éppen és amiért meg tudja fizetni s szobája bérét havonkint és amiért lassan lassan annyira vitte, hogy három pár kifogástalan harisnyája volt a fiókban és nem kellett minden este mosnia hol harisnyát, hol zsebkendőt, hol fehérneműt. Ha nagyon jó kedve volt, nem is maga mosott már, hanem kiadta a viceházmesternének! Úgy bizony!

In: Mandulaszappan, részlet; Kosáryné Réz Lola: Lelkek és arcok, Singer és Wolfner, Budapest, 1935, 167. old.

Kiemelések tőlem, B.K.

Address Only On This Side

Tek. Bolezny Antal Gimn. Tanár úrnak

Kis-kun.-Félegyháza

Széchényi utca 3. sz.

Hangaria

Európa.

Message May Be Written On This Side

Kedves Antal Öcsém

Oly nyugtalan vagyok hogy oly rég nem írtál

Karcsi meg két hónap alatt egyetlen sort sem

írt. Istenem de nagy 

lelki gyötrődésben is élek azért a fiuért

öröm helyett csak foly-

tonos rettegést szerez

hogy mi hírt halhatok

ujra felöle.-Isten veletek.

Ölelek mindanyiotokat szerető nénéd Fáni

Postabélyegző: CLEVELAND OHIO, 1922.SZEPT.19.2:30 PM.

(betűhív (?) átírás; magántulajdon)

"Csakúgy, mint mindenki, Pacciale is örökölt egy kis földecskét az apjától, de az övé szorosan a tenger mellett volt, egy kopár szikla, ezer lábnyira, Damecuta alatta. Évszámra hordta föl a hátán a földet, amíg a talaj alkalmassá vált néhány szőlőtőke és fügekaktusz elültetésére. A szőlőjéből úgyszólván nem szüretelt soha, mert a szőlőt rendszeresen kiégette a sós tajték, amelyet fölkorbácsolt a délnyugati szél...beszéde tele volt költészettel s hasonlataiban tiszta, arkaikus rövidség volt...Jól tudtam, hogy ez a sziklákon való fel- és lecsúszás mér nem neki való, mert sokszor elfulladt a lélegzete s az erei sem voltak már elég rugalmasak. De egyébként mindig változatlan volt, nem panaszkodott semmiről, szokott étvággyal ette a makaróniját és virradattól napnyugtáig talpon volt. Egyszerre csak nem akart enni. Minden úton módon próbáltuk rávenni, de nem sikerült. Annyit elismert, hogy egy kicsit fáradtnak érzi magát s örül, hogy néhány napig a pergolában ülhet, a tengert nézheti. Aztán mindenáron le akart menni a telkére s csak nagy erőfeszítéssel tudtuk rábeszélni, hogy maradjon nálunk. Nem hiszem, hogy ő maga tudta volna, miért akar lemenni, én azonban tudtam. A primitív ember ösztöne hajtotta, hogy elbújjon a többi ember elől s egy szikla, egy bokor mögé, vagy a barlangban feküdjék le, hogy meghaljon, mint évezredekkel azelőtt a primitív emberek. Délután kijelentette, hogy szeretne kicsit ágyba feküdni, holott egész életében soha egy napot sem töltött ágyban. A délután folyamán többször megkérdeztem, hogy érzi magát, megköszönte és kijelentette, hogy jól. Estére ágyát az ablakhoz toltam, hadd lássa, amint a nap lehanyatlik a tengerbe. Amikor Ave Maria után visszatértem, az egész háznépe, testvére, barátai ott voltak mellette. Senki sem hívta őket. Én magam sem gondoltam, hogy ilyen közel van a vég. Nem beszéltek, nem imádkoztak, csak csendesen ültek az egész hosszú éjszakán át. Szokás szerint senki se ült közel az ágyhoz. A vén Pacciale csendesen és barátságosan feküdt és kitekintett a tengerre. Minden olyan egyszerű és ünnepélyes volt, mint amilyennek lenni kellene, ha egy élet befejeződik. Jött a pap az utolsó kenettel. A vén Paccialét fölszólította, hogy gyónjon meg és kérje bűnei bocsánatát. A pap feloldozta és a mindenható Isten pedig mosolyogva fogadta s azt mondta, hogy szívesen látott vendég az égben a vén Pacciale. Azt hiszem, már ott is volt, amikor hirtelen felemelte a kezét és szelíden, szinte félénken megcirógatta az arcomat. „Siete bouono com il mare”, suttogta. Jóságos vagy, mint a tenger.

         Nem fennhéjázva írom le ezeket a szavakat, hanem bámulattal. Honnan jöttek? Bizonyosan nagyon messziről. rég elmúlt, aranyidők visszhangjaképpen, amikor Pán még élt, az erdő fái beszéltek a tenger hullámai énekeltek az ember pedig figyelt és megértette őket.”

In: Axel Munthe: San Michele regénye, Budapest, 1935; Káldor Könyvkiadóvállalat; 387. oldal

A San Gennaro-gyógyszertár is egyik menedékem volt, amikor nem mertem egyedül lenni. Éjjel nappal nyitva volt. Don Bartolo folytonosan készenlétben állott és főzögette a sokféle kotyvalékot és csodaszert, a színes majolikakorsókból, amelyek még a 17. századból valók voltak s rajtuk latin névvel megjelölve az orvosság, amelyet legnagyobbrészt nem is ismertem. A faliállványt néhány nagyobb üvegpalack díszítette, bennük alkoholam kígyók meg egy főtusz*. San Gennaro nápolyi védőszentjének kis oltára előtt a szent ampolna égett, a mennyezetről pedig pókhálótól beszőve egy kétfejű bebalzsamozott macska lógott. A gyógyszertár specialitása azonban Don Bartolo híres koleaelleni szere volt. San Gennaro képe volt a palackon, másik felén pedig koponya s alatta ez a fölírás: Morte alla Colera. Az 1834-i járvány óta családi kincs volt a szer receptje, apáról fiúra öröklődött. San Gennaro segítségével ez a szer mentette meg akkor a várost. Másik specialitása pedig egy titokzatos üveg volt, melynek fölírása Cupido nyilától átlőtt szív volt, tartalma bájital. Ez is családi titok volt s mint hallottam nagyon keresett cikk. Don Bartolo vevőköre az ucca közelében lévő kolostorokból és templomokból került ki. A pénztárnál mindig ült néhány pap, barát vagy fráter, hevesen megvitatva a napi eseményeket, ennek vagy annak a szentnek legújabb csodáit s a különböző Madonnák varázserejét, a Madonna della Carmine-ét, a Madonna della Aiuoto-ét, a Madonna della Buona Morte-ét, az Addolorata-ét., a Madonna Egizaca-ét. Isten nevét ritkán hallottam, a fiáét soha. Kitűnő barátom, a kopott, öreg fráter előtt kifejezést mertem adni csodálkozásomnak, hogy Krisztus neve sohasem szerepel beszélgetéseikben. S az öreg fráter nem is titkolta azt az egyéni véleményét, hogy Krisztus csak annak köszönhette hírét, hogy a Madonna volt az anyja. Amennyire ő tudja, Krisztus soha senkit nem mentett meg a kolerától. Szent anyja pedig kisírta a két szemét miatta. S ugyan mit tett ő az anyjáért? „Asszony, - mondotta neki- mi közöm vagyon hozzád?”

-Ezért is lett olyan rossz vége.

De amint egyre közelebb és közelebb értünk a szombathoz, ritkában hallatszott ki a beszélgetéseikből a különböző szentek és Madonnák neve. Péntek este hemzsegtek a gyógyszertárban a papok, vadul gesztikuláltak és a másnapi lutri kilátásait mérlegelték.

34, 69, 43, 17!”

In: Axwl Munthe. San Michele regénye, Káldor Könyvkiadó Vállalat, Bp. 1935; 137. old. (kiemelések tőlem, B.K.)

*magzat

Kép: https://en.wikipedia.org/wiki/Catacombs_of_San_Gennaro#/media/File:Catacombe_Di_San_Gennaro_Fresco.jpg

A minap (minap IS) Somogyi Könyvtárban voltam.

Ingyen elvihető Tiszatájak kellették magukat.

Nem álltam ellen.

Érdekesnek találtam, hogy tavaly februári példányoktól szabadulnánk a (mikor a 2001-es OGGI-k is pénzért vannak kirakva)...de biztos duplikátom, hadd fogyjon.

Rajtam nem múlik.

Csudajó: 2019 februári szám, Szakács Réka szeretett kolléganőnk novellájával indít, remek.

Csáth Géza Stubnyafürdőn, jelzi a tartalom.

Ó...ez övön aluli. (elnézést). Odavagyok a felvidéki piciny fürdőkért. A vonzalom oka megmagyarázhatatlan, viszont igen erős. Odavagyok Csáth Gézáért gyermekkorom óta, apai hatás. Orvos, zeneértő...mi kell még. Reméltem, hogy egy erős kis próza lesz, benne egy régi stubnyai képeslappal esetleg (még az is lehet, hogy nekem is van olyanom...vagy az Szklenófürdő? Az biztos...de Stubnya is rémlik. Mindegy.)

Lelkemben kis rőzsedalokkal kinyitom a folyóiratot...és mi fogad?!

Németh Zoltán

Csáth Géza Stubnyafürdőn

(részlet)

„Mindennap nőt vágtam magamnak.

Befeküdtem a kipakolt petefészkek

cuppogó szájjal lihegő máj és tüdő helyébe, és

kétoldalt

magamra zártam a ruhát.

Szivárványszínű hólyagos szervek

szemükre átlátszó halálfüggönyt varrt kezem.

Amelynek kiütöttem a fogát

letéptem fogsorát, hogy lágyabb hangon énekeljenek

mozgott.

Egyetlen gyógymódot alkalmaztam

a nők gyógyítására, a b*****t.

Nátha ellen, isiász ellen,

tüdőembólia és torokfájás ellen,

a női hisztériának coitussal szorítottam el

a torkát.”

Nooormális?

Milyen cuppogó szájjal lihegő máj?! Ja, hogy ez Művészet.

Én kérek elnézést.

Gondolom, ha megjegyzem, hogy a tüdőembólia torkát nem tudja elszorítani semmilyen coitus...annak egyértelmű és vitathatatlan bizonyítéka, hogy menthetetlenül kispolgár-konzervatív etc.  vagyok és képtelen a magasabb művészet befogadására, helyes interpretációjára, a szöveget finoman (?!) átszövő erotika (szadizmus lesz az, de hagyjuk) helyes és szabad értelmezésére.

Nem folytatom.

Akit érdekel a szöveg (nem baj, ha nem hívom versnek?) folytatása, van még benne o**ó csorgatás is, a Tiszatáj 2019 februári számában megtalálja.

Sok szerencsét.

És jó étvágyat :-)

Nahát, ha már – nem győzöm hangsúlyozni – az Olvasás Világnapja van, erről a könyvről szerettem volna beszámolni Nektek.

Mert nagyon körbe van hozsannázva a Szerző és a könyve is.

„Keserédes cinizmus”, „szeretnivaló hős”, „nemzetiszocializmussal-flörtölés” „mesterien írja le a budapesti sikátorok világát” „meg magyar hard-boiled (muhahaha hardboiled, persze...Dashiell Hammett,meg Raymond Chandler...AAAZ hardboiled )de figyeljetek:

„Nagy empátiával közelít a korhoz, s olyan bűnügyet tár az olvasó elé, mely oly sok tekintetben megtestesíti az összeomlás felé tántorgó „keresztény-nemzeti Magyarország csillogó felszín alatt rohadó, kegyetlen világát” (hvg).

Én nem vitatom, hogy az összeomlás felé tántorgott Magyarország, de hogy sem empátia, mesteri ábrázolás nem fellelhető számomra a  könyvben...azt sem :-D Arra is érintőlegesen térnék csak ki, hogy az empátia, mint olyan, éppen nem jellemző a hardboiled műfajra, de mindegy.

Cselekmény jön. A végét is megírom, úgyhogy aki el akarja olvasni, ugorjon.

Tehát, 1936.

Erzsébetvárosban egy ismeretlen fiatal nő holttestére bukkannak. Az Est rettenthetetlen zsurnalisztája, Gordon Zsigmond, nyomozni kezd. Kiderül, hogy egy dúsgazdag, ám kikeresztelkedett zsidó család egyetlen lánya volt az áldozat,

aki

egy ortodox zsidó fiúba szeretett bele és viszont

de

a fiút a saját családja Amerikába kihajózta

és

a lány viszont gyermeket várt a fiútól

és,

hogy pénzt szerezzen és utána mehessen

prostituáltnak állt.

Ja, közben a lány édesanyja titokban komolyabb pénzösszegekkel támogatta, de ettől zord a apa nem tudott, mert nagyon patriarchális volt, hallani sem akart a lányáról többé...de az anyai szív...stb.

Na most.

Ne haragudjatok, nekem ez nem áll össze, hogy valaki szerelmes, a szerelmem gyermekét hordja a szíve alatt és úgy fog pénzt gyűjteni, hogy...hát szóval ÚGY.  Idegen férfiakkal, várandósan...Igaz, dúsgazdag anyja közben támogatja, meg minden.

Hagyjuk már.

Spoiler vége.

Naggyon avantgárd (-nak akar látszani), nagyon noirnak...de nem, nekem nem jött be. Persze, lehet, hogy a többi könyve jó, nem tudom :-)

A filmre nem is vagyok kíváncsi.

A véleményetekre viszont igen �

Kondor Vilmos: Budapest Noir, agave, (2008, azt hiszem, mer vissza kellet vinnem a könyvtárba, nem tudom megnézni :-))

Áramszünet.

Se telefon, se számítógép, se internet, se EESZT, hogy megnézzem a betegem előző lapjait, hogy ki a gondozó kardiológusa, ki tette be az ICD-t (nyilván nem ugyanaz a kettő, de valami támpont csak kellene). Szerencsére tegnap, mikor még volt áram, kiírtam a beteg telefonszámát.

-Üdvözlöm Kálmán, Botos Kölönte vagyok a rendelőből. Hogy van a karja?

-Jó napot. Nem jobban. Meg, mintha dagadtabb lenne. Fáj is. Ma megyek időpontot kérni a bőrgyógyászatra.

-Nagyszerű. Figyeljen csak, kérem. Ki a gondozó kardiológusa (magamban: ennyi AMI, sztent, resztent után VALAKI csak kézben tartja az ügyet)?

döbbent csend

-Hát…én nem tudom.

-Oké. Ki tette be Önnek a pészmékert?

-Hát…nem tudom.

-Kérem, nézze meg a zárójelentést, várok addig. Tudja, nincs áram a rendelőben, nem tudom megnézni, ha lenne gépem, megnézném én magam.

papírzörgés, szuszogás

-Megvan! Dr. XY.

-Nagyszerű. És mikor kell mennie kontrollra?

-Azt mondja, hogy 11. hó…

-Huh. Oké. A papír bal fölső sarkában fog találni egy telefonszámot, beolvasná nekem?

-Öööö, pillanat…kettő is van, 545341, meg 341820.

-Köszönöm. Megpróbálom elérni a doktor urat és jelentkezem, rendben?

-Igen, köszönöm.

Nagy levegő.

341820.

-Ambulancia.

Ilyenkor tök nehéz, mert határozottnak is kellene hallatszani, meg alázatosnak is, s mint általában kiderül, nehéz belőni a helyes arányt…bár…sosem lehet az ember elég alázatos a klinikusok…asszisztenciájával….bocs.

-Jó napot kívánok, Botos Kölönte szegedi háziorvos vagyok és XY doktorral szeretnék beszélni.

-Ez egy KARDIOLÓGIAI AMBULANCIA!!! Nem TELEFONKÖZPONT!!!

-Elnézést, a betegem zárójelentésén ez a szám van megadva, hogy itt jelentkezhet állapotrosszabbodás esetén.

-Mindegy, mert a doktor úr műt, vagy vizitel.

-Értem, nekem nem mindegy, tudna kérem adni esetleg egy számot, amit hívhatok?

-Pff, várjon, hívja a Zosztályt, majd ott mondanak valamit.

Hívom a Zosztályt.

-Jó napot kívánok, Botos Kölönte szegedi háziorvos vagyok és XY doktorral szeretnék beszélni.

-Milyen ügyben?

Randevút akarok kérni tőle, MÉGIS? MILYEN ÜGYBEN?!!!

-Van egy közös betegünk, aki rosszul van és szeretnék tanácsot kérni.

-Áhhh, a doktor úr műt, vagy vizitel.

-Értem.

-Lekapcsolom a műtős folyosóra, hátha ott tidnak segíteni.

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM.

Műtős folyosó.

-Tessék.

Itt csak én nekem kell folyton bemutatkozni? Kivel beszélek? De jobb a békesség.

-Jó napot kívánok, Botos Kölönte szegedi háziorvos vagyok és XY doktorral szeretnék beszélni.

-Ez a műtős folyosó.

-Tudom, az osztály kapcsolt ide.

-Mit szeretne a doktor úrtól?

-Van egy közös betegünk, és…(a Keep It Short and Simple=KISS szabályi szerint, amit a Neurológiai Tanterem táblájáról lestem le, összefoglalom az esetet és problémát…bár fogalmam sincs, kinek referálok: szakasszisztensnek, ápolónőnek, műtősnőnek?)

-Meg tudja mondani, mikor történt a beültetés?

Hurrá, egy értelmes kérdés!!!

-Hogyne. 2020 júliusában.

-Kérnék egy TAJ-t is.

Megmondom.

-Annyit szeretnék mondani, hogy az SBO-n korrektül ellátták a beteget, de nincs jól és NN. Kolléganővel egyezettem, hogy kardiológiai kontroll kéne.

-Nem értem, NN doktornő mindig jelez nekünk, ha valami vitás este van.

Juj.

-Khm, hogy úgy mondjam, ez afféle…informális egyeztetés volt.

Szétáradt a térben a bizalom. Ha NN doktornő egy hitvány kis háziorvossal INFROMÁLISAN EGYEZTET …mégiscsak komoly dolog lehet…

-Rendben. Vissza fogom hívni ezen a számon. Beszélek kardiológussal. És van egy konzultációs vonalunk is, orvosok részére, 544901.

Hip, hip,  hurrá…!

-Ó, hálásan köszönöm, ez szuper!

Tíz perc múlva.

Vonalas szám, egyetemi.

- Botos Kölönte vagyok.

-Üdvözlöm. Erika vagyok a klinikától (nna, ez azz….haladunk, van egy kp. gyakori keresztnév)…mai napon (!!!) 13:30-kor tudjuk fogadni Kálmánt a …számú ambulancián. Ha nem tud jönni ma, kérem, telefonáljon, akkor holnap délelőtt fogadjuk, csak szóljon ide.

Kálmán pedig ment.

Holnap tudni fogom már, mit intézett. :-)